Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Uj_kontenertarolok

Új konténertárolók az üdülőtelepen

A csillebérci üdülőterületen közel két és fél éve jelentkeztek koncentráltan a kommunális hulladék elhelyezésével, szervezett begyűjtésével kapcsolatos gondok. Amellett, hogy a szabálytalan szemétlerakás miatt a terület egészén áldatlan állapotok alakultak ki, a hulladék közszolgáltatásként végzett elszállítása sem volt megoldott. A problémák egyik forrása, hogy a Magas úton áthaladók sokszor itt szabadulnak meg a szemetüktől, de a helyzet kialakulásában szerepet játszik az is, hogy a kukásautók nem tudnak bejutni a kisebb, meredek utcákba, ösvényekre, így a Magas úti ingatlanokat leszámítva a tulajdonosok nem tudnak egyéni szemétszállítási szerződést kötni.
A meglévő szolgáltatást – vagyis a Magas út mentén, az út szélére kihelyezett 1100 literes konténerek időszakos ürítését – lényegében térítés nélkül nyújtotta az FKF, ami hosszabb távon természetesen nem tartható, illetve a ritka ürítési periódusok miatt a konténerek környezetében sok esetben a kerülethez méltatlan állapot uralkodott. A probléma megoldása érdekében a Hegyvidéki Zöld Iroda két évvel ezelőtt felvette a kapcsolatot a közszolgáltatóval és az érintett ingatlantulajdonosokkal, tulajdonosi csoportokkal. A cél az volt, hogy egyrészt a kapacitásokat, lehetőségeket felmérve segítsék egy a terepviszonyoknak megfelelő és elégséges szolgáltatást nyújtó hulladékbegyűjtési rendszer kiépítését, másrészt az önkormányzat közvetítő szerepet vállaljon az FKF és az érintett lakók közötti párbeszédben, a díjfizetési rendszer kidolgozásában. Főként az utóbbi munkában játszott nagy szerepet az Egyesület Csillebércért helyi szervezet is, összefogva és képviselve az érintett lakókat.
A folyamatos egyeztetések eredményeként, az említett egyesület bevonásával, megszületett a csillebérci ingatlantulajdonosok és a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. közötti közszolgáltatási szerződés, ami a rendszeres és kiszámítható lakossági hulladékbegyűjtés alapjául szolgál. Emellett a helyszíni bejárások során kijelölt területeken az önkormányzat városfejlesztési irodájának közreműködésével elkészültek azok a fedett és zárt, az előfizetők által kóddal nyitható konténertárolók, amelyek a jövőben várhatóan kulturáltabbá teszik a hulladék gyűjtését.
A korábbiakhoz képest további előrelépést jelent, hogy a szelektív hulladékgyűjtés is beindult a gyűjtőpontokon. Ahogy a kerület más részein, az újrahasznosítás és a kommunális hulladék mennyiségének csökkentése érdekében már itt is külön gyűjthetik a lakók a papír-, valamint a műanyag- és fémhulladékot.