Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Palyafelujitas_a_fogaskereku_vonalan

Pályafelújítás a fogaskerekű vonalán

Nem közlekedik a fogaskerekű március 18-tól várhatóan április 17-ig, mert a BKV Zrt. folytatja a 2017-ben megkezdett pályajavítási munkáit – az idén tavasszal a Városmajor és Esze Tamás iskola megállóhely közötti szakaszon.
A Széll Kálmán tér és a Svábhegy között a 21-es és a 21A buszjárattal lehet utazni, amihez kapcsolódva a Svábhegy és a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút megállók között 60-as jelzéssel pótlóbusz jár. Emellett 60A és 60B jelzéssel kiegészítő pótlóbuszjáratok közlekednek hétfőtől szombatig a fogaskerekű alsó szakaszán található megállóhelyek kedvezőbb kiszolgálására. Ezek munkanapokon reggel 6–9, délután 15–18 óráig az előre meghirdetett menetrend szerint indulnak, míg hétköznap a többi napszakban és szombaton egész nap csak akkor, ha erre az utasok részéről igény jelentkezik. (Vasárnap nem járnak.) Az utazási szándékot a +36/1/3-255-255-ös telefonszámon, az automata menüben a 3-as gombot választva lehet jelezni legkésőbb az indulási időpont előtt 30 perccel.
A 60-as, 60A és 60B pótlóbuszokon az útvonal sajátosságai miatt midi autóbuszok járnak, ezeken nem lehet kerékpárt szállítani. A 212-esen hétköznap a Királyhágó tér és a Svábhegy végállomás között, hétvégén pedig – az eddigieknek megfelelően – a teljes vonalon lehetséges a kerékpárok szállítása, az utasforgalom függvényében.
A pótlóbuszokra a fogaskerekűn érvényes normál díjszabás vonatkozik. Az utazás megtervezéséhez a fogaskerekű pótlása idején is érdemes a BKK FUTÁR alkalmazást használni.