Brusszeli_dij_egy_Hegyvideken_keszult_fotoert

Brüsszeli díj egy Hegyvidéken készült fotóért

Harmadik helyezést ért el egy magyar fotó a Brüsszelben meghirdetett fotópályázaton. A felvétel a Hegyvidéken készült a MOM Kulturális Központ előtt álló könyves szekérről.

„Az én szociális városom” – tizenegy éve ezzel a címmel hirdeti meg fotópályázatát a Régiók Európai Bizottságának PES-csoportja. A pályázaton bárki részt vehet az Európai Unió országaiból, ki-ki olyan fotóval, amit a városában vagy településén készített, és szociális témát vagy társadalmi kapcsolatokat ábrázol. A 2018-as pályázatra 868 felvétel érkezett, és szép magyar sikernek örülhetünk: egy hazai amatőr fotós, Klein Edina harmadik helyezést ért el.
„Júniusban fogtam először félprofi kamerát a kezembe, hogy hobbiszinten megtanuljak fényképezni – meséli. – A párom évek óta hivatásos fotós, láttam, hogyan dolgozik. Mindig is érdekelt a fényképezés, csak sosem volt rá lehetőségem. Annyira szeretem a fotókat, hogy képes vagyok hosszú órákon át csak képeket nézegetni. Végül júniusban feliratkoztam egy tizenkét hetes online tanfolyamra, hogy megtanuljam a fotózás alapjait.”
A képzésen minden héten más-más témában kellett képeket készíteni. Amikor az utcai fotózást kapták feladatként, Edina életében először vitt magával kamerát, s keresett célirányosan az utcán megörökíthető, jellegzetes pillanatokat. Úgy tervezte, hogy a hegyvidéki, szombati biopiacon talál számára megfelelő témát. És akkor megpillantotta a könyves szekeret.
„Leragadtam előtte, mert korábban még sosem láttam ilyen egyedi kivitelezésű elképzelést, és mert szeretem a könyveket – emlékezik vissza. – A párom szólt, hogy a zöldségesstandok fotózása miatt jöttünk, de én azt mondtam, egy ilyen témát az újságban is szívesen látnék, annyira jólesik a szemnek.”
Edina tíz éven át dolgozott a gyógyszeriparban. Londonban is élt, ahol egy európai gyógyszerügynökség munkatársa volt, érdeklik az európai uniós hírek. Az angol nyelv szerelmeseként sokat olvasgat az interneten – így bukkant rá a fotópályázatra is. Nem is figyelt fel arra, hogy pályázatról van szó, csak azt látta, hogy városi életképeket lehet feltölteni az oldalra.
Két percébe került, hogy feltegye a könyves szekérről készült felvételét az alábbi magyarázattal: „A fotó egy könyvszekeret ábrázol. Egy új könyvértékesítési kezdeményezés keretében (2014 óta) sok ilyen mozgó könyvesbolt van a városban, melyek szolgáltatást nyújtanak és esélyegyenlőséget teremtenek, mivel mindenki számára elérhetővé teszik a minőségi és megfizethető árú könyveket.”
Október első hetében váratlan telefonhívást kapott, amelyben arról értesítették, hogy nyert a pályázaton. Először el sem akarta hinni, hogy róla van szó. Egy hónappal később pedig már – a nyeremény részeként – egy háromnapos, kétszemélyes brüsszeli útra készülődött. Ennek során aztán bejárhatta a várost, a múzeumokat. Mivel az élet közben úgy hozta, hogy szeptemberben elveszítette az állását, az egészet egy valószerűtlen élményként élte meg.
„Furcsa érzés volt. Tíz évet töltöttem a gyógyszeriparban, mind a mai napig úgy tartom, ahhoz értek a legjobban, abban van a legtöbb tapasztalatom. De most először éltem meg, hogy valahol valaki értékelte azt, amit csináltam. A lehető legjobbkor jött ez a megerősítés számomra. Jó élettapasztalat volt” – vallja Edina, aki a díjátadón 500 eurónyi értékű fotós ajándékot vehetett át. Interjút adott, köszöntőt mondott, s mivel előtte nem tudta magáról, hogy ennyire kommunikatív, ez is felkerült a sikerélményei listájára.
Annak is örült, amikor kiderült, hogy a közel 900 fotó előválogatása során úgy került a legjobb 150 közé, majd lett harmadik helyezett, hogy a médiában dolgozó zsűritagok sem tudták, honnan származik az alkotás.
„Úgy mutattam be a fotómat, mint egy nagyon jó kezdeményezést, mert fontosnak tartom azt, amit a könyvek nyújtanak. Nem egy gazdag családból jövök, emlékszem, gyerekkoromban mennyire könyörögtem mesekönyvekért. Sokan azt mondják, hogy egyszerűbb könyvtárba menni, de nem így van. Igen, ott a tablet meg az internet, de egy könyvet tartani a kezedben, érezni az illatát, az egészen más érzés! Olyan ember vagyok, aki szeret ajándékozni, és nem csak karácsonykor. Ha valamire már nincs szükségem, akkor azt továbbadom. Így vagyok a könyvekkel is. Csak azokat tartom a polcon, amiket többször forgatok, a többit odaadom másoknak. Abban a reményben, hogy az nekik is élményt nyújt majd.”

V. K.