A_tomegsportot_szolgalja_a_Gesztenyes-kerti_futokor1

A tömegsportot szolgálja a Gesztenyés kerti futókör

Azt szokták mondani, hogy a futás a legegyszerűbb sportolási forma, gyakorlatilag bárhol művelhető: betonon, aszfalton, földúton, parkban, erdőben. Bár ez valóban így van, azért mégis akkor az igazi, ha megvannak hozzá a biztonságos feltételek, azaz a futók nem zavarnak senkit, és nekik sem kell attól tartani, hogy egy autó vagy bicikli veszélyezteti a testi épségüket.
Ezt is figyelembe véve a Hegyvidéki Önkormányzat évekkel ezelőtt úgy döntött, a szabadidősportot szolgáló futóköröket épít a XII. kerület népszerű zöld területein. Immár a harmadik ebben a sorban a Gesztenyés kertben ingyenesen használható futópálya, amit a magyar atlétika egykori és jelenlegi sztárjai, a távolugrás hazai csúcstartója, a kétszeres Európa-bajnok Szalma László, valamint a világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó, Baji Balázs jelenlétében adtak át hivatalosan a nagyközönségnek.
A tömegsport fontosságáról és közösségépítő erejéről beszélt az ünnepségen Pokorni Zoltán polgármester, aki elmondta, hogy 2014-ben a városmajori parkban, majd két évre rá – a Normafa-rehabilitáció részeként – a Jánoshegyi úton alakíttatott ki futókört az önkormányzat. Ez utóbbi környezetbarát, intelligens világítást is kapott, ami azt jelenti, hogy a lámpák csak a futókat érzékelve kapcsolnak be.
„Ahogy valamennyi hegyvidéki futókör, a Gesztenyés kerti is mindenkié, ugyanúgy használhatják az alkalmi futók és azok is, akik mindennap lejárnak mozogni. Eddig is sokan tettek így a gyöngykavicsos sétányon, most pedig még jobb körülmények közt sportolhatnak” – tette hozzá a polgármester, aki külön kiemelte, hogy a munkálatok során egyetlen fát sem kellett kivágni.
Az új futókör minden bizonnyal növeli majd a látogatók számát, ráadásul még jobban összekovácsolja a parkba a mozgás szeretete miatt érkezőket. Akiket egyébként már előzetesen bevontak a fejlesztésbe, ugyanis ők dönthettek arról, hogy több lehetőség közül milyen színe legyen a futókör burkolatának. Így lett a felület világos, sárgás színű, pontosan olyan, mint a Normafán.A_tomegsportot_szolgalja_a_Gesztenyes-kerti_futokor2Érdekesség, hogy eredetileg 400 méter hosszú pálya szerepelt a tervben, ehhez azonban legalább még egy kanyart be kellett volna iktatni, amit a futók nem javasoltak. Váczi János alpolgármester elmondta, hogy az 585 méteres városmajori és a Zugligeti Libegő felső végállomásától az Erzsébet-kilátóig tartó, szintén megújult szakasszal együtt közel 2 kilométeres normafai futókör után a Gesztenyés kertben egy rövidebb, 386 méteres pálya épült. A nyomvonal a sétányt követi, egyedül a kutyafuttatónál távolodik el, ezzel is megelőzve az esetleges vitás helyzeteket. Kétrétegű, öntöttgumi burkolata garantálja a kényelmes használatot, míg a 30 centiméter mély alap úgy lett kialakítva, hogy elvezesse a csapadékvizet.
„Mivel a futófelület másfél méter széles, ezért könnyű az előzés, sőt akár két irányban is biztonságosan használható. Fontos azonban, hogy a pálya kifejezetten futóknak készült, ezért a balesetek elkerülése érdekében a sétálók, biciklisek, babakocsis anyukák inkább ne menjenek fel rá!” – kérte az alpolgármester.
A szomszédos MOM Sportot vezető Buranits Ildikó az ünnepélyes átadón bejelentette, hogy uszodajegyet vezetnek be, amely az uszoda és a futókör közötti átjárást segíti. Lényege, hogy a normál jegynél mindössze 300 forinttal drágábban, csupán 2200 forintért egy napon belül kétszer lehet belépni az uszoda területére, és igénybe venni a szolgáltatásokat. Ezzel lehetőség nyílik arra is, hogy úszás után a látogatók néhány kört megtegyenek a futókörön, majd visszatérjenek a medencékhez.
A szabadidősport támogatása egyúttal az abból kinövő versenysportot szolgálja – fogalmazott Baji Balázs. Mint mondta, külön öröm számára, hogy olyan atlétikai beruházás valósult meg, ami a sportbarátok legszélesebb rétegeinek igényeihez igazodik. „A kiegyensúlyozott, egészséges és boldog élethez elengedhetetlen a rendszeres testmozgás, amit nagyban megkönnyít, ha az ehhez szükséges feltételek biztosítottak. Éppen ez a futókör legnagyobb értéke: kedvet csinál a sporthoz” – emelte ki a gátfutó.
Arról, hogy ez még inkább így legyen, a 400 méteres síkfutás magyar bajnoka, Együd Máté gondoskodott. A TFSE versenyzője ugyanis kiváló, 53 másodperces idővel teljesítette a távot, feladva ezzel a leckét a többieknek, akik kedvükre próbálkozhatnak a körrekord megdöntésével.

sm.