Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Profi_labdarugo_jart_a_MOM_Sport_taboraban

Profi labdarúgó járt a MOM Sport táborában

Bár a labdarúgásban fontos a tehetség, az önmagában mit sem ér. Sokszor szorgalommal, elhivatottsággal, kitartással, messzebbre lehet jutni – erről is beszélt a Buborék Úszóiskola és a MOM Sport nyári focitáborában Baráth Botond. Az NB I-es Budapest Honvéd FC labdarúgója elmondta, mindig szívesen osztja meg élményeit, tapasztalatait a gyerekekkel, igyekszik meggyőzni őket arról, hogy a számítógépes, telefonos játékoknál sokkal többet ér a mozgás, a sport.
„Itt, a MOM Sportban nem volt sok dolgom, hiszen láthatóan minden a mozgásról szól. Az pedig különösen tetszett, hogy a gyerekek mennyire lelkesen végezték a gyakorlatokat” – foglalta össze tapasztalatait a magyar bajnok labdarúgó, aki szerint a focistapalántáknak a sikerhez meg kell tanulniuk együttműködni, csapatban gondolkodni. Erre pedig nagyszerű alkalom ez a tábor, ahol egész nap együtt lehetnek, és meccs közben azonnal ki is próbálhatják a begyakorolt játékelemeket.
Baráth Botond külön szólt az úszás fontosságáról, amely ugyan látszólag nem kapcsolódik közvetlenül a labdarúgáshoz, mégis nagyszerű kiegészítője lehet az edzéseknek, segíti a regenerálódást. Ezért is tartja kiváló helyszínnek a MOM Sportot, ahol nemcsak kifogástalan minőségű műfüves focipálya, hanem fedett és szabadtéri medence is a táborozók rendelkezésére áll. Rossz idő esetén pedig a tornacsarnokban lehet edzeni.
A gyerekeknek leginkább a jó társaság és a változatos foglalkozások tetszettek. Patrik elárulta, hogy szívesen nézi interneten a sztárok látványos mozdulatait, amiket meg is próbál elsajátítani. „Az edzők is mutattak pár trükköt, ezeket sokat gyakoroltam, néhány cselt már játék közben is megcsináltam. A kedvencem a kötény és a flikflak!” – mesélte lelkesen a hegyvidéki kisdiák.
Gergő inkább a távoli lövéseket szereti, ahogyan fogalmazott, nincs nagyobb öröm, mint szabadrúgásból a pipába rúgni a labdát. Ez egyelőre nem mindig sikerül neki, de nem adja fel, mert az a célja, hogy felnőttként a válogatottban minél többször legyen szabadrúgásból is eredményes.
Bár focitábor csak nyáron működik, az úszásoktatás nem áll le a MOM Sport Uszoda és Sportközpontban. Szeptemberben indulnak a már megszokott vízilabda- és úszókurzusok, amikre a kezdőktől a haladókig mindenki jelentkezhet.

(M.)

 

További információk a tanfolyamokról: www.momsport.hu, http://ficankasport.hu/buborek