Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kétmilliárdos eszközfejlesztés a János kórházban

Évekig bizonytalannak tűnt a Szent János Kórház sorsa, a múlt esztendő végén azonban döntést hozott a kormány az intézmény centrumkórházzá fejlesztéséről, aminek az eddig egyetemi kézben lévő Kútvölgyi-tömb is a részévé válik. A kerületünkben élőket komolyan foglalkoztatja, mikor és hogyan válhat végre valóra a kórház évtizedek óta esedékes modernizációja és az új hegyvidéki szakrendelő kialakítása, ezért rendszeresen visszatérő módon bemutatjuk a legújabb fejleményeket. Ezúttal dr. Takács Pétert, az intézmény főigazgatóját kérdeztük a jelenleg is zajló kórházi eszközfejlesztésekről, beruházásokról.

– Közel kétmilliárd forint összértékben kap orvostechnológiai eszközöket és ágyakat a Szent János Kórház – erről Varga Mihály pénzügyminiszter adott hírt az intézmény legutóbbi dolgozói fórumán. Melyek azok az új eszközök, amik hozzájárulnak az ellátási színvonal javításához?

– Az Egészséges Budapest Program keretében már zajlik egy nagy értékű MR-, valamint az éren belüli operációt lehetővé tévő DSA-berendezés telepítése a traumatológiai osztályunkon, beüzemelésükre várhatóan november végén kerül sor. A traumatológia közel száz korszerű, elektromos emelős ágyat is kapott, ezenfelül további kétszáz új sebészeti ágyhoz jutnak hozzá intézményünk különböző osztályai a kormány támogatásával. Huszonöt altató- és lélegeztetőgépet, továbbá csúcstechnológiájú műtőasztalokat is beszereztünk. A koraszülöttcentrumunk – ami Budapesten a három legmagasabb progresszivitású szintű központ egyike – arra kapott támogatást, hogy az épület tetőterében anyaszobákat alakítson ki, és szoptatástámogató eszközöket, bútorokat vásároljon. A beruházás most kezdődik, és előreláthatólag az év végéig be is fejeződik. Meg kell említenem, hogy a kormány mellett időnként magáncégektől is kapunk segítséget, ezúttal a Polifarbe festékgyár pályázatán elnyert támogatásból tizenhatezer négyzetméternyi falfelületet festettünk ki a traumatológián és az ortopédián.Ketmilliardos_eszkozfejlesztes_a_Janos_korhazban3

– A kormány tervei szerint a kórház meddőségkezelési centruma országos központtá válik. Mit jelent ez a gyakorlatban?

– A legnagyobb állami tulajdonú meddőségkezelési centrum Magyarországon a Szent János Kórház. Az évi hatezer lombikbébiprogramból ezret, az állami intézményekben zajló kezelések felét mi indítjuk el. A magáncégekkel ellentétben mi nem profitorientáltan működünk, kizárólag abban vagyunk érdekeltek, hogy minél előbb életképes embrióhoz segítsük a párokat. A Budai Lombikbébi Közhasznú Egyesület most rendezte meg a huszonkettedik lombikbébi-találkozót, amelyen Magyarország első „lombikunokájával” is elbüszkélkedhettünk: egy lombikbébiprogramban nálunk fogant hölgynek nemrég született meg természetes úton a gyermeke. A kormány terveivel összhangban a meddőségkezelés országos módszertani központjává válik intézményünk, már zajlanak az ehhez szükséges fejlesztések. Több vizsgálóhelyiséget alakítunk ki, új nőgyógyászati vizsgálóasztalokat és nagy tudású ultrahangkészülékeket szerzünk be. A férfimeddőséget is kezeljük, ehhez a legkorszerűbb, az országban egyedülálló ivarsejtvizsgáló gépet vásároltuk meg. Újdonság a videoasszisztált embrióinkubátorunk is, amely kamera segítségével folyamatosan láthatóvá teszi a megtermékenyített petesejtet az első sejtosztódástól a beültethető állapotig. Így biztosítható, hogy a tárolási hőmérséklet a vizsgálatok ideje alatt se változzon, ne károsodjon az embrió, és még nagyobb eséllyel legyen sikeres a beültetés.

– A napokban közös ellenzéki polgármester- és főpolgármester-jelöltként Élő Norbert és Karácsony Gergely tartott sajtótájékoztatót a Kútvölgyi úti klinikaépület előtt, mert úgy látják, rosszabb állapotban vannak a kórházak, amióta a kormány átvette a fővárostól. Szerintük javítana a helyzeten, ha a kormány helyett közvetlenül az unió támogatná az egészségügyi fejlesztéseket. Mi a véleménye ezekről az állításokról?

– Örülök, hogy az ellenzéki jelöltek is szívükön viselik a kórházak sorsát, állításaikat, javaslataikat azonban kellő tájékozottság nélkül fogalmazták meg. Érdemes tudni, hogy a Kútvölgyi Klinikai Tömb soha nem volt a fővárosé, azt eredetileg az állam, majd a kilencvenes évek közepétől egészen mostanáig a Semmelweis Egyetem tartotta fenn. A Szent János Kórház valóban a fővárosé volt korábban, ám a fővárosi önkormányzat is a központi költségvetésből kapott célzott támogatást intézményei fenntartására. Ezt a pénzt az egykori szocialista-liberális városvezetés önkényesen osztotta szét a kórházai között, és ebből a János kórház soha nem jött ki jól, egyszer sem kapott lehetőséget a jelentősebb fejlesztési tervek megvalósítására. Ami az uniós támogatásokat illeti, ezekből eddig összesen 560 milliárd forint érkezett a vidéki egészségügyi intézmények korszerűsítésére. A fővárosi régió támogatására – függetlenül attól, hogy azt a kormány, az önkormányzat vagy egy intézmény kéri – az unió nem adhat felzárkóztatási forrást, Budapest és vonzáskörzete ugyanis fejlettebb, mint az európai átlag. A kormány ugyanakkor az Egészséges Budapest Program keretében évről évre mintegy 30-40 milliárd forintot biztosít a fővárosi kórházak fejlesztésére. Jövőre 42 milliárd forint lesz ez a keret.Ketmilliardos_eszkozfejlesztes_a_Janos_korhazban1

z.