Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A_csond_szigetei

A csönd szigetei

„Soha nem voltam úgynevezett avantgárd művész. Idegen volt tőlem a gátlástalan rombolás, a világban eddig létrehozott értékek megvetése, lebecsülése. Ellenkezőleg, mestereimtől azt tanultam: a kultúra szervesen következik az elődök munkálkodásából. A mesterség elsajátítása a legfontosabb” – idézte Kecskeméti Kálmán gondolatát Fonti Krisztina alpolgármester a képzőművész Hegyvidék Galériában február 21-ig látható tárlatának megnyitóján.
Igazi hegyvidéki lokálpatriótát köszöntött az alkotó személyében. Kecskeméti Kálmán a Galéria 12 Egyesület tagja, művészetét a vizuális élményt átszellemítő festészet jellemzi. Ezen túlmenően a képzőművészet számos területén alkotott: készített jelmez- és díszletterveket, alkalmazott grafikusként könyvborítókat, lemezborítókat, fotókat, részt vett animációs filmek gyártásában, televíziós műsorok szerkesztésében.
Veszélyes képek I–II. című dokumentumfilmjét 2017. november 2-án a Hegyvidék Galériában mutatták be, az ’56-os forradalomra emlékezve. Olyan művészekről szól, akiknek a forradalommal kapcsolatos alkotásaik miatt retorziót kellett elviselniük.
A szabad szellem nyitottságát és a jól nevelt polgár hagyománytisztelő attitűdjeit egyesíti magában – jellemezte őt Kernács Gabriella művészettörténész. Sok küzdelmes év keresztmetszete ez a kiállítás. A nélkülözés éveinek egyik dokumentuma, például, a Hőn szeretett vaskályhám című kép 1962-ből. Remek történet kapcsolódik hozzá, amelyet „100 éves mesterem, Martyn Ferenc emlékének” című írásában el is mesél a festő.
A művészettörténész számára a csönd szigeteit jelentik ezek a képek: halk szavúak, nem akarnak sokkolni, ehelyett megszólítanak, mesélnek. Több is tanúskodik arról, hogy készítőjét rabul ejtik régi korok, városok emberléptékű házai, emlékképeket, álomképeket rögzít, használja a 20. századi lírai absztrakció, geometrikus absztrakció eszköztárát, éppen csak megérinti, átszínezi velük a természetben látott formákat.
A kiállításmegnyitón végezetül, ráhangolódásképpen, Beethoven muzsikája csendült fel dr. Ungár Anna (hegedű), dr. Greschik István (hegedű), Konrád György (brácsa) és Sabján Anikó (cselló) előadásában.

szd