Egyéni edzéseket tart a hegyvidéki tájfutó

– Mennyire változtatta meg az életét a járvány?

– Jelenleg passzív féléven vagyok, amúgy is többet lettem volna itthon. A városba gyakorlatilag nem járok le, ha valahová mégis el kell menni, akkor nem a tömegközlekedést, hanem a kerékpárt választom. A legnehezebb, hogy nem találkozhatok a barátaimmal és a nagyszüleimmel, de tudom, hogy ezzel most őket védem.

– Aktív sportolóként, erdőjáróként hogyan éli meg a kényszerű bezártságot?

– Szerencsére nincs teljes kijárási tilalom, nem érzem magam bezárva. Öt percre lakunk az erdőtől, mindennap kimegyek mozogni, futni vagy biciklizni. Gyerekkorom óta ezeken a helyeken, a Normafán, a KFKI környékén, a Hárs-hegyen futok, úgy ismerem a környéket, mint a tenyeremet. Tudom, melyik ösvényeken nem lesz annyi kiránduló. Ennél többre nincs is nagyon szükségem; az, hogy a városban kószáljak, meglepően kevéssé hiányzik.

– Hogyan alakult a tavalyi éve, milyen eredményeket ért el, és milyen célokkal vágott neki 2020-nak?

– Tavaly két világversenyre készültem kiemelten: az ifjúsági Európa-bajnokságra, amit Fehéroroszországban rendeztek, valamint a dániai junior-világbajnokságra. A felkészülés nem volt teljesen zökkenőmentes, akadtak kisebb-nagyobb sérüléseim, de szerencsére végül mindkettőn rajthoz tudtam állni. Az ifi Eb kifejezetten eredményes volt, hosszútávon két év után ismét sikerült nyernem. A váltóban szerzett ezüstnek és a rövidtáv negyedik helyének is nagyon örültem. Ez volt az utolsó ifjúsági Eb, amin elindulhattam, mert az idén már idős vagyok hozzá. Sokat jelentett, hogy ilyen jól ment. A junior-vb sajnos nem sikerült ennyire. Lényegében az összes futásomat elszúrtam, sokat hibáztam, fizikailag sem voltam az igazi. Ősszel zajlott még egy fontos verseny, a junior Európa-kupa Franciaországban. Erre nem készültem annyit, mint az Eb-re és a vb-re, de azért kíváncsian vártam, mert ott mindig különösen erős a mezőny, nehéz jó eredményt elérni. Két sikeres futással rövidtávon bronzot, hosszútávon aranyérmet szereztem, amire igazán nem számítottam. Összességében 2019 egyértelműen jól sikerült. Az idei év fő célja a junior-vb lett volna, emellett tervben volt, hogy megpróbálkozom a felnőttválogatottsággal, és ha sikerül kijutnom, akkor részt veszek a felnőttek Európa-bajnokságán Észtországban.

– Mi valósulhat meg mindebből?

– Egyelőre csak azt tudom, hogy mi nem… A felnőtt-Eb-ről ugyanis már döntöttek, nem rendezik meg. Jelenleg tehát csak a junior-vb-re készülök – azt, hogy annak végül mi lesz a sorsa, majd meglátjuk.

– Hogyan tudja edzésben tartani magát?

– Természetesen most nincsenek közös edzéseink, mindenki egyedül tréningezik, ki-ki ahogyan meg tudja oldani. Kicsit unalmasabb így, de a tájfutás alapvetően egyéni sportág, így is tökéletesen lehet edzeni. Edzéstervet kapok az edzőmtől, azt követem. Nem is kell mindig egyedül futnom, néha ketten megyünk a nagyobbik öcsémmel, egy-egy kocogásra pedig az egész családdal közösen. A legnagyobb probléma, hogy nincsenek versenyek, így kevesebb lehetőségünk van térképpel futni, és persze visszajelzést sem kapunk az edzésmunkánkról.

– Mi várható a tájfutóversenyekkel kapcsolatban?

– Ez nagyon jó kérdés, én is szeretném tudni! A világversenyeket későbbre halasztották, vagy törölték. Egyelőre az a terv, hogy a legfontosabbakat ősszel megrendezik, de ehhez az szükséges, hogy addigra rendeződjön a helyzet, és előtte mindenkinek legyen lehetősége felkészülni. Amennyire tudom, a hazai versenyekről még nem született döntés.

– Ezt figyelembe véve mik a tervei erre az évre?

– Most még egy ideig biztosan maradnak az önálló edzések; hogy meddig, az a korlátozásoktól függ. Ha vége, akkor, gondolom, újra lesznek közös futások, aztán versenyek is. Onnantól pedig elég sűrűnek ígérkezik a program, a teljes versenyszezont a maradék időszakban kell valahogy lebonyolítani. Szeretnék többet versenyezni a felnőttek kategóriájában, mivel az a legerősebb mezőny, és a pályák is ott a legnehezebbek.

MM.