Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Terepfutóverseny nem csak haladóknak

Tavaly debütált a BUMM („Barátom, Ugyan, Mozdulj Már!”) Hegyvidék Terepfutóverseny, amely azonnal előkelő helyet vívott ki magának a népes budapesti futóprogramok között. Akkor három távon százötvenen indultak, és a szervezők a kedvező fogadtatást látva úgy döntöttek, az idén még többeknek adnak lehetőséget, hogy kipróbálják magukat a festői pályákon.
„A 14, a 21 és a 42 kilométeres távok mellett kijelöltünk egy kevesebb emelkedővel tarkított, 8,9 kilométeres pályát, amelyet kifejezetten a kezdőknek ajánlunk – beszélt az újdonságokról Kovács Árpád, a verseny ötletgazdája és főszervezője. – Ez is gyönyörű természeti környezetben, szép helyekre viszi a futókat, akik egyebek közt megcsodálhatják a Sorrento-sziklákat. Figyeltünk arra, hogy a lehető legkevesebb legyen az aszfaltos rész, ezért a hegyi utakat, ösvényeket részesítettük előnyben.”Terepfutoverseny_nem_csak_haladoknak1Szintén újdonság a váltó, amire ötfős csapatok jelentkezhetnek, így nagyszerű közösségépítő program lehet kisebb társaságok, cégek számára. Ebben minden résztvevő a legrövidebb távot futja le. A többi táv a gyakorlottabbaknak való, akik rendszeresen terepen futnak, és hozzászoktak a jelentős szintemelkedésekhez, hiszen ezen a versenyen a János-hegyre is fel kell jutniuk.
Kovács Árpád elmondta, hogy az egykor nagy népszerűségnek örvendő Hegyvidék Félmaraton adta neki az ötletet: „Terepfutó vagyok, sokat járok a Budai-hegységben, a többi között a versenyközpontot is adó KFKI-sporttelep környékén. Ezért jutott az eszembe, hogy elevenítsük fel a tavaszi versenyt, de már terepen.”
Az előnevezés kötelező, az indulók személyre szóló rajtszámot kapnak. Kedvezményes nevezési áron március 16-ig lehet jelentkezni, a végső határidő április 14. A győztesek cipőt, kabátot, pólót vehetnek át nyereményként. Aki pedig nem csupán helyezésben gondolkodik, megcélozhatja az abszolút versenyrekordokat: tavaly a nők között Szerémi Anita 4 óra 46 perc alatt teljesítette a maratoni távot, míg a férfiaknál dr. Bándi Bence 4 óra 22 perces idővel végzett az élen.

M.

Információk és jelentkezés: www.bummsport.hu. Telefonszám: 06-20/313-5060.