„…két csillag a földön, ha egymással ölelkezik”
Sok nagy művész született a 19. században magyar földön, szellemi gazdagságunk és alkotóerőnk hírét öregbítve a világban. A halhatatlan „sereg” élén hárman haladtak: Liszt Ferenc, Jókai Mór és Munkácsy Mihály. A zeneszerző és az író sokszor hódoltak egymás művészetének, és egy közös nagy művet is létrehoztak.
„Tündöklő, fényes csillagok nemcsak az égbolton, a földön is szoktak ölelkezni. Az égbolton kettős csillag a nevük. A földön: az irodalom, költészet, művészet egyesülése által jönnek létre, hogy aztán örökké világítsanak.” (Fővárosi Lapok, 1893. június 1.)
Liszt Ferencet, bár nem tudott magyarul, rajongással töltötte el minden, ami kimagaslott a hazai szellemi világban. Jókai Mór egyik legőszintébb elismerője, bámulója volt. Mindig kereste az alkalmat, hogy kifejezhesse neki hódolatát. Jókai is hasonlóképpen érzett Liszt iránt, mégis, a zeneszerző legnagyobb tisztelője Jókai felesége, Laborfalvi Róza volt. Többször találkozott vele a magyar fővárosban, hogy miként dolgozhatnának együtt Jókaival. A következőkben Ábrányi Kornél zeneszerző – a Fővárosi Lapokban 1893. június 1-jén megjelenő – beszámolójából szemezgettünk, aki Liszt jó barátja volt, és akit Liszt kért fel, hogy közvetítsen Jókaiéknál.
Az 1870-es és 1880-as években Liszt Ferenc sokszor lépett fel nyilvános hangversenyeken jótékonysági vagy kulturális célból. Egy ízben bemutatta Bürger Leonorájára írt melodramatikus zenéjét, amely költemény lefordítására ifj. Ábrányi Kornélt, elszavalására Jókainét kérte fel, akit maga kísért zongorán. Liszt azonban fontosnak tartotta, hogy valahogy Jókai Mórt is bevonja a munkába.
Ábrányi így emlékszik vissza: „Beléptem hozzá és örömtelt arccal fogadott, jelentvén, hogy immár megtalálta a Jókaival való szellemi társulás módját, föltéve — jegyzé meg szokott udvariasságával, — hogy Jókainak nem lesz ellenére s beleegyezik az óhajtott szövetkezésbe. Föl akarom kérni Jókait — folytatá — hogy írjon számomra egy melodrámai zenére alkalmas költeményt, melynek tárgyát reá bíznám. Nem szeretnék kosarat kapni, azért kérem önt, legyen szíves vele előlegesen érintkezni, hogy ajánlatom elfogadása esetében, biztosra mehessek hozzá.” Ábrányi később úgy fogalmazott, semmiben sem volt biztosabb, mint abban, hogy Liszt nem kap kosarat Jókaitól – és így is lett.
A jó hír után a zeneszerző mindjárt másnap tiszteletét tette az írónál, és szellemi szövetséget kötöttek. Jókai ismerte Liszt rajongását Petőfi költészete iránt ezért választása Petőfire esett, így született meg 1874-ben A holt költő szerelme című költeménye. Néhány hét alatt nemcsak elkészült a munkával, hanem közbenjárt abban is, hogy Neugebauer, a kitűnő Petőfi-fordító lefordítsa azt németre.
Liszt mind a magyar, mind a német példányt megkapta, és rendkívül fellelkesítette, amit olvasott. Annak érdekében, hogy olyan megzenésítést nyerjen a mű, ami méltó a nagy költőhöz, Liszt találkozót kért Jókaitól, hogy „megtudja versének elgondolásait”. Liszt levelet írt Ábrányinak franciául, amely magyarul így szólt: „Kedves vitézlő barátom! A ballada és dicső barátunk Jókai látogatása végtelen örömmel tölt el. Legyen szives ezt vele tudatni; elvárom ma este 5-6 óra közt. Jókai majdan megadandja nekem a szükséges tájékoztató útmutatásokat a megkomponálásra. Adja át egyszersmind hódoló mély tiszteletemet Jókainé úrnőnek. hive Liszt F.”
Ezután nemsokára Jókaiéknál találkozott a két művész, és több mint két órán át beszélgettek. „A két nagy szellem eszmecseréje és a tárgynak beható megbeszélése, melynél szerencsés valék, mint tanú, én is jelen lehetni [ti. Ábrányi Kornél]. Jókai érdekesen világította meg költői inspirációjának s intenciójának minden motívumát, melyek a költemény megírásakor vezették, s melynél elégségesnek tartotta az olvasóval csak sejtetni – de biztosan sejtetni, – hogy a ballada tárgya alatt egyenes rámutatás nélkül is nem lehet mást, mint Petőfit s nejét érteni. – Liszt átértette a gyöngéd diskréciót, melynek azonban részéről, bár finom és poetikus, de biztosabb kifejezést adott akkor, mikor a ballada megzenésítésénél az egész művön keresztül vonuló főmotivumul ugyanazt a dallamfrázist használta fel, mely Petőfi szelleméhez címen kiadott szerzeményének alapgondolatát képezi. Amit tehát a szóköltő elhallgatott, arra a zeneköltő hangokkal mutatott rá. Így világit két csillag a földön, ha egymással ölelkezik.”
Amikor elkészült a ballada zenéje, Liszt Ferenc felkérte Laborfalvi Rózát, hogy az ő mesteri szavalatával mutassák be azt a magyar közönségnek. Több együttes próbát tartottak Jókaiék akkori Stáció-utcai lakásán, ahol Ábrányi játszotta a „szellemi telefon” szerepét Jókainé és Liszt között.
A bemutatón jelen volt a főváros színe-java és az irodalom, művészet sok-sok képviselője. Az estélyen nem is két, hanem három művészet, a költészet, a szavalat és a zene egyesült tökéletes harmóniában.
Hamarosan az egész művelt világ megismerte A holt költő szerelmét, ezt a gyönyörű darabot, „mely ahányszor csak megjelen a hangversenyek műsorán, arról tesz bizonyságot, hogy az két nagy szellem [ti. Jókai és Liszt] egybeolvadásának oly tökéletes kifejezése, mely örökké fog fényleni, mint az égboltozat soha el nem múló kettős ragyogó csillagai…”
F. G.