Pavak_kuglipalyak1

Pávák, kuglipályák, rendőrök a Pacsirtában

A Hegyvidék vendéglátása nagy múltra tekint vissza, a világháború viharai azonban megtépázták a hírnevét, sok hely teljesen tönkrement. Így történt ez a Svábhegy egykori vendéglőivel és kávéházaival is, amelyek közül jó néhányat már csak fényképről ismerhetünk, a legtöbbnek a hűlt helyét találjuk. Nem így járt a Pacsirta vendéglő: a kerthelyiséghez vezető bejáratát a tulajdonosok átalakították, és a házat immár zárt kerítés veszi körül, ám még mindig áll a Kútvölgyi út 9. szám alatt. Az étteremről részletes és izgalmas cikk jelent meg a Budapest 2005-ös évfolyamának augusztusi számában, ebből szemezgettünk.

A Pacsirta étterem megálmodója Wendl István volt, aki 1855-ben született a szlovén határ melletti Tornyiszentmiklóson. Miután kitanulta a hentes-mészáros szakmát, néhány évig Pozsonyban inaskodott, majd a vendéglátás igazi alapjait a belvárosi Százéves étteremben sajátította el.
Feleségével, Záhorszky Herminnel a fővárosban ismerkedett meg. Neki köszönhetően későbbi hozományából létre tudták hozni 1904-ben a Pacsirtához címzett vendéglőt az akkor még a városhatáron kívül fekvő területen, a Virányos út 2-es szám alatt. A hely amúgy egy 1883-ban épült nyaralóház átépítéséből készült el.
A Pacsirta a megnyitásától kezdve igen népszerű volt a pestiek, budaiak körében. A legtöbb vendég az addigra már elpusztult szőlők helyén kialakított gyümölcsösök tulajdonosaiból és a környék erdőinek vadásztársaságaiból került ki. A hétvégi turisták közül is sokan felkeresték, ám az állandó, visszajáró törzsközönséget a sorra épülő nyaralók gazdái tették ki. A környék központi találkozóhelyévé vált, minden este nagy volt ott a mulatozás.
A konyhát Záhorszky Hermin vezette, férje intézett minden mást, a személyzet irányításától az ételek beszerzéséig. 1911-ben született meg fiuk, Wendl Ede, akit a szülők nem vendéglősnek szántak, nagy gonddal taníttatták. Sőt, amikor 1927-ben – a szemközti épületet megvásárolva – vendéglőjüket áthelyezték és kibővítették, a nagy lármával járó forgalom miatt önálló lakást béreltek számára a közelben.
A Pacsirta étterem az 1930-as években élte fénykorát, mit sem sejtve a közelgő sötét jövőről. A kerthelyiségnek volt olyan része, ami fölé ponyvát lehetett húzni, így népszerű fedett és nyitott kuglipályák is üzemeltek a vendégek nagy örömére. A hely hajnaltól éjfélig – sőt a igény szerint akár tovább is – nyitva tartott, mindennap cigányzene szólt.Pavak_kuglipalyak2Az új épület konyhájában hatalmas sütőfelületeket alakítottak ki. Záhorszky Hermin vargabélesének a város másik végébe is eljutott a híre. A borospincét Révfülöpről és Egerből hozott borral töltötték meg. Akkoriban még lovas kocsival szállították a hordókat, amikből kézi pumpával kellett átszivattyúzni a nemes nedűt. Az étterem ét- és itallapját kézzel rajzolták. Vasárnaponként a vendéglősök mérnöknek tanuló fia is besegített a munkába. Telt ház esetén tizenkét kisegítő pincér is hordta az ételeket. A hely külön érdekessége volt, hogy az asztalok között Wendl István hobbiból tenyésztett pávái jártak-keltek.
Sok híres személyiség megfordult a Pacsirtában. Latabár Árpád, Jávor Pál visszajáró vendégek voltak, és gyakran mulatott itt a harmincas évek ferencvárosi labdarúgócsapata is. Kiss Manyi sokszor zárás előtt érkezett, ilyenkor rendszerint maga állt be a konyhai tűzhely mögé, hogy elkészítse a vacsoráját.
1930 körül újabb szintet húztak az épület utcai frontjára, hogy abba költözzön az étterem főpincére, Szentkirályi Gyula, aki a negyvenes években be is társult a családi vállalkozásba. 1935-ben az újságok így írtak a vendéglátóhelyről: „Az új Kútvölgyi-út romantikus helyén van a Pacsirta-étterem, ahol a legmagyarabb ételkülönlegességek: fatányéros, halászlé, flecken, rablóhús, stb. kiváló elkészítésben kaphatóak. Esténként pozsonyi Bertók Vili cigányzenekara muzsikál.” (8 Órai Ujság, 1935. szeptember)
A vendégszámot jóformán folyamatosan növelő, egyre népszerűbb étterem fejlődésének a háború kitörése vetett véget. Az udvaron lőállást alakítottak ki, a pincét az italok megmentése érdekében befalazták, a rejtekhelyen húsz ember vészelte át a rossz időket. A vendéglőt létrehozó nagyapa 1946-ban hunyt el. Felesége megérte az 1951-es államosítást, életművük teljes megsemmisítését. A később tanítónőként is dolgozó, 1974-ben elhunyt asszonyt megtörte az 1945 utáni időszak. A háború után nem az étteremnek helyet adó épületeket vette el a hatóság a családtól, csupán az iparengedélyt vonta be. 1951-ben a hajdani étterem tartozékait – a család szeme láttára – tizennégy teherautó szállította el. A hatalmas tűzhelyet csak darabokba vágva tudták kivinni a házból.
Ezt követően hét éven át ezek az épületek adtak otthont a 100-as rendőrőrsnek, fegyverszobával és lőtérrel. Egy zugkocsma azért működött a házban. Elöl ugyan fenn volt a rendőrség táblája, de azt mindenki tudta, hogy hátul gond nélkül be lehet dobni egy-egy felest. A János kórház dolgozói rendszeresen látogatták is a helyet.Pavak_kuglipalyak3Az 1956-os forradalom és szabadságharc után néhány vidéki, civil ruha nélküli rendőr – a nagymama főztjét élvezve – évekig a család nyakán maradt. Sőt, amikor két év múlva az egész őrs a Maros utcába költözött, néhány egyenruhás továbbra sem volt hajlandó elhagyni a házat. Végül sok levél és kérvény hatására a kerületi tanács utalt ki új szolgálati lakást a makacs rendőröknek.
Az étterem egykori kertjében azóta több modern házat is felhúztak. Négylakásos társasházzá alakították át a vendéglő épületeit 1958-ban. A meglehetősen lepusztult állapotban lévő ház túl nagy volt a Wendl családnak, Wendl Ede a hatóság lépését megelőzve kiadta a helyiségeket. A kertben építőipari cégek áruja várakozott a szállításra. A bérlők a hetvenes években hagyták el az épületet, ekkor a család úgy döntött, visszaköltözik a nagyszülők egykori otthonába – ahol egykor 350 vendég befogadására is alkalmas vendéglő működött.

Földváry Gergely