Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A_futas_nagyasszonya_kapta_a_Hegyvidek_diszpolgari_cimet

„A futás nagyasszonya” kapta a Hegyvidék díszpolgári címét

Matematika–fizika szakos tanár, sportvezető, mesteredző, egészségfejlesztő, tájfutó-világbajnok, magyar bajnok sífutó, maratonista, az Idősek Tanácsának tagja. Ez mind Monspart Sarolta, aki mostantól a Hegyvidék díszpolgára kitüntető címet is büszkén viseli.

„Miért csak a férfiak futhatnak? Amelyik nő akar, az hadd fusson – mondtam, és beálltam a fiúk közé. Nem akartak engedni a rendezők, de végül én voltam az első »flúgos nő« Európában, aki három órán belül lefutotta a maratonit” – mesélt az egyik, de nem az egyetlen kiemelkedő sportsikeréről Monspart Sarolta abban a Hegyvidék Televízió által készített riportfilmben, amit díszpolgárrá avatása alkalmából vetítettek le a MOM Kulturális Központban.

A bámulatos eredményeket felmutató versenyző 1964 és 1977 között sorozatban tizennégy magyar egyéni bajnokságot nyert tájfutásban. Ezenfelül kilenc váltó- és tizenegy csapatbajnoki címet szerzett, így összességében harmincnégyszeres tájfutó magyar bajnok. Telente sem pihent, sífutásban a Vasas SC versenyzőjeként hat magyar bajnoki címet gyűjtött be.

1972-ben a Csehszlovákiában rendezett tájfutó-világbajnokságon, 1976-ban pedig a svédországi ötnapos tájfutóversenyen úgy lett első, hogy azokon korábban kizárólag skandináv versenyzők nyertek. 1978-ban maratoni futóként jutott el a világbajnoki ezüstéremig. Időközben két diplomát is szerzett: elvégezte az ELTE matematika–fizika szakát, valamint a Testnevelési Főiskola sportvezető és szakedző szakát.

Élsportolói karrierjét egy kullancs okozta agyvelőgyulladás szakította meg. Részleges felépülését a nem sokkal később megszületett fia, Feledy Botond segítette, a versenyzés helyett pedig az egészségvédelem területén talált magának új kihívásokat.

„Valaki kitalálta, hogy te vagy a futás nagyasszonya. Szerény voltál mindig, de ezt elfogadtad, és örültünk neki, mert nélküled nem tartana itt a magyar futóélet; ma már nyolcszázezer ember fut rendszeresen Magyarországon” – méltatta Kocsis Árpád, a Budapesti Sportiroda versenyigazgatója Monspart Saroltát. Megemlítette, hogy 1989-ben, a Budapest Maraton szervezésekor kezdődött a munkakapcsolatuk, aztán 1995-ben elindították a Spuri futómagazint, amiben „Saci” edzésterveket írt. Ezek voltak a legnépszerűbb írások, körülbelül egymillió példányban jelentek meg.

Országos Gyalogló Idősek Klubhálózata néven jelenleg nyugdíjasok körében népszerűsíti a rendszeres mozgást, a XII. kerületben a Hegyvidéki Gyalogló Klubot vezeti. Születése óta, hetvennégy éve a Hegyvidéken él. „Kis birodalmának” nevezi közvetlen környezetét, a Városmajort, valamint a Normafát és a szép, zöld budai hegykoszorút. „Itt majdnem minden bokor köszön nekem: »Na, mi van, öregasszony, már megint itt vagy?«” – fogalmazott öniróniával a környékhez való kötödéséről a díjazott.

„Az életvidám, örömteli megjegyzések jutnak eszünkbe róla, az életörömet szeretjük benne” – mondta Monspart Saroltáról a díszpolgári oklevél átadása alkalmából Pokorni Zoltán polgármester. Hozzátette, hogy a kitüntető címet az önkormányzat képviselő-testülete szavazta meg a korábbi díszpolgárok javaslata alapján, akik ezúttal egyhangúlag, vita nélkül döntöttek a díjazott személyéről.A_futas_nagyasszonya_kapta_a_Hegyvidek_diszpolgara_cimet

z.