Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Értékközpontú építési szabályozás készül

Hét különböző hatályos rendezési terv egységesítésével új építési szabályzat készül a XII. kerület több mint felét lefedő észak-hegyvidéki területekre. Az egységes szabályozás alapelve az épített és természeti értékek védelme, valamint a fenntarthatóság.

„Óriási értékei a városnak a svábhegyi, istenhegyi műemlék és helyi védett villaépületek, ezek rendbetételét szeretnénk ösztönözni. A nagy, egybefüggő kertek is egyedülálló értéket képviselnek, amelyek megőrzését ugyancsak segítenünk kell” – emelte ki az észak-hegyvidéki területeket érintő, elfogadás előtt álló építési szabályzat legfontosabb célkitűzéseit Szabó-Kalmár Éva, az önkormányzat városrendezési és főépítészi irodájának vezetője. Az új szabályokkal, mint mondta, azt szeretnék elősegíteni, hogy telkenként minél kevesebb lakás legyen, ezáltal kisebb, leginkább gépjárművek okozta terhelés érje az adott területet. Az alacsonyabb lakásszám elérése érdekében a nagyobb alapterületű lakásokhoz kedvezményeket kapcsolnának.

A védett épületek felújítását oly módon támogatná az önkormányzat, hogy kismértékű bővítési lehetőséget biztosítana a tulajdonosoknak a mai igényeknek megfelelő élettér kialakításához. Ehhez a lehetőséghez azonban szigorú elvárások is társulnának: a terveket el kell fogadnia a tervtanácsnak, valamint hatósági szerződésben lenne rögzítve a felújítás határideje.Ertekkozpontu_epitesi_szabalyozas_keszul

Az irodavezető arról is beszélt, hogy fővárosi szinten a XII. kerületben épül a legkevesebb lakás, ennek ellenére nem akarnak új területeket kijelölni beépítésre. Ehelyett inkább használaton kívüli, funkciójukat vesztett területeken tennék lehetővé a lakásépítést, ami által leromlott állapotú, védett épületek is megmenthetők lennének.

Az új szabályozás különlegessége, hogy külön fejezet foglalkozik a fenntarthatóságot, klímavédelmet szolgáló előírásokkal. Az energiahatékonysági beruházásokat segíti egyebek mellett az a szabály, hogy egy rendezési terv szerint már túlépített ingatlanon a beépítettség számításakor nem kell figyelembe venni a hőszigetelés méretét.

A csapadékvíz helyben tartására, zöldtető létesítésére, víz- és légáteresztő burkolatok kialakítására vonatkozó szabályokkal az éghajlatváltozás miatt egyre szélsőségesebbé váló időjárás kedvezőtlen hatásait lehet mérsékelni. Ezekkel a megoldásokkal az egyre hevesebb, sok kárt okozó zivatarok idején a nagy mennyiségű esővíz jelentős részét helyben „meg lehet fogni”, amit aztán az elhúzódó szárazabb időszakokban meghálálnak a kerti növények.

Szabó-Kalmár Éva elmondta, hogy az új szabályozással kapcsolatos, lapunkban is meghirdetett előzetes véleményezési eljárás során több mint száz észrevétel érkezett irodájukhoz. Ezek figyelembevételével készült el az önkormányzat honlapján közzétett tervezet, aminek a megjelenéséről külön értesítették az előzőleg véleményt adó lakókat és civil szervezeteket. A szakmai anyagot már az állami főépítész is látta, így az – a képviselőkkel történő egyeztetést követően – hamarosan hatályba léphet.

z.