Jazz és novellák, személyes hangvételben
Régi barátság köti össze Binder Károlyt és Doncsev Tosót. A zeneszerző, zongoraművész és az író, műfordító személyes történetekkel színesítették a szokatlan műfaji párosítás miatt eleve izgalmasnak ígérkező közös szerzői estjüket a MOM Kulturális Központban.
„Szeretünk ítéletet mondani másokról, kiosztani a jó és rossz szerepét. Doncsev Toso novellái azonban nem ítélkeznek az emberek felett, hanem a személyes és átélt történeteken keresztül bemutatják a jó és a rossz cselekedeteket, és azt, hogy nincs egyetlen igazság, kicsit mindenkinek igaza van” – vezette fel Pokorni Zoltán polgármester Binder Károly és Doncsev Toso közö szerzői estjét. Mint mondta, több mint tíz évvel ezelőtt találkozott először Doncsev Toso írásaival, amik nagy hatással voltak rá: „székbe szögezően” jó novellákat olvasott tőle, a kortárs prózairodalom kiemelkedő alkotásait fedezte fel bennük.
„Olyan író vagyok, akinek az anyanyelve magyar, a látásmódja, mentalitása pedig bolgár” – vallott magáról az est házigazdájával, Mészáros Márton kulturális újságíróval folytatott beszélgetésében Doncsev Toso, akinek édesanyja magyar, az 1930-as években Magyarországra költöző édesapja pedig bolgár. Az író édesapa zöldség- és gyümölcskereskedést nyitott a két világháború között az Akadémia utcában, ahová később a Magyar Kommunista Párt, valamint a Magyar Dolgozók Pártjának központja telepedett. Doncsev Toso gyerekként személyesen láthatta a vevők között az akkori első számú vezetőket, Rákosit, Gerőt, Hegedüs Andrást.
Az államosítási hullám a családi boltot sem kerülte el, de a Nagy Imre-féle enyhülés időszakában, 1954-ben az egykori Lékai János, mai Apor Vilmos téren ismét saját kereskedést nyithattak, amely apja haláláig, 1984-ig működött. Szülei ekkoriban a Győri úton laktak, nagynénje pedig a Böszörményi úton – róla szól az Ica néném elátkozott boldogsága című 2006-ban megjelent könyve.
„Személyesen átélt eseményekről írok. Ezek, mint egy időkapszulában, megragadnak bennem” – beszélt műveiről az alkotó. Arra a kérdésre, hogy a műfordítóként, szerkesztőként, kulturális szervezőként, majd az Országos Bolgár Önkormányzat, a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Hivatal, valamint a szófiai Magyar Kulturális Intézet vezetőjeként eltöltött időszakai után miért csak a hatvanas éveire „érkezett meg” a szépirodalomhoz, ironikusan úgy válaszolt: „későn nősült a fiam”. Mint mesélte, menye, Gergely Éva sokat hallgatta családi történeteit az ebédlőasztalnál, és „talán elunhatta”, amikor felvetette, vesse papírra ezeket. Mivel ekkoriban ért véget a politikai pályafutása, és lett ideje, szabadsága, elkezdett írni.jaz
Doncsev Toso több írását is felolvasta a MOM Kulturális Központban tartott est folyamán. Az egyik egy mindig okvetetlenkedő kuncsaftról szól, akiről csak a történet végén derül ki: az illető Hegedüs András egykori miniszterelnök. Hivatalosan ő volt az, aki behívta az országba a szovjet csapatokat 1956 októberében. Egy másik írása – ami a Haramiák lakomája című, várhatóan az év végén megjelenő könyvében lesz olvasható – szintén 1956-hoz kapcsolódik, a sok áldozatot követelő Kossuth téri sortűz máig ismeretlen elkövetőinek ad arcot.
Az élete teljében elhunyt, meseszép, boldogtalan pékkisasszony közönség elé tárt története a Hegyvidék évtizedekkel ezelőtti világát eleveníti fel, a főszereplő ugyanis egy Böszörményi úti üzletben dolgozott. Elhangzott a Hangverseny című novella is, amiben – név nélkül – Binder Károly szerepel. „Harmincöt éve ismerjük egymást Karcsival” – mesélte Doncsev Toso, aki úgy ismerkedett meg a kiváló zenésszel, hogy a kamaszkorában a jazz iránt érdeklődő fiát, Andrást hozzá vitte tanulni.
„Ötéves koromban kezdtem zongorázni, de nem gondolkodtam azon, hogy egyszer jazz-zongorista, zongoraművész vagy zeneszerző leszek. Az pedig végképp nem jutott eszembe, hogy doktori fokozatot szerzek, és tanszékvezetőként dolgozom majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A doktori, vagyis az orvosi pályára viszont készültem” – beszélt pályája kezdetéről Binder Károly.
A jazz-zenész felidézte, hogy édesapja példáját követve a Semmelweis Egyetem orvosi karára jelentkezett, ám a felvételi bizottság tagjai nem sok esélyt adtak neki: a szóbelin a biológiai kérdések helyett inkább arra vártak tőle választ, melyik partizánvezért kínozták kondorkeselyűk ketrecében… Nem vették fel az orvosira, ami hatalmas csalódás volt számára; ezután döntött úgy, hogy inkább a zeneművészetire felvételizik. Ott már, szerencsére, csak a zongoratudására voltak kíváncsiak.
„Mindenki azt mondja, hogy a jazz az afroamerikai népzenéből ered. Ám ez igazából afroeurópai műfaj, csak a születés helyszíne Amerika, ahol a fekete, nyugat-afrikai kultúra az európai kultúrával találkozott” – jellemezte az általa jól ismert zenei világot a muzsikus, aki arról is szólt, hogy a magyar jazz ma már világszerte ismert és elismert. Ezt mi sem bizonyítja jobban – tette hozzá –, mint hogy nemrég a „jazz hazájából”, Amerikából érkezett egy neves professzor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, hogy a bartóki tengelyrendszerrel és az improvizációval foglalkozzon.
A tanszékvezető arra is büszke, hogy nemrég előadónak kérték fel a Semmelweis Egyetemen. Ott ugyanis kreditpontot érő tárgy lett a hangszeres improvizáció, aminek célja, hogy a korábban elsajátított zenei tudásra építve fejlesszék a leendő orvosok empátiáját, kommunikációját és manuális készségeit.
Binder Károly természetesen nemcsak beszélt, hanem zongorázott is a szerzői esten. Újabb szerzeményei közül a Bartók: Gyermekeknek II. című hamarosan megjelenő albumáról csendült fel egy mű, zárásként pedig azt a dalt adta elő, amelyet a Hegyvidéken élő édesanyjának írt.
z.