Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kinyitnak a hegyvidéki bölcsődék és óvodák is

Folyamatosan javul a járványügyi helyzet, egyre kevesebb a fertőzött, a kedvező adatok pedig lehetővé tették, hogy az óvodák és a bölcsődék ismét fogadhassák a gyerekeket. Arról, hogy ezek pontosan hogyan működnek majd, Fonti Krisztina alpolgármestert kérdeztük.

– Kezdjük a legfontosabbal, azaz a régóta várt kezdődátummal! Mikor nyitnak ki a legkisebbeket fogadó önkormányzati fenntartású intézmények?

– Valamennyi bölcsődénk és óvodánk június 2-tól várja a gyerekeket a korábbi rendszerben. Ez tehát azt jelenti, hogy mindenkit fogadnak, aki a kényszerű zárást megelőzően az intézményekbe járt. Van azonban egy lényeges különbség: mégpedig az, hogy az óvodaköteles gyerekek szülei eldönthetik, igénybe veszik-e az ellátást. Ha úgy ítélik meg, hogy inkább máshogyan oldják meg az elhelyezést, erről nem kell igazolást vinniük, és nem éri őket semmiféle hátrány.

– Egész nyáron nyitva tartanak az óvodák és a bölcsődék?

– Igen! Minden óvoda működik majd, méghozzá a rendes nevelési év során szokásos rend szerint. Magyarul, nincs nyári zárás – és ez igaz a bölcsődékre is. Ami az étkeztetést illeti, két munkanappal kell korábban megrendelni az ebédet.

– Hogyan védik a gyerekek egészségét?

– Természetesen az egészség az első, a Hegyvidéki Önkormányzat pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyerekek a lehető legnagyobb biztonságban legyenek! Ennek érdekében mindennap fertőtlenítő takarítást végeznek az intézményekben. Számítunk a szülők segítségére, együttműködésére; lényeges, hogy jó példát mutatva betartsák az óvintézkedéseket.Kinyitnak_a_hegyvideki_bolcsodek_es_ovodak_is

– Mik ezek?

– Felnőttek csak maszkban léphetnek be az intézményekbe, valamint kötelező használniuk a kapuban kihelyezett kézfertőtlenítőt. Nincs változás a gyerekek átvételében és átadásában, továbbá az öltöztetés rendjében sem. Csupán annyit kérünk a szülőktől, hogy minél gyorsabban végezzenek, és a lehető legrövidebb ideig maradjanak az intézmény területén. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy beteg vagy betegségből éppen lábadozó gyerekek nem látogathatják sem a bölcsődét, sem az óvodát. Ugyanez igaz azokra is, akiknek a szűkebb családjában a velük egy háztartásban élők közül valaki beteg, vagy éppen gyógyulófélben van. Gondoljunk a többiekre is, ne kockáztassunk!

– Milyen szabályok vonatkoznak a dolgozókra?

– Természetesen rájuk is vigyázunk. Az óvónőket, a gondozónőket folyamatosan teszteljük koronavírusra. Így elkerülhetjük, hogy a kórokozó bekerüljön az intézményekbe. Ezt a célt szolgálja a gyakori fertőtlenítő kézmosás is.

– Van még néhány nap a nyitásig. Addig hogyan működnek az óvodák és a bölcsődék?

– Ebben nincs változás, a bezárást követően bevezetett ügyeleti rend szerint zavartalanul működnek. Jelenleg három ügyeletes óvodában, valamint a Svábhegyi és a Zugligeti Bölcsődében ötfős csoportokban foglalkoznak a gyerekekkel.

MM.