Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Bajnok_lett_a_hegyvideki_boxolo

Bajnok lett a hegyvidéki bokszoló

Azzal a céllal indult el 2013-ban az ökölvívás oktatása a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémián, hogy belátható időn belül versenyzőket és akár bajnokokat neveljen az első budai bokszegyesület. Az utánpótlás már eddig is szép eredményeket ért el, az igazi áttörés azonban a múlt évben történt: Tóth Szilviának köszönhetően alig néhány hete megszületett az első felnőtt magyar bajnoki arany, a hegyvidéki ökölvívók pedig összesen öt érmet szereztek. Tóth Szilviával és a szakmai munkát irányító Nagy „Csonttörő” Jánossal beszélgettünk.

– Hogyan emlékszik vissza a bajnoki cím megszerzésére?

– Decemberben rendezték meg Budapesten a magyar bajnokságot, aminek már úgy vágtam neki, hogy meglehet az első hely – meséli Tóth Szilvia. – A 48 kilósok között a döntőben a címvédővel kerültem össze, aminek örültem, ugyanis májusban, igaz, egy nagyon nehéz meccsen, sikerült őt legyőznöm. Egészséges önbizalommal léptem a ringbe, ez is kellett ahhoz, hogy maradéktalanul megvalósítsam a taktikát, a sok elmozgás, a belharcok kerülése pedig meghozta az eredményt. A három menet után egyhangú pontozással sikerült elhódítani a magyar bajnoki címet, amivel egy álmom vált valóra.

– Méghozzá meglehetősen gyorsan, hiszen alig két éve foglalkozik a sportággal. Hogyan lett ökölvívó?

– Mindig is tetszettek a küzdősportok, tizenhat évesen ezért kezdtem el kick-box-edzésekre járni. Ez még inkább csak hobbi volt, bár rengeteget edzettem, nem versenyeztem, de később sokat segített az ökölvívásban. Két évvel később ugyanis egy barátnőm hívott a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémiára, hogy próbáljam ki a bokszot. Lejöttem, megtetszett, és itt ragadtam. Ehhez persze az is kellett, hogy Nagy János már a második edzésen azt mondta, van bennem fantázia, foglalkozzam komolyabban az ökölvívással, mert bajnok lehetek. A kick-box-tudás sokat számított, hiszen az alapok hasonlók, a stílusban viszont vannak különbségek, azon rengeteget kellett dolgozni.

– Mennyi munka van a bajnoki címben?

– Átlagban hetente nyolc-tíz edzés, nyáron mindennap kettő, ami napi három órát jelent. Délelőtt az erőnlétet fejlesztjük, sokat futok és erősítek. Ilyenkor előkerül az ugrókötél, ami az egyik legjobb módszer az erőnlét és a gyorsaság fejlesztésére, javítja a kéz- és lábkoordinációt. Néha fél perc ugrókötelezésbe is bele lehet halni, de megéri, tényleg nagy segítség. Délután a technikát csiszoljuk, árnyékolunk, zsákon dolgozunk, iskolázunk, és persze küzdelem is van a többiekkel.

– Hogy tudja mindezt összeegyeztetni a napi feladataival?

– Szerencsére nem kell sokat utaznom, hiszen itt élek a Hegyvidéken. Először a Zugligeti Általános Iskolába, majd a Kós Károly iskolába, utána pedig a Tamási Áron gimnáziumba jártam, úgyhogy otthon vagyok a kerületben. Jelenleg a SOTE gyógytornász szakán tanulok, ami elég sok időmet elveszi, de eddig sikerült összeegyeztetni az elfoglaltságaimat. Remélem, ez az idén sem lesz másképp.

– Milyen célokkal vágott neki az új évnek?

– Szeretnék minél többet versenyezni, nemzetközi szinten is megméretni magam. És persze jó lenne megvédeni a bajnoki címet!

– Amikor hat évvel ezelőtt nekiláttunk felépíteni a hegyvidéki ökölvívást, a fokozatos fejlődést tűztük ki célul magunk elé – veszi át a szót Nagy „Csonttörő” János. – Tavaly a magyar bajnoki címmel nagyot léptünk előre, az első hely mellett ráadásul további öt érmet szereztünk. Árpás Laura, Ódor Lili és Szabó Domonkos a juniorok között ezüstérmet, a felnőttek között induló Nagy Szabó Juli, aki egyébként edzőként is dolgozik nálunk, bronzot hozott haza a magyar bajnokságról. Fel van adva a lecke erre az évre, jó lenne, ha még egy ezüst „arannyá változna”.

– Hány versenyzővel dolgoznak, lehet még csatlakozni a csapathoz?

– Mindig szívesen fogadjuk a jelentkezőket, azt pedig az idő dönti el, hogy kiből lesz versenyző. Jelenleg harminc fiatallal dolgozunk, hatan járnak rendszeresen versenyekre. Csak azokat indítjuk el, akiken látjuk, hogy helyt állhatnak – az nem baj, ha nem nyernek, vagy a dobogóra sem férnek fel. Persze, azért az eredményességre is próbálunk odafigyelni. Tóth Szilvia a legjobb példa arra, hogy sok munkával, alázattal milyen messzire lehet jutni. Neki a tudása, tehetsége is megvan ahhoz, hogy válogatott legyen, remélem, az idén sikerül bemutatkoznia a nemzeti csapatban.

sm.