Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hogyan_keszul_egy_igazi_kek_madar

Hogyan készül egy igazi kék madár?

Ahhoz, hogy nekünk is legyen saját készítésű kék madarunk, szükség van megfelelő vászonra, tömőanyagra, kötőzőre, lencsére, no, meg fantáziára és némi kézügyességre. Mindezt megerősíthetik az Orbánhegyi tagóvoda nagycsoportosai, akik a Győri Kékfestő Műhelyt képviselő Tóth Ildikó és Gerencsér Zsolt segítségével különleges kézműves-foglalkozáson vettek részt.
Mielőtt hozzáfogtak a munkához, a gyerekek meghallgattak egy mesét, amelyből kiderült, hogyan született meg a kékfestők műhelyében a madár megformálásához is használt tyúklábmintás szövet. Történt, hogy a faluban az asszonyok elvitték befestetni a ruhákat, amiket a kékfestők először alaposan kimostak, majd kitettek száradni a napra. Igen ám, de száradás közben a madarak összejárták a vásznakat, a festés után pedig az addig láthatatlan, gyantás lábnyomok megjelentek az anyagon.
A kékfestők megijedtek, mit szólnak majd ehhez az asszonyok, akiknek azonban annyira megtetszett az új „módi”, hogy attól kezdve mindenki ilyen ruhákat akart. Így terjedt el ez a minta, amelyet attól kezdve – más díszítésekhez hasonlóan – az erre a célra szolgáló mintázóval visznek fel az anyagra.
Ilyen fából, rézhuzalból, lemezekből összeállított nyomólappal került a minta azokra a madárformára kiszabott vásznakra is, amikkel ezúttal az Orbánhegyi-tagóvodások dolgoztak. Könnyítésképpen a lencseszemet is előre felragasztották, így a gyerekeknek csak annyi volt a dolguk, hogy gyapjúval kitömjék, és rafiával megkössék a kék madarukat.
„Az én harkályomban báránybunda van, először nem ment bele rendesen, de aztán még egyszer megmutatták, hogyan kell, és akkor már sikerült” – mesélte Beni, majd hozzátette, hogy karácsonyig „plüssként” használja, aztán felakasztja a fára, hiszen a „harkály oda való”.
Panka egy igazi lányrigót készített, mert ez a kedvenc madara. „Most az ágyamon vár rám, ha pedig eljön a karácsony, felrepül a fára. Azt szeretném, hogy jól érezze magát nálunk, de ha megkér, később szabadon engedem.”
Arról, hogy Panka madara még csak ne is gondoljon ilyesmire, Hanna gondoskodott. Kijelentette, hogy az ő kicsi rigója vele együtt elmegy játszani Pankáékhoz, így a két madár gyorsan összebarátkozhat, és biztosan nem szöknek el.
A kézműves-foglalkozás mellett egy másik együttműködés is megvalósult az Orbánhegyi tagóvoda és a Győri Kékfestő Műhely között. Imrikné Krébecz Anita óvodavezető elmondta, hogy a XII. kerület elnyerte a Tehetségbarát Önkormányzat Díjat és az ezzel járó állami támogatást, amire az Orbánhegyi tagóvoda is sikeresen pályázott. Ebből valósult meg a kékfestő-foglalkozás, valamint a hegyvidékiek húsz darab lánykaszoknyát vásároltak a győriektől, amiket a különböző fellépéseken viselnek majd a gyerekek. Ahogy az óvodavezető fogalmazott, a népviselet, a természetes anyagok használata mind-mind hozzájárul a néphagyományok megszerettetéséhez és ápolásához.

sm.