Öntözőrendszerek teraszra, erkélyre
Biztosan minden hobbikertésznek okozott már fejfájást, hogy mi legyen a virágládákkal és a cserepekkel a teraszon, amíg a család nyaral. Akár egy öntözésmentes hosszú hétvége is elég, hogy tönkremenjen hónapok munkája. A szomszédok jóindulata és összefogása nagy segítséget jelenthet, vannak azonban kevésbé személyes, de körülményektől függetlenebb megoldások – ezeket gyűjtöttük csokorba.
Nyáron a ládákba, edényekbe ültetett növényeink egyetlen napot sem bírnak ki öntözés nélkül, különösen nem a napsütötte teraszokon. Ám éppen ez az a szakasza az évnek, amikor mi magunk is a legszívesebben valahol vízparton vészelnénk át a kánikulát. Nem lesz azonban felhőtlen a nyaralásunk, ha a végén a kiszáradt növények lehangoló látványa vár minket otthon. Kezdjünk nyáron új ültetésbe, vagy legyintsünk, és hagyjuk parlagon a teraszt az év hátralevő részére? Nehéz kérdés… Talán egyszerűbb valami jó megoldást keresni a fedett terasz növényeinek automata öntözésére.
A probléma olyan öreg, hogy már nagyszüleinket is foglalkoztatta. Néhány napot át lehet hidalni házilagos módszerekkel. Ha egy természetes anyagból készített vastag kanóc, laza kötél vagy más textília egyik végét egy vízzel teli palackba lógatjuk, a másik végét pedig a növény gyökerei közelében a földbe ássuk, akkor a magasabbra helyezett palackból lassan szivárgó víz életben tartja a növényt távollétünkben. Előny, hogy ez olcsó és könnyen elkészíthető. Hátrány, hogy kiszámíthatatlan a szivárgás mértéke. Ha túl lassú, akkor a kötél kiszárad, és az öntözővíz a palackban marad. Ha túl gyors, a palack már akkor kifogy, amikor a gazda még csak elérte a vízpartot.
A fenti módszer közeli „rokona” is megvalósítható házilag. Egy pillepalack dugóján nyílást kell vágni, majd visszatekerni a vízzel telt palackra, végül pedig a nyakát dugóstul, lefordítva, a cserép földjébe nyomni. Azt, hogy hogyan (fúrás, égetés stb.) és mekkora lyukat érdemes készíteni a kupakra, érdemes előre kipróbálni. A palack „ki-beültetése” helyett le lehet vágni a talpát, így az a földben állva egy kannából bármikor utántölthető.
A kupaklyukasztós öntözőnek létezik előre gyártott változata is, mégpedig a kupak helyére csavarozható műanyag tölcsérek formájában. A tölcsérkúp végét igény szerint le kell vágni, hogy megfelelő átmérőjű nyílást kapjunk. Ennek a megoldásnak a hátránya, hogy ha a földbe dugott vég (legyen az lyukasztott kupak vagy előre gyártott tölcsér) eldugul, akkor a vízzel teli palack közelsége dacára is szomjazik a növény.
Kicsit megbízhatóbb, ha kifejezetten erre a célra készített agyagkúpokat vásárolunk, amelyek belül üregesek, és egy műanyag csőben végződnek. A virágok földjébe süllyesztett agyag átnedvesedik, és folyamatosan ellátja a közelében lévő gyökereket, egészen addig, amíg a csövön érkezik az utánpótlás egy tartályból.
Az igazán profi megoldások nagyobb beruházást tesznek szükségessé, viszont garantált sikerrel kecsegtetnek. Ha a teraszon nincs vízvételi lehetőség, akkor az ilyen rendszerek kiindulási pontja egy nagy tartály, amit meg kell töltenünk. Innen a programozás szerinti időpontokban és időtartamokig, a hozzá tartozó vezérlőegység segítségével, egy hálózatról működő szivattyú nyomja a vizet a csövekbe, amik végigkígyóznak a cserepek és virágládák között.
A vastagabb fővezetékből vékonyabb elosztócsövek lépnek ki, ezeken vannak az előre megadott vagy állítható vízmennyiséget kijuttató csepegtetőfejek minden cserép vagy növény számára. A rendszer teljesen automatikusan működik mindaddig, amíg a tartály tartalmaz utánpótlást. Ha a teraszon van vízcsap, akkor a tartály és a szivattyú elhagyható, és egy öntözőkomputer alkalmazásával üzemeltethető a csöves csepegtetőrendszer.
Ha már beüzemeltünk egy ilyen rendszert, valószínűleg nem akarjuk majd kikapcsolni a nyaralás után, hogy visszatérjünk a kannák cipeléséhez, hanem egész évben az automatára bízzuk a vízpótlást. Feladat így is marad, hiszen a szórófejek pontos beállítása nem megy egyik napról a másikra. Ha megoldottuk a különböző méretű cserepek egymáshoz képest ideális csepegtetését, akkor az időjárásra is figyelni kell. Szárazságban napi két periódus is szükséges, borongós, esős időben viszont lehet, hogy egy is sok. Ha nem szeretnénk látni sem kiszáradó, sem túlcsorduló alátéteket, érdemes lehet kiegészíteni a rendszert egy szenzorral, amely a talaj nedvességtartalmának érzékelése alapján felülírja a beállított öntözési időzítést.
Egy ilyen összetett rendszer birtokában nyugodtan nyaralhatunk – akár otthon is. A beépített szórófejes kerti öntözőrendszerekkel ellentétben sosem fordulhat elő, hogy a saját automatánk locsol le, amikor épp öntözési időben megyünk ki a kertünkbe.
(Barta)