Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Az év vadvirága a nemes májvirág

Bár nem nevezhető gyakori fajnak, nekünk szerencsénk van, a nemes májvirág előfordul a Hegyvidék erdeiben. Olykor talán még kertjeink elfeledett szegleteiben is felbukkan egy-egy példánya. Különleges életmódja mellett kiemelést érdemel a népi gyógyászatban betöltött szerepe.

Három ritkaság közül választhatta ki a közönség az év vadvirágát a tavaly év végi szavazáson. A meleg homoktalajokon virító báránypirosító és a nyílt sziklagyepeket díszítő kövér daravirág nem volt „ellenfél” a májvirággal szemben, a két másik összesen nem kapott annyi szavazatot, mint a győztes. Persze, ez nem azt jelenti, hogy azok a növények ne lennének a hazai flóra értékes kincsei, egyszerűen arról lehet szó, hogy a kirándulók szeme elé ritkán kerülő vadvirágok főleg a hozzáértő természetvédők szemében értékesek. Úgy tűnik, a szavazásnál ők voltak kevesebben.

A nemes májvirág tudományos neve nemrégen változott Hepatica nobilisról Anemone hepaticára. A rendszertani átsorolás arra helyez nagyobb hangsúlyt, hogy a növény a boglárkaféléken belül nem önálló nemzetségként képviseli a májvirágokat, hanem a szellőrózsák mindössze négyfős hazai társaságát erősíti még egy fajjal.Az_ev_vadviraga_a_nemes_majvirag1

A májvirágok mindössze tucatnyi változata egyébként is bőséges vitatémát biztosít a botanikusoknak, mert az európai, távol-keleti és észak-amerikai foltszerű elterjedés dacára a fajok egy része összemosódik. Számunkra még a másik Kárpát-medencei faj, a sokkal ritkább erdélyi májvirág lehet érdekes. A köznyelv – mivel egyetlen májvirág él az országban – sosem teszi ki a nemes jelzőt, ahogyan valószínűleg a rendszertani változást sem követi le következetesen.

A növény a háromkaréjú leveleiről kapta a nevét, amelyek – legalábbis az ismeretlen keresztszülők szerint – emberi májlebenyekre emlékeztetnek. A névadáshoz a gyógyításnak is lehet némi köze, mert a természetgyógyászatban elsősorban a májra, epére és vesére összpontosuló hatásait szokták megemlíteni. Vigyázat: a levelek avatatlan kezekben gyengén mérgezők!Az_ev_vadviraga_a_nemes_majvirag2

Ami még elmondható ezekről a levelekről, az a különleges életvitel. Amikor ugyanis a legtöbb hazai növény leveleket nevel, vagyis tavasszal, akkor a májvirág lomb nélkül máris virágzik. Aztán nyáron, a virágok hervadása után kezdenek fejlődni a levelek, és nem sárgulnak el ősszel, hanem kitartanak nemritkán egészen a tél végéig. Csak akkor pusztulnak el, de előtte még a szöveteikben tárolt értékes anyagokkal támogatják a közelgő virágzást. Így a föld alatti rizómát kiegészítve a levelek is élő tápanyagraktárként működnek.

A lila – ritkán kék, rózsaszín vagy fehér – virágok rendszerint a tél végén nyílnak, az első hóvirágok után, a kerületünkben örömtelien gyakori keltikékkel együtt. A hét gömbölyded sziromlevél apró parabolaantennaként gyűjti a tavaszi lomberdők fái között beszűrődő napsugarakat a virág közepén elhelyezkedő porzókra. Ez a kombináció – főképpen a kevés konkurens virág miatt – különösen vonzó a nektárra éhes rovarok szemében. A megporzó rovarok visszajáró vendégekké válnak, ami azért előnyös a virágnak, mert akkor is megjelennek, amikor a virágporát küldi légipostával a növény, és akkor is, amikor napokkal később a válaszküldeményt várja a bibe.

A nemes májvirág Magyarországon védett növény, természetvédelmi eszmei értéke 5000 forint. Ennél az összegnél azonban sokkal többet, nagyobb élményt jelent az ébredező lomberdőkben meglátni töveit a tavaszi kirándulások alkalmával. Aki a túrák végeztével sem szeretne lemondani a kecses, lila virágokról, megvásárolhatja kertészetekben a májvirág néhány változatát, köztük elvétve nemesített fajtákat is. Árnyéktűrése és korai virágzása miatt helye lehet egy díszkertben, de ahol gyerekek is vannak, ott a mérgező levelek miatt megfontolandó a telepítése.

(Barta)