Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Vigyázzunk az ereinkre!

Érelmeszesedés, az időskori érszűkület veszélyei és a megelőzés fontossága címmel tartott előadást dr. Regáli László érsebész az Idősek Egészség Iskolája októberi találkozóján. A Budai Egészségközpont szakorvosa a leggyakrabban előforduló kórképekhez kapcsolódó tünetekkel is megismertette a Hegyvidéki Kulturális Szalon nagytermét megtöltő közönséget.

Magyarországon a halálesetek 54 százalékának hátterében valamilyen szív- és érrendszeri betegség áll, ez az arány szinte megegyezik az uniós átlaggal. Negyvenéves korig a balesetek, 40–65 éves kor között a daganatok a jellemzők, az idősebbek körében viszont a verőérbetegség és az érszűkület a leggyakoribb halálok – kezdte előadását a szomorú tények felsorolásával dr. Regáli László az Idősek Egészség Iskolája legutóbbi összejövetelén, majd arról beszélt, hogy az erek élő szövetek, ezért tápanyagokra és oxigénre van szükségük.
Magas vérnyomás esetében romlik az érfal keringése, ez az egyik oka a degenerálódásának. Az endotherium alatt rakódnak le a zsírok és a koleszterin, ezt követi a plakkosodás, a plakkokon pedig lerakódik a kalcium. Amikor megreped, a trombogén felszín kapcsolatba kerül a vérrel, és kialakulhat az elzáródás. A repedést előidézhetik stresszhatások, mert ilyenkor az erek hirtelen összerándulnak, vagy akár a sportolás is, mert az intenzív mozgás miatt a vázizomzathoz áramlik a vér, miközben az alhas tájékán összehúzódás történik.
A szakember mindenkit „megnyugtatott”, hogy érelmeszesedés az életkor növekedésével szinte mindenkinél jelen van, legfeljebb nem okoz tüneteket. Férfiaknál gyakrabban fordul elő, bár ez nincs genetikailag kódolva. Családi hajlam viszont létezik, még akkor is, ha nincs egyetlen olyan gén, ami felelőssé tehető érte. Veleszületett anyagcsere-betegségek növelhetik a kockázatot. Ezek azok a faktorok, amiket nem tudunk érdemben befolyásolni.
Amit viszont tudunk, az a magas vérnyomás, az elhízás és a dohányzás. A dohányosok vére sokkal jobban alvad, aminek megszüntetéséhez négy év dohányzásmentesség szükséges. Szintén rizikófaktor a 2-es típusú cukorbetegség, a magas LDL- és az alacsony HDL-koleszterinszint, ami összefüggésbe hozható a túlsúllyal. Ezeken kívül kiemelt kockázati tényező a stressz.Vigyazzunk_az_ereinkreHa a nyaki vagy az agyon belüli erekben alakul ki érszűkület, különböző (féloldalas) bénulások, beszéd- és nyelési nehezítettség, látászavar, szédülés, de akár epilepszia is jelentkezhet. Időbeli lefolyás szerint a keringési zavar lehet átmeneti, ami később visszaáll, így a tünetek megszűnnek, súlyos esetben viszont tartós marad a probléma.
Stroke háromféleképpen alakulhat ki: az érszűkületes érben a zsíros anyag felszínre kerül, majd kialakul a trombus, ami elzárja az eret. Előfordul embólus, míg a vérzéses stroke-ot az érfal átszakadása okozza.
Nyaki erőérszűkület esetén gyakori műtét a stentelés, amikor egy titánból készült hálóval az orvosok kitágítják a beszűkült érszakaszt. Szintén sokszor alkalmazott megoldás az ér tisztítása.
Különösen veszélyes a hasi érkatasztrófa, mert ezt nem mindig ismerik fel azonnal, ugyanis számos más elváltozás is kiválthatja a tüneteket. Krónikus érszűkületnél a nem egyértelmű tünetek miatt hosszú ideig észrevétlen marad az elváltozás. Intő jel, ha egy sovány ember a gyaloglástól hasfájást kap.
A legnagyobb csoporthoz az alsó végtagi verőérproblémák tartoznak. Közvetve a diabéteszes láb is az érproblémák miatt alakul ki, nem véletlen, hogy a nagyvégtag-amputációk felét a cukorbetegeknél végzik el. Az érszűkület elkerülése érdekében mindig gondoskodjunk a megfelelő folyadékpótlásról, mert az hígítja a vért, segít megelőzni a vérlemezkék összetapadását!
Nemcsak a szűkület, hanem az értágulat (aneurysma) szövődménye is lehet a trombózis és az érfal megrepedése. A tágulat következtében akár teniszlabda méretűre is növekedhet az ér, amely folyamatosan pulzál. Dohányzás, idősebb kor, magas vérnyomás a legnagyobb kockázat; férfiaknál gyakrabban alakul ki ez a kórkép.
Ami az érbetegségek megelőzését illeti, a rendszeres mozgás, napi 30-60 perc séta csodát tehet. Ha ez nem megy, kezdetnek jó az erőltetett séta, azaz menjünk el addig a pontig, amíg bírunk. Aztán a következő héten kicsit tovább. A dohányzást el kell felejteni, igyunk sokat, adjuk le a túlsúlyt! A BMI-t nézzük: ez akkor normális, ha az érték, azaz a súlyunk és a magasságunk négyzetének hányadosa 25 körül van. Az élelmiszerek közül érvédő hatású a gyömbér, a hal, a paradicsom, a fokhagyma, a citrom, és napi 2 deci vörösbor elfogyasztása is kifejezetten jót tesz.
Végezetül dr. Regáli László arra intett mindenkit, hogy évente egyszer menjen el egy teljes kivizsgálásra. Ellenőriztesse rendszeresen a vérnyomását és a vércukrát, valamint amennyire csak lehetséges, éljen stresszmentes életet.

-os