Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Támogatás a tüdőgyulladás elleni védőoltáshoz

A rászoruló idősek által igénybe vehető, tüdőgyulladás elleni védőoltás támogatásáról, új bölcsődei szolgáltatások bevezetéséről, valamint a zajos építési munkálatok hétvégi korlátozásáról is döntött augusztus végi ülésén a Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testülete.

A kutatások azt mutatják, hogy a tüdőgyulladás az egyik leggyakoribb halálok az idősek körében – amellett, hogy önmagában is rendkívüli kockázata van, a szív- és cukorbetegekre különösen nagy veszélyt jelent. Egyik kiváltója lehet a pneumococcus (streptococcus pneumoniae) baktérium, amely minden életkorban okozhat súlyos betegségeket – a tüdőgyulladáson kívül középfül-, arcüreg- vagy agyhártyagyulladást, sőt akár vérmérgezést, gennyes ízületi gyulladást is –, a legveszélyeztetettebbek azonban az 5 év alattiak és a 65 év felettiek.

A gyerekeknek az állam 2014 óta ingyen biztosítja a pneumococcus elleni vakcinát a kötelező oltási rend részeként, ám időskorban is ajánlott mindenkinek a védőoltás, hiszen a baktérium által okozott fertőzések gyakorisága és ezzel együtt a halálozási arány a kor előrehaladtával meredeken emelkedik. Ennek fontosságát felismerve döntött úgy legutóbbi ülésén a képviselő-testület, hogy átvállalja a Hegyvidéken élő 65 év feletti, egyedülálló idősektől a tüdőgyulladás elleni védőoltás költségeit, amennyiben jövedelmük nem haladja meg a 122 ezer forintot.

A szociálisan rászoruló idősek az eddigi támogatási formák – például az eseti, a lakásfenntartási, a gyógyászati, a fűtési vagy az ebek veszettség elleni védőoltásához igényelhető hozzájárulás – mellett szeptember 1-jétől már a tüdőgyulladás elleni oltás megvásárlását segítő támogatást is igénybe vehetik. Amennyiben az érintettek szeptember 1-je után pneumococcusvakcinát vásárolnak, és a saját névre szóló számlát a jövedelmi viszonyaikat tanúsító igazolásokkal együtt 60 napon belül benyújtják a polgármesteri hivatal népjóléti irodájához, az önkormányzat legfeljebb 5000 forint összegben megtéríti költségeiket.Tamogatas_a_tudogyulladas_elleni_vedooltashoz

A képviselők támogatták, hogy új szolgáltatásokat vezessen be a Zugligeti Bölcsőde. Ezután biztosítható lesz az intézményben az időszakos gyermekfelügyelet a szülő elfoglaltságának idejére az általa igényelt alkalommal és időtartamban, továbbá játszócsoport is, amelyben a kisgyerekek szüleikkel együtt játszhatnak. Az anya betegsége, ikrek születése vagy akár az egyedülálló szülő átmeneti akadályozottsága esetén a játszócsoport szakképzett munkatársai a család otthonában is segíthetik a gyermek nappali gondozását. Az időszakos gyermekfelügyelet és a játszócsoport óradíját 500 forintban, míg az otthoni kisgyermekgondozás óradíját 800 forintban állapította meg az önkormányzat.

A lakók nyugalmának biztosítása érdekében szigorították a képviselők a Hegyvidék zajrendeletét: építéssel, bontással összefüggő, zajt keltő munkákat ezentúl szombaton és a jogszabály által pihenőnapnak minősített napokon csak 8–17 óráig lehet végezni, míg vasárnap és munkaszüneti napokon erre egyáltalán nem lesz lehetőség. A szombati és a pihenőnapokat érintő korlátozás a júliusban szervezett, több mint háromezer fő részvételével lezajló online szavazás eredménye alapján alakult ki.

A képviselő-testület határozatai értelmében lemond az önkormányzat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. aktuális árverési hirdetményeiben szereplő, XII. kerületben található ingatlanokat érintő elővásárlási jogáról, míg az állami tulajdonú, de önkormányzati vagyonkezelésben lévő Zugligeti Általános Iskola új épületrészét a Közép-Budai Tankerületi Központnak adja át ingyenes használatba.

Döntés született, hogy a XII. kerület is csatlakozzon a Magyar Urbanisztikai Társaság önkormányzati tagságához, tekintettel arra, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat elkötelezett a tudatos településfejlesztés mellett, és kiemelten fontosak számára a szakmai szervezet által képviselt célok, törekvések. A képviselők megerősítették korábbi döntésüket, hogy egy csereszerződéssel megmaradjon a Rácz Aladár és Melinda utakat összekötő, közforgalmi közlekedést biztosító út, és kérelmezték a kormányhivatalnál, hogy adja hozzájárulását az ügylethez.

Módosult az önkormányzat idei költségvetése, a bevételi-kiadási főösszeg közel 140 millió forinttal növekedett. Az egyik legjelentősebb tétel a Táltos Csikó tagóvoda tetőfelújítása és önálló fűtésrendszerének kialakítása, amihez a Városmajor utca 71. szám alatti, az Angelica kórus próbáinak helyszínéül szolgáló épület tervezett felújításának 2020-ra halasztásával teremthető elő a szükséges forrás meghatározó része. Ez utóbbi épület rendbetételéhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma vállalt hozzájárulást.

Tüttő Kata képviselő (MSZP) egy az önkormányzat által kiírt közbeszerzési hirdetmény kapcsán hiányolta a költségvetési rendeletből a Kútvölgyi út elejére tervezett parkolóház és sportcsarnok tételeit. Pokorni Zoltán polgármester válaszában elmondta: azért nem szerepel a terv a költségvetésben, mert ennek kapcsán feltételes tervezési közbeszerzést írt ki az önkormányzat, azaz csak akkor lehet belekezdeni a megvalósításába, ha lesz rá pénz. (Az önkormányzat időközben visszavonta a feltételes közbeszerzést, erről itt olvashatnak – a szerk.)

z.