„Fogadjuk el, hogy ez egy közös buli!”

Földi Miklós, a Magyar Távmunka Szövetség munkapszichológusa XII. kerületi otthonában próbál alkalmazkodni a járvány miatt kialakult helyzethez. Bár ő már rutinos a home office-ban, ez az időszak számára is az újdonság erejével hat.

– Ön hogyan éli meg ezeket a heteket?

– Természetesen féltem a gyerekeimet. Két kicsi lányom van, mindent megteszek, hogy a lehető legkevesebbet szenvedjenek a helyzettől. Ugyanakkor beavatom őket abba, hogy mi történik körülöttünk. Gyereknyelven elmondom nekik, hogy mi miatt van, utána kibeszéltetem őket, és együtt kitaláljuk az „új dolgainkat”. Tulajdonképpen ugyanazt csinálom velük apaként, amit másokkal pszichológusként, csak talán még több szeretettel és gondoskodással. Mint mindenki más, én sem élem meg könnyedén ezt a helyzetet. A különbség az, hogy nagyobb a jártasságom a krízisek kezelésében. Talán jobban tudom, hogyan reagálok, mire van szükségem a stabilitásom megőrzéséhez. Én is szoktam gödörbe esni, ahogy mások, de tudom, hogy nincs olyan mély gödör, amiből ne lehetne kikerülni, csak meg kell találni a megfelelő segédeszközt. Mert a kétségbeeséstől egy centivel sem kerülök közelebb a felszínhez.

– Munkapszichológusként az ön számára nem idegen terület az otthondolgozás. Pedig egy terápiához két ember szükséges, és intim beszélgetés.

– Régóta létezik és használjuk az online terápiát. Sok külföldön vagy más városban élő ügyfélnél ez a legegyszerűbb megoldás. Ha valaki nagyon elfoglalt, meg tudjuk spórolni az utazási időt. Ami fontos, hogy legyen videokapcsolat, e nélkül azért nem az igazi. Persze van különbség a személyes találkozáshoz képest, de nagyon hatékony lehet az online beszélgetés is.

– Másoknak azonban nem ilyen egyszerű alkalmazkodni az otthoni munka kihívásaihoz. Saját ismerőseimtől is hallom, hogy a kezdeti lelkesedést felváltotta a frusztráció, az idegeskedés, a fáradtság. Vajon miért lehet ez?

– Kevesen gondolják, hogy a hatékony és jó otthoni munkavégzéshez a technikai háttér megléte csak ötven százalékban fontos. A másik fele pszichológia, azaz munkaszervezési rész. Ugyanis olyan helyen dolgozunk, ahol eddig pihentünk, a magánéletünk zajlott. Ezért ha otthon vagyunk, az agyunk másfajta tudatállapotban van. Nem munkára és munkahelyi figyelemre van felkészülve, hanem a családra, barátokra, az alvásra, evésre, tévénézésre, játékra, olvasásra, gyereknevelésre, mosásra, és még sorolhatnám. Az agyunk összezavarodik attól, ha teljesen más tevékenységet végzünk a megszokott helyett. Tehát át kell állítani az idegrendszerünket erre az új helyzetre.

– Ez nem megy egyszerűen.

– Beletelik egy kis időbe. Körülbelül két-három hét, amire hozzászokunk, nem pattanunk fel állandóan, hogy valami mást csináljunk, és végre tudunk a munkára koncentrálni. Ehhez, persze, tudatosan kell kialakítani a munkakörülményeket. Mert eddig az embereknek a home office azt jelentette, hogy hazaviszem a laptopom, és még egy kicsit dolgozom otthon. Ez most más. Egy teljes munkanapot kell eltölteni úgy, hogy végig hatékonyak legyünk. Ezért az első és legfontosabb lépés, hogy jelöljünk ki egy állandó helyet erre a célra. Ha nem így teszünk, hanem a lakás minden pontján leülünk dolgozni, azzal csak azt érjük el, hogy előbb-utóbb nem tudunk ellazulni és pihenni, állandó készenlétben leszünk. Reggeltől estig. Éppen ezért a második lépés, hogy ne csak térben, de időben is határozzuk meg a munkavégzést. Ha elérkezik az az óra, amikor befejeztük, álljunk fel, zárjuk le a gépeket, ne akarjunk még akár egy levelet sem elolvasni, egy táblázatot megnézni. Különben azt vesszük észre, hogy teljesen szétcsúsztunk, nem jut időnk másra és magunkra sem.

– Ezt azért nem könnyű betartani.

– Valóban nem. Ahhoz, hogy könnyebb legyen, adjuk meg a módját annak, hogy dolgozunk. Én például minden reggel ugyanúgy felöltözöm ingbe, szövetnadrágba, mintha elmennék itthonról, úgy ülök le. Nem szabad elkövetni azt a hibát, hogy melegítőben, ne adj isten, pizsamában vagyunk egész nap, mert akkor szétesik a keret, keverednek a szokások, összeér a magánélet, a szabadidő a munkával. És akkor jön a demotiváltság, a hatástalanság, a fáradtság, a stressz, a depresszió. Követeljünk elvárásokat magunktól, önfegyelemmel!

– Igen ám, de a helyzetet nehezíti, hogy most jó esetben nem egyedül ülünk otthon, hanem körülöttünk van a családunk. Ez semmiképpen sem könnyíti meg a koncentrálást a munkára!

– Fontos, hogy szokjuk meg és fogadjuk el – még ha mi dolgozunk, és mi vagyunk a pénzkeresők –, hogy ez egy közös buli! Mindent egyeztetni kell a többiekkel, és higgyük el, nekik is nehéz. Tehát ha a két szülő vagy csak az egyik dolgozik otthon, akkor is közös megbeszélés és közös döntés legyen minden. Egyeztessünk a párunkkal, a gyerekekkel, hogy kinek mikor milyen feladatai és elvárásai vannak, mit szeretne csinálni, hogyan osszuk be a napot. Az új szokásokat közösen kell kialakítani. Sokkal többet ér a legelején egy konstruktív konfliktus, ami ugyan nem kellemes, de előre visz, mint az állandó veszekedés és vita, vagy egy hetek múlva előtörő dühös és frusztrált adok-kapok. Az nem működik, hogy akkor én most dolgozom, csináljatok, amit tudtok. És igen, amikor megígértük, álljunk fel a dolgozósarokból, legyünk a családdal, éljük az életünket!

– Van vagy lesz valamilyen tanulsága ennek a helyzetnek?

– Már van, és lesz is. Home office szempontjából talán az, hogy sokan rutint szereznek ebben, megtapasztalják a jó oldalát, és később hatékonyabban tudnak így dolgozni. A világ errefelé halad, bennünket is elér majd. Más szempontból pedig megtanuljuk, hogy a közösség, az összetartás ereje minden helyzetben segít. Aki most egyedül van otthon, már tudja, milyen jó is az, ha valakivel beszélgethet, akár online. Most egy kicsit, ha kényszerből is, lassult az életünk. Ezért sok olyan dolgon tudunk elgondolkodni, amire a rohanó hétköznapjainkon eddig nem volt módunk. „Kénytelenek” vagyunk több időt együtt tölteni szeretteinkkel. Mindebben azért sok tanulság lehet mindenkinek.

KA.