Dallamokban_gazdag_boldog_uj_esztendot_kivant_a_Solti_iskola1

Dallamokban gazdag új esztendőt kívánt a Solti György Zeneiskola

Telt ház és szűnni nem akaró tapsvihar – megszokott „kísérőjelenségei” ezek a Solti György Zeneiskola koncertjeinek. A MOM Kulturális Központban ezúttal azért álltak színpadra a tanárok és a növendékek, hogy dallamokban gazdag új esztendőt kívánjanak a zeneszerető embereknek.

Minden ott folytatódott, ahol abbamaradt. Alig telt el néhány hét a legutóbbi, jubileumi hangverseny óta, a Solti György Zeneiskola tanárai és növendékei máris újabb telt házas fellépés főszereplői voltak. Az idei iskolaév minden eddiginél különlegesebb, hiszen éppen ötven esztendeje, az 1968–1969-es tanévben nyitotta meg kapuit az intézmény, amelyet akkoriban XII. kerületi Zeneiskolának hívtak. Az 1998 óta Solti György világhírű karmester nevét büszkén viselő iskola sikerét jól példázza, hogy napjainkban tizennyolcféle zenei képzést kínál mintegy ezer növendékének.
„A hagyományos Újévi Gálahangversenyünk is szervesen kapcsolódik az ötvenéves jubileumi tanévhez. Akik rendszeres látogatói ennek a programnak, már tudják, hogy ezen a napon mi, növendékek és tanárok, kilépünk a megszokott tantervi keretekből, és a könnyedebb zenei műfajok felé evezünk” – mesélte Dióssy Krisztina, a Solti György Zeneiskola Bárczy István-, Németh László- és Pro Urbe Budapest díjas intézményvezetője, aki külön kiemelte, hogy mint minden előadásukat, a mostanit is sok vidám és emlékezetes próba előzte meg.
Az est során Strauss művei mellett a mai fiatalok által kedvelt dalok is felcsendültek, a többi mellett az Anasztázia, vagy a Harry Potter című film zenéi. „Ez a koncertünk is jól példázta zeneiskolánk egyik hitvallását, ami így szól: a jövő számára zeneértő és zeneszerető, valamint koncertlátogató közönséget neveljünk!” – mondta Dióssy Krisztina.
A fellépések után az öltözőben találkoztunk a fiatal fuvolistákkal, akik nem sokkal azelőtt a MOM Kulturális Központ zsúfolásig telt színháztermében játszottak. A kulisszák mögötti vidám társalgást hamar komoly stratégiai megbeszélés váltotta fel, miután rövid interjút kértünk valamelyikükkel. Végül Sólyom Kamilla bizonyult a legbátrabbnak, ő lett a zenekar szóvivője.
– Nagyon szeretem a társaságot, a próbák mindig jó hangulatúak. Mindnyájan Harry Potter-rajongók vagyunk, így nem volt kérdés, hogy ebből a filmből hozunk valamit. Örülök, hogy a közönségnek ennyire tetszett az előadásunk! Szerintem ez volt az eddigi legjobb fellépésünk… – mondta.

– Mondd el, hogy megyünk majd versenyre is! – súgta közben valaki a háttérben.

– Szóval, igen, megyünk majd versenyre is. Nagyon várjuk már, és büszkék vagyunk arra, hogy a Solti György Zeneiskola tagjai lehetünk! – fogalmazott Kamilla, akinek „szóvivői munkájához” hangos brávókkal és tapssal gratuláltak társai.Dallamokban_gazdag_boldog_uj_esztendot_kivant_a_Solti_iskola2

Boussebaa Mimi