Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Miért éri meg házilag komposztálni?

Budapesten évek óta tilos a szabadtéri avarégetés. A kertekben termelődő zöldhulladéktól háromféleképpen lehet környezetbarát módon megszabadulni. Az FKF Zrt.-től biológiailag lebomló gyűjtőzsákokat vásárolhatunk, a közterület-fenntartó pedig a megadott időpontokban elszállítja azokat. Emellett működik a helyszíni hasznosítás, amit a Hegyvidéki Önkormányzat is támogat: egyrészt az ingyenes ágaprítással, másfelől komposztálókeretek biztosításával a lakóközösségek részére.
Az előző évhez hasonlóan az idén is közel háromszáz komposztálókeretet adott át a Hegyvidéki Zöld Iroda a XII. kerületben élőknek. Szakszerű használatukhoz a Hegyvidéki Kulturális Szalonban rendezett ismeretterjesztő előadások nyújtottak segítséget, ezekben Eleőd-Faludy Gabriella beszélt a komposztálás előnyeiről.
A Budai Komposztmesterek a Környezetért Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a zöldhulladék helyben történő feldolgozásával csökkenthetjük a biológiai lábnyomunkat, hiszen nem kell számolni a szállításból adódó környezeti terheléssel. Ráadásul a levegőszennyezést is mérsékeljük, egy köbméter avar elégetésével ugyanis 250 autóbusz 24 órás működése során keletkező mikroanyag jut a légkörbe.
Ezzel szemben a házi komposztálás része a környezetvédelemnek, természetes körforgás, valójában az ember által irányított „humuszgyártás”. A háztartási hulladék harmada komposztálható, ebben benne van az almacsutka, a teafilter, a kávézacc is. Társasházaknál jelentős költségcsökkentés érhető el azzal, hogy a komposztálásnak köszönhetően kisebb vagy kevesebb kukára van szükség. Az már csak a hab a tortán, hogy virágföldet sem kell venni, hiszen mi magunk megtermeljük.
Elég hozzá egy kis zöld terület és valamilyen komposztálóeszköz. Ilyen az önkormányzattól is kapott kezelt fakeret, amelynek az élettartamát úgy növelhetjük meg, ha az oldalait időnként felcseréljük. Akár használt étolajjal is kezelhetjük, úgy még tartósabb lesz.
Természetes földre kell helyezni, így találnak majd rá a zöldhulladékot lebontó talajlakó élőlények. Legyen félárnyékos és szélvédett helyen, ezzel megóvhatjuk a kiszáradástól a komposztanyagot, amelyet néha locsoljunk meg vízzel. Elő- és oldalkertbe inkább ne tegyük!Miert_eri_meg_hazilag_komposztalniMinden, ami nyers és növényi, belerakható a komposztba. Tilos minden hússzármazék, a húsevő állatok ürüléke (alom). Jót tesz viszont az összetört tojáshéj, a haj, köröm, toll, szőr, madáralom. Nyugodtan lehet használni diólevelet, ugyani komposztáláskor a dióban lévő, más növények növekedését gátló anyag egy év alatt teljesen lebomlik. Ugyanez az idő a tujánál két év.
A gesztenyefa levele nem tehető a komposztba, ha megtámadta az aknázómoly. Küldjük el a levelek fotóit a http://anovenydoki.hu oldalon található e-mail-címre, és rövid időn belül megtudhatjuk, fertőzöttek-e.
A frissen nyírt füvet a komposztba rakás előtt hagyjuk kiszáradni, vagy keverjünk mellé száraz anyagokat: faaprítékot, száraz levelet, faforgácsot, festetlen és fehérítetlen natúr papírt (tojástartó tálcát, toalettpapírt). Mivel a déligyümölcsök héjának magas az olajtartalma, ezért nehezebben bomlik le, de kis mennyiségben hozzáadható a komposzthoz, míg a fahamu sokat segít a nedves komposzt állagán.
Érdemes tudni a lenyírt fűről, hogy a legjobb, ha a talajon hagyjuk, így megvalósul a felületi komposztálás. Ehhez viszont gyakran kell gyepet nyírni, nem szabad megvárni, amíg magasra nőnek a fűszálak.
Ha a bokrok alá söpörjük a kaszálékot, helyben megvalósul a komposztálás, lazább lesz a föld. A veteményesbe, a sorok közé szórva megelőzhetjük a gyomok kinövését. A háztartásban keletkező zöldeket gyűjtsük külön, és 2-3 naponta ürítsük a komposztálóba.
Könnyebben keveredik a komposztanyag, ha felaprítjuk, ezzel gyorsul a bomlási folyamat. Keverjük össze a különböző anyagokat, a barnát a zölddel, a szárazt a nedvessel, a nagyot a kicsivel. A lényeg, hogy meglegyen a szén-nitrogén egyensúly. Nitrogén van például a zöld kaszálékban, a lágyszárúakban, míg a faapríték a szénről gondoskodik. Segédanyag a zeolittartalmú melliorit, amely megköti a szagokat és a nedvességet, valamint dúsítja a komposztot.
Lehetőség van oltásra, amivel beindíthatjuk a bomlási folyamatot. Erre jó a mikroorganizmus-koncentrátumot tartalmazó bioclean komposzt. Ne feledjük a forgatást, ezzel javíthatjuk a komposzt oxigénellátását, és közben ellenőrizni tudjuk a nedvességtartalmat. Tavasszal egyszer mindenképpen forgassuk át a komposztot; ha sok a nedvesség, száraz anyagot tegyünk hozzá, ha kevés, akkor locsoljuk meg. Ezt követően máshová gyűjtsük a friss komposztálnivalót. A kiindulási anyagoktól függően egy év múlva lesz minőségi komposztunk.
Amikor megérett az anyag, egy (4-6 milliméteres) rosta segítségével nyerhetjük ki az értékes virágföldet. A rostálás maradékát nyugodtan tegyük vissza a komposztba. Alkalmazzuk a zsázsatesztet: amennyiben a kirostált komposztból egy hét alatt kinő a zsázsa vagy a mustár, tökéletes munkát végeztünk. Egy köbméter komposztból 100-150 liter földet kapunk, ami ellenállóbbá teszi a növényeket a betegségekkel és a parazitákkal szemben, s megvan benne minden, amire szükségünk lehet.

M.

 Még több érdekesség a komposztálásról: www.komposztmester.hu