Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Pávák, kuglipályák, rendőrök a Pacsirtában

A Hegyvidék vendéglátása nagy múltra tekint vissza, a világháború viharai azonban megtépázták a hírnevét, sok hely teljesen tönkrement. Így történt ez a Svábhegy egykori vendéglőivel és kávéházaival is, amelyek közül jó néhányat már csak fényképről ismerhetünk, a legtöbbnek a hűlt helyét találjuk. Nem így járt a Pacsirta vendéglő: a kerthelyiséghez vezető bejáratát a tulajdonosok átalakították, és a házat immár zárt kerítés veszi körül, ám még mindig áll a Kútvölgyi út 9. szám alatt. Az étteremről részletes és izgalmas cikk jelent meg a Budapest 2005-ös évfolyamának augusztusi számában, ebből szemezgettünk.

A rózsák metszésének tudománya

A kertészek egymás között azt szokták mondani, hogy a rózsát akkor kell metszeni, amikor az aranyvessző virágzik. Ennek most jött el az ideje. Metsszünk tehát! De hogyan?

Időskori tüdőmegbetegedések

COPD, asztma, tüdőrák – ezekről az időskorban igen gyakori tüdőmegbetegedésekről beszélt dr. Márk Zsuzsa az Idősek Egészség Iskolája márciusi összejövetelén. A Budai Egészségközpont allergológus, pulmonológus szakorvosa a megelőzés és a kezelés lehetséges módjait is ismertette.

Böjtmás havában hús nélkül is jókat ehetünk

A húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt nagyobb része márciusra esik, ezért kapta ez a hónap a szépen hangzó böjtmás nevet. A böjt valójában a számunkra kedves javak egy részéről való önkéntes lemondásról szól a testi-lelki megújulás, megtisztulás érdekében. Ami a gyomrunkat illeti, ez főként a laktató, zsíros, húsos falatoktól való tartózkodásra vonatkozik. Azért ehetünk jókat és változatosan, sok ismert alapanyag, tojás, hal, bab, burgonya, gomba, káposzta, zöldség, gyümölcs áll rendelkezésünkre, és támaszkodhatunk nagyszerű hagyományainkra is!

Harminc év karate a Hegyvidéken

Méltán nevezik sportos kerületnek a Hegyvidéket, amely számos sikeres, a tömeg- és versenysportot egyaránt szolgáló egyesülettel büszkélkedhet. Az egyik legrégebbi a Hegyvidék SE karateszakosztálya, amely az idén ünnepli a harmincadik születésnapját.

Tehetség, szorgalom, mentális erő

Egyéni képzés és tömegsport: első hallásra ezek a fogalmak nem illenek össze, főleg ha a labdarúgásról van szó. Pedig a Hegyvidék UFC-ben az utánpótlás-nevelés és a tehetséggondozás mellett azoknak is jut játéklehetőség, akiknek a foci megmarad kellemes időtöltésnek. Marosvári Róbertet, az egyesület technikai vezetőjét kérdeztük.

A Tamási Áron iskola startuposai

Több hónapnyi munkával egy olyan mesterséges intelligencia alapú honlap tervét dolgozták ki a Tamási Áron iskola diákjai, ami gyorsabbá, pontosabbá és megbízhatóbbá tenné az online betegdiagnosztikát. A fiatalok a General Electric által meghirdetett Health VentureLab nemzetközi egészségügyi startupfejlesztő versenyre rukkoltak elő ötletükkel, és be is jutottak vele a döntőbe.

POKET könyvsorozat: „valóság az, ami hat”

Színvonalas irodalmat olcsón, automatából, igényes kivitelben – ezt kínálja a POKET könyvsorozat, amit a Sztalker Csoport indított el tavaly áprilisban. Az első születésnapot nagyszabású műsorral ünneplik a szervezők a MOM Kulturális Központban április 7-én. Az ötletgazdával, Vecsei H. Miklós színművésszel beszélgettünk.

Ne fuldokoljunk a műanyagokban!

A polgármesteri hivatalból már öt évvel ezelőtt száműzték az egyszer használatos műanyag palackokat, és hamarosan az önkormányzati intézmények is PET-palack-mentes működésre állhatnak át.

Járjunk együtt! – a Hegyvidéken

A Városháza téren egy hatalmas Hegyvidék-térkép tűnt fel, amin egyre csak szaporodnak a színes rajzszögek: egy kérdőív kitöltése mellett így jelölhetik meg a kerületben élők azokat a járda nélküli utcákat, ahol a gyalogosok védelme érdekében figyelemfelkeltő táblákra, felfestésekre tartanának igényt.

A_nemzet_kozos_emlek1

A nemzet közös emlék a múltból és közös terv a jövőre

1848 szelleme ott van mindenhol, ahol a magyar szabadságért tenni kell – mondta Gulyás Gergely országgyűlési képviselő a Hegyvidéki Önkormányzat március 15-i megemlékezésén. A MOM Kulturális Központban megtartott ünnepségen díjakat vehettek át a XII. kerület közbiztonságának javításához, közösségeinek építéséhez nagyban hozzájáruló polgárok, a kiemelkedő sportteljesítményeket felmutató diákok, felnőttek és edzők, valamint az 1848-as témákban gyerekeknek kiírt pályázatok nyertesei.

Otthon megöregedni 2019. – pályázati felhívás

Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló 2/2015. (II. 27.) önkormányzati rendeletének 35/A. §-ában foglaltakra tekintettel 2019-ben is meghirdeti a 70 éven felüli személyek életfeltételének javítását célzó lakás-akadálymentesítési programját.