Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Online is rendel a Szent Ferenc kórház

A betegek védelme és kényelme érdekében a Budapesti Szent Ferenc Kórház elindította telemedicina-szolgáltatását – a páciensek telefonon normál díjas hívással, Skype-on pedig ingyenesen konzultálhatnak orvosaikkal. A részletekről Pál Csillát, az intézmény kommunikációs vezetőjét kérdeztük.

– Miért döntöttek úgy, hogy virtuálisan is lehetőséget biztosítanak az orvos-beteg találkozásokra?

– A kialakult járványhelyzetben fontosnak éreztük, hogy ne csak az akut, sürgősségi kivizsgálást vagy beavatkozást igénylő betegek kaphassanak ellátást. A nemrég indult telemedicina keretén belül telefonon és Skype-on is lehetőség van az orvos-beteg konzultációkra, amelyek során előzetesen meg tudjuk állapítani, szükség van-e a személyes kivizsgálásra.

– A gyakorlatban hogyan zajlanak az online konzultációk?

– Az ingyenes, internetkapcsolathoz kötött kommunikációhoz Skype-ot használunk, amin nemcsak képben és hangban van mód kapcsolatot tartani, de közben üzenetet is lehet küldeni – a betegek a beszélgetés során a Skype párbeszédpaneljében lefotózva továbbíthatják például a leleteiket, egy gyógyszerüket, vagy akár a vérnyomásnaplójuk aktuális oldalát. Orvosaink, szakembereink jelenleg kardiológiai, diabetológiai, gyógytorna-, dietetikai és pszichológiai rendeléseket tartanak megadott idősávokban. Hozzátartozóknak az otthonápolásban is szakszerű segítséget tudunk nyújtani az online térben.Online_is_rendel_a_Szent_Ferenc_korhaz

– Milyenek az eddigi tapasztalataik?

– Két hete indítottuk útjára a telemedicinás konzultációt. Eddig nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, az embereknek biztonságot ad, hogy figyelünk rájuk, és elérhetők vagyunk. A járvány utáni időkben is lehetőséget szeretnénk biztosítani az ilyen jellegű szakrendelésekre, hiszen vannak olyan esetek, amik nem igénylik a személyes orvos-beteg találkozást, vagy ennek szükségességét épp a telekonzultáció döntheti el.

– Hol és hogyan lehet jelentkezni a telemedicinás rendelésekre?

– Az online rendelési időket és telefonszámokat honlapunkon, a www.szentferenckorhaz.hu oldalon lehet megtalálni, és Facebook-oldalunkon is folyamatosan informáljuk betegeinket. Skype-on az orvosiskype@gmail.com e-mail-címet kell beírni a partnerkeresőbe, és már tárcsázhatók is vagyunk. Technikai segítséget a kommunikacio@szentferenckorhaz.hu e-mail-címen lehet kérni.

BM.