Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A nyár örömei

Ha valaki a következő hetekben akár csak kitikkadva egy limonádéra betér a Galéria 12 Kávézó és Borbárba, a frissítő mellé egy másfajta „nyári öröm” is érheti: a falakat XII. kerületi képzőművészek alkotásai színesítik.
„A kiállított művek a nyári élmények sokféleségét villantják fel a művészektől megszokott különböző technikákkal” – mondta a „Nyári örömei” című tárlat megnyitóján Fonti Krisztina alpolgármester, hozzátéve, hogy azért szeret a Galéria 12 Egyesület kiállításaira járni, mert azontúl, hogy szép és változatos anyagokat láthat, mindig kellemes, családias hangulatba csöppen bele. Ezúttal vágyott és megélt örömök tükröződnek az alkotásokon: vízpart, tengerpart, városok – különböző kikapcsolódást, feltöltődést jelentő helyszínek.A_nyar_oromei2Ezt a sokféleséget taglalta Szakolczay Lajos művészettörténész is. (Esszéje a Présháztársaság honlapján olvasható.) A nyár kellemes évszak, minden művész örömmel hozzá tudja tenni a témához a magáét, akár vannak már idevaló képeik, akár „friss erővel teszik papírra, vászonra erőteljes gondolataikat” – fogalmazott. A műveken konkrét és elvont, belső és külső látványvilágok jelennek meg.
A művészettörténész arra is rávilágított, hogyan lehet elérni a szépség ama fokát, amelyben „nemcsak a kiemelt évszak kelleme lakik, hanem az alkotó érzelmi arzenáljának főbb vonulata is”. Példának említette az elemek, a fény, a víz és a hő jelenlétét a műveken. Szél Ágnes Fényben című képén érzékeljük a borzoló sássuhogást, Németh Andrea Víz, szikla című alkotása által az organikus természetbe kirándulunk, míg Székács Zoltán Tűzföldje, amely voltaképpen egy szellemmel átrajzolt térkép, távoli tájakra hív. A válogatás legmeghökkentőbb, ugyanakkor leghumorosabb darabja Tóth József Füles munkája, aki Rubens (Három grácia) és Salvador Dali (Az emlékezet állandósága) festményeit értelmezte át.A_nyar_oromei3Angyal Júlia zöldben lebegő alakja, Véghseő Klára vízparti csónakja, Kádár Katalin égszínkék víztükre Szamos Iván Víz, víz, víz…, valamint Holló Katalin Aranypart című képe mind a gazdag szimbolikájú víz megjelenítésére fókuszál. Emlékezetes Vizy László akvarellje, Azbej Kristóf digitális fényfestménye és Kecskeméti Kálmán Kisvárosi geometriája is. A plasztikát Rainer Péter tárgyszobrászata és Borza Teréz porcelánszobra képviseli.
A tárlat nem kis értéke, hogy a különböző képzőművészeti műfajok – a textil, a fotó, a festmények, grafikák, plasztikák – harmonikus egésszé állnak össze, a nyár igézetében. A hangulatos megnyitón szintetizátoron közreműködött Károlyi András festőművész, akinek két képe, a Nyári bolondságok és a Szárnyalás úgyszintén megtekinthető a Galéria 12-ben.A_nyar_oromei1

Szd

A „Nyár örömei” című kiállítás augusztus 24-ig látható, naponta 16–22 óráig (vasárnap zárva). Cím: Galéria 12 Kávézó és Borbár, XII., Hajnóczy József utca 21.