Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Vadasparki gyümölcsfaoltás

A keresztény hagyomány szerint március 25-én látogatta meg Gábriel arkangyal Máriát, és vitte el neki Jézus fogantatásának örömhírét. Ehhez az ünnephez számtalan néphagyomány is kapcsolódik, ezek közül talán a leggyakoribb a fák oltása. Március végén már elég jó az idő, a gyümölcsfákban megindul a nedvkeringés, ilyenkor jön el az ideje a nemes szemek oltásának. Ez a művelet azonban nemcsak kézügyességet, de komoly kertészeti ismereteket is kíván. A végeredmény pedig az ellenálló alanyon kihajtó nemes gyümölcsöt termő hajtás lesz.
A Gyümölcsoltó Boldogasszony napjához kapcsolódó rendezvényekre várja látogatóit a Budakeszi Vadaspark március 23-án. A gyümölcsfaoltás rövid szakmai bemutatója – először 10.30-kor majd még kétszer, 12.30-kor és 13.30-kor – az elvi háttér ismertetése mellett a gyakorlati fortélyok titkát is feltárja. A színpadon 10.00 órától állati növénynevekről szóló előadást lehet hallgatni, 12.00-kor és 14.00 órakor pedig Állatijó-bemutató lesz különböző állatrésztvevőkkel. Egy órakor aranysakál-bemutató, majd 15.00-kor a kisragadozók látványetetése zárja a napot.
A Budakeszi Vadaspark önkéntes segítők jelentkezését várja nyári Vackor Táboraiba. A – 18 éven felüli – önkéntesek legfontosabb feladata a gyerekek felügyelete. A táborozókkal együtt kirándulnak, számháborúznak, kézműveskednek, közösen ismerkednek meg a park életével és lakóival. Jelentkezés: Mészáros Orsolya – meszaros.orsolya@bkvp.hu.

(B.)