Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Mihaly-napi_jotekonykodas

Mihály-napi jótékonykodás

A Gesztenyenaphoz kapcsolódó kisebb fesztivállá nőtte ki magát a kézműves-foglalkozásokkal, táncokkal, zenével, tornabemutatóval kísért Mihály-napi jótékonysági vásár, aminek bővülésére a Hegyvidéki Kulturális Szalon új épületének átadása teremtett lehetőséget. A megnyitón a jeles naphoz illő muzsikával örvendeztette meg a közönséget a helyi Fejlesztő Napközi Otthon néhány tagja Gémesi Katalin és Mező Győző vezetésével, majd élő zenével kísért táncházat tartott Berecz István és Márton Piroska, akik játékos módon mutatták be a gyerekeknek a Mihály-napi hagyományokat.
A vásáron nagycsaládosok és sérült felnőttek által készített portékákat kínálnak a látogatóknak, a bevételből pedig a rászoruló családokat, valamint a Fejlesztő Napközi Otthont támogatják. „Már öt éve rendszeresen részt veszünk a karácsonyi és a Mihály-napi vásáron is” – mondta a földszinti standnál árusító Koren-Dienes Zsófia, aki a muffinoktól a gyöngy karkötőkön át a festett kavicsokig mindent a három gyermekével együtt készített.
A Nemoda család tagjai – két szülő és három lányuk – gyógypárnákat árultak, amiket levendulával és a nyári lekvárfőzés során megmaradt cseresznyemaggal töltöttek meg. Makramézott kulcstartók és virágtartók is kerültek az asztalukra. „A lányok három-négy éves koruk óta foglalkoznak kézműves tárgyak készítésével. Nyáron a kempingezéskor is makraméztak, közben pedig eladtak néhányat a kirándulóknak” – mesélte az édesanya, Nemoda-Vajda Barbara.
A jótékonysági vásárra a Hegyvidéki Kulturális Szalonban kézműves-foglalkozásokat tartó önkéntesek is elhozták munkáikat. A Fejlesztő Napközi Otthonban készült dísztárgyak – koszorúk, égetett kaspók, szőnyegek – szintén helyet kaptak a portékák között.
„A gondozottjaink integrációját segíti, ha szélesebb körben is bemutathatják, mit tudnak – mondta Sándorné Erdélyi Judit, az otthon vezetője. – Nagyon örülünk, hogy évek óta rendszeresen meghívnak bennünket a szalon programjaira, és az új helyszínen is lehetőséget kaptunk a bemutatkozásra.”

d.