A_kegyelet_viraga

A kegyelet virága

Halottak napja környékén azok is virágot vásárolnak, akik az év egyéb időszakaiban nem nagyon szoktak. Sokan krizantémmal emlékeznek, ez a nagy fejű, fehér növény ugyanis mifelénk a kegyelet virága – a temetőn kívül szinte sehol nem kedveljük.

Amikor leírjuk, hogy a kegyelet virága, érdekes és messzire vezető gondolatok születnek, az etimológián túl is. Mit jelent valójában a kegyelet szó? És mitől éppen a krizantém jelzője lett? A szótő minden kétséget kizáróan a „kegy”, ami egyfajta ember által adott, nem tárgyi jellegű ajándékot jelent. Lehet valami szívesség, vagy kedvezmény, amit rendszerint „fentről lefelé” szoktak „gyakorolni”.
Aki a kegyet kapja, kegyelt lesz, akitől később visszaveszik (visszagyakorolják?), az pedig kegyvesztett. Sőt a nyelv gazdagságát mutatja, hogy arra is külön szó van, aki a kegyet érdemtelenül birtokolja, esetleg ebben a helyzetben visszatetszően tetszeleg: ő a kegyenc. Azt, aki a kegyet gyakorolja, kegyesnek is nevezhetnénk, de ehhez a szóhoz inkább negatív kép társul. Ha pozitív értelemben szeretnénk jelezni a tiszteletet, akkor viszont már a kegyelmes formát használjuk. Kegyelmes úr, aki például ételt ad a szegényeknek.
Érdekes módon a kegyelem inkább isteni, lelki jellegű ajándékot jelent; de hogy ne menjünk el szó nélkül a nyelv figyelemre méltó finomsága mellett, mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a kegyelmet is gyakorolhatja ember, azonban lényegében csak akkor, amikor „isteni szerepkörben cselekszik”, azaz egy kioltásra ítélt életet óv meg (vagy kibővítve a jelentéstartalmat: elvett szabadságot ad vissza). Még egy érdekesség: a kegy szónak van fosztóképzős változata (kegyetlen), de a kegyelem szónak nincs (kegyelmetlen?). Ezzel is sugallva, hogy kegyetlen csak ember lehet, a megajándékozás pedig olyan tulajdonság, ami még nyelvileg sem vonható meg Istentől.
A kicsit hosszadalmas felvezetés után elérkeztünk a kegyelet szóig, amely hangzásában inkább új keletű, mesterkélt származéka a kegy-kegyelem tőnek. Jelentése is némileg eltér a tőtől, és a tisztelet, szeretet érzését fogja össze, ami egy olyan személyhez fűződik, akivel szoros lelki, érzelmi kapcsolatban állunk, vagy álltunk. Bár a kegyelet szónak lenne értelme élő embernél is, a hétköznapi nyelv mégis csak a szeretett és tisztelt halott vonatkozásában használja.
Itt jön a képbe a kegyelet virága, a krizantém, amellyel érzelmeinket fejezzük ki ebben a sajátságos relációban. Mielőtt azonban elhagynánk a nyelvészetet, és áttérnénk az alapvetően nyelves virágokból felépülő fészkesvirágzatra, essék szó még egy furcsaságról! A kegyelet ugyanis egyes vidékeken a szivárvány jelölésére is használatos a népnyelvben. No, ezzel aztán bajban vannak a nyelvészek, mert a szivárvány – mint az isteni szövetség bibliai jele – nehezen társítható a kegyelet érzületével. Különösen, hogy a kegyelet őszi időszakában a szivárvány igen ritka tünemény. Elfogadott mentő ötlet, hogy a szivárvány értelmében használt kegyelet inkább a szintén íves kengyel szó érdekes torzulása lehet.
A Chrisanthemum (vagy magyaros átiratban: krizantém) jellemzően ázsiai nemzetség, számtalan feltűnő virágú fajjal. Maga a tudományos név a görög „aranyvirág” fordítása. Míg nálunk javában tartott a török hódoltság, addig Kínában már 500-ra volt tehető a nemesített krizantémváltozatok száma, és virágzott a kultusza. Külön ünneppel fordultak a változatos virág felé, amely a hitvilágban is fontos szerepet kapott. Onnan került az 1800-as évekre Európába, ahol újabb változatokkal gazdagodott a forma- és színpaletta. Amerika meghódítása után sem tört meg a lendület, és a mai napig tart a növény népszerűsége, ami mára áttekinthetetlen mennyiségű fajta megszületését eredményezte.
Ha a világ más tájairól nézzük, akkor a krizantém egyáltalán nem kegyeleti virág. Keleten előbb találkozhatunk krizantémvirágból készült teával, bonsaiként nevelt törpe krizantémmal, rovarirtóként használt szárított krizantémőrleménnyel, esetleg légtisztító szobanövénynek ajánlott krizantémmal. Ausztráliában májusban nyílik, és előszeretettel ajándékozzák anyák napjára. Japánban a császár szimbóluma.
Persze, mindenekelőtt dísznövény, amely két tulajdonságának köszönheti, hogy nálunk a temetők virága lett. Egyrészt termetes és elegáns virágai nagy tömegben előállíthatók, másrészt a virágzása – az aktuális időjárástól függetlenül – programozható a késő őszi ünnep napjára.
Ez a rengeteg minden ott van egyetlen virágfejben, amelyet maholnap mindnyájan a kezünkbe veszünk, hogy emlékezzünk.

(Barta)