Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Jutalom_a_hegyvideki_rendoroknek

Jutalom a hegyvidéki rendőröknek

„Kiemelt cél volt 2018-ban a gépkocsifeltörések és -lopások, valamint a lakásbetörések számának csökkentése. Kollégáim áldozatkész munkájának köszönhetően e bűncselekménytípusok számát sikerült jelentősen visszaszorítani” – szólt a legfontosabb eredményekről Sztanyó István, a XII. kerületi rendőrkapitányság vezetője abból az alkalomból, hogy harmincegy munkatársa kiváló teljesítménye elismeréseként jutalomban részesült.

A rendőr alezredes elmondta, hogy az önkormányzat a Budapest Hegyvidék Közrendvédelmi Közalapítvány közreműködésével rendszeresen támogatja munkájukat, ily módon tudtak két új gépkocsit is üzembe helyezni egy évvel ezelőtt. Irodai és technikai eszközök beszerzéséhez, továbbá a kapitányság dolgozóinak jutalmazásához is kaptak anyagi segítséget.
A Hegyvidéki Önkormányzat nevében Váczi János alpolgármester mondott köszönetet a rendőröknek a XII. kerületi polgárok érdekében végzett erőfeszítéseikért és az itt élőket leginkább érintő bűncselekmény-kategóriákban elért eredményeikért. Beszélt arról is, hogy a rendőrkapitányság és a Hegyvidéki Rendészet együttműködése, továbbá az évről évre bővülő kamerahálózat ugyancsak növeli a hegyvidékiek biztonságát. A térfigyelő rendszer fejlesztése az idén folytatódik, a kamerák száma hamarosan a százat is eléri.

z.