Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Vis maior helyzetek: segít az önkormányzat

Eltört főnyomócső, szivárgó gázalapvezeték, viharban megsérült tetőhéjazat – csupa olyan előre nem látható káresemény, amire a társasházak nem tudnak felkészülni. A lakóközösségeknek gondot okozhat a halaszthatatlan javítások elvégzése, sok esetben nincs meg a szükséges fedezet a nem tervezett munkákra, vagy más, szintén fontos fejlesztéseket kell elhalasztani. Az ilyen helyzetekben segít a Hegyvidéki Önkormányzat egész évben folyamatosan elérhető vis maior pályázata, amelynek „második fordulójában” 15 társasház kapott hatmillió forint vissza nem térítendő támogatást.
Ezúttal is a gázalapvezeték cseréje volt a „sláger”, ehhez négy ház kért segítséget. Több igény érkezett szennyvízcsatorna és elektromos hálózat felújítására, valamint a tetőt érintő javításokra. Egy ház azbesztmentesítésre, egy másik a függőfolyosó veszélyelhárítására pályázott sikerrel.
A gázalapvezeték-csere támogatása szinte állandó igényként jelenik meg a vis maior pályázaton, aminek nincs köze a karbantartás elmaradásához. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a közterületi gázfővezetékek felújítását követő kötelező nyomáspróbán a hálózathoz csatlakozó lakóházak régi típusú vezetékei egyszerűen nem felelnek meg a követelményeknek. Azért, hogy ne alakuljon ki életveszélyes helyzet, a gázszolgáltató a javítás elvégzéséig kénytelen felfüggeszteni szolgáltatását, azaz elzárja a gázt a lakásokban. Ilyenkor különösen sokat jelent a segítség, a vissza nem térítendő anyagi támogatás.

A vis maior pályázat folyamatosan elérhető, a kérelmeket első körben november 30-ig lehet beadni. Amennyiben ezek a szokásos társasházi felújítási pályázat leadási határidejéig megérkeznek az önkormányzathoz, a vis maior igényeket is ennek keretében bírálják el. November 30-a után, a következő társasházi felújítási pályázat kiírásáig a vis maior kérelmeket a polgármesterhez kell benyújtani.

Fontos, hogy a káresemény megtörténtét követő 60. napon belül a társasház írásban jelezze a kárt az önkormányzatnak. Ha ez megtörténik, a támogatás a munkálatok elvégzése után is igényelhető. Ennek összege lakásonként – lakásszámtól függően – legfeljebb 40 000–55 000 forint, de nem haladhatja meg az összköltség harminc százalékát, illetve a másfél millió forintot.

Eredményes társasházi pályázat egy alkalommal módosítható vis maior támogatásra. Az idei új pályázat kiírása március végén várható, a szükséges dokumentumokat az önkormányzat honlapjáról lehet majd letölteni, vagy személyesen átvenni az ügyfélszolgálati irodán.

(m.)