A szépség és a szabadság örök eszméje

Rendkívül gazdag, sokszínű műfajiság jellemzi Ferenczy Béni művészetét. Készített köztéri plasztikát, síremléket, kisplasztikát, érmeket, sőt grafikákat, akvarelleket is. Budapesti köztéri szobrai közül a legismertebbek a Kisfiús díszkút a Kígyó utca és a Váci utca sarkán, az Ülő nő a Horváth-kertben és a Petőfi-szobor a Károlyi-palota udvarán.

A legendás, kétgenerációs Ferenczy művészcsalád tagja, Ferenczy Béni nemcsak művészetével, hanem a saját értékrendjéhez hű, belső harmóniát sugárzó személyiségével vált a 20. századi magyar képzőművészet emblematikus képviselőjévé. Több európai fővárosban megfordult, megismerkedett az avantgárd törekvésekkel, de mindig a szobrászat klasszikus hagyományait tekintette mércének: ezért is tartják számon a klasszikus mediterrán szobrászat egyik hazai képviselőjeként. Számos író és költő, köztük Juhász Ferenc, Nagy László, Pilinszky János, valamint későbbi szobrász generációk tekintették őt példaképüknek.

Ferenczy Béni Nagybányán nőtt fel, édesapja, Ferenczy Károly a nagybányai alkotótelep egyik alapítója és legtekintélyesebb tagja, édesanyja, Fialka Olga szintén festőművész volt. Tehetséges festőként indult Ferenczy Valér, a legidősebb testvér. Az ikrek, Noémi – aki gobelinművész lett – és Béni Szentendrén születtek. Itt élt a család három évig, ezért is vette fel a szentendrei múzeum Ferenczy Károly nevét. Az apa egyik legfontosabb nagybányai festményén, a Hegyibeszéd című képén két gyermekét is megfestette, és más alkalmakkor is szerette őket modellként beállítani.

A családban Ferenczy Béni volt az örök lázadó, egészen fiatalon megmutatkozott az elesettek iránti szociális érzékenysége, egyebek mellett ez vezette odáig, hogy részt vegyen a Tanácsköztársaság művészeti életének szervezésében. A bukás után emigrálni kényszerült. Korai műveire a szecesszió, de leginkább a klasszikus művészet és a görög szépségeszmény volt hatással. Kedvenc anyaga az égetett agyag; fával és kővel a müncheni akadémián, bronzzal később kezdett el dolgozni.

A Hegyvidék Galériában Ferenczy Béniről tartott előadásában Bodonyi Emőke művészettörténész, a Ferenczy Múzeumi Centrum kurátora a többi közt a két évvel ezelőtti kiállításról készült képekkel illusztrálta a szobrász művészetét, a klasszikus értékektől az avantgárd törekvésekig. A hazai szobrászművészet kiemelkedő darabjait mutatta be: az Ifjú lány, az Álló fiú (Dévi) és az 1919-ben bronzból készült Fiatal férfi című alkotásokat. Ez utóbbi az új embertípust jelképezi, és a létezés szellemi valóságára hívja fel a figyelmet. Ferenczy Béni 1916-ban még teljesen más emberábrázolásban gondolkodott, plasztikái között az izomember és az erő jelenik meg, mint például Herkules – kisfiát is így mintázta meg a gyermek Herkulesben.

Firenzében, Münchenben tanult, Párizsban ismerkedett meg a kubizmussal, aztán végigjárta a szobrászat göröngyös útját, így lettek életművének szerves részei a formai váltások. Sok apró, ökölnyi szobrot is készített, ezekből hármat őriznek a szentendrei múzeumban. Mértani idomokra bontotta a test alakzatait, majd rövid ideig tartó kubista és avantgárd korszaka után újra felfedezte a klasszikus szobrászati értékeket. Az előadó elmondta, hogy kedvencei közé tartozik Egon Schiele, a híres osztrák expresszionista festő és felesége síremlékéhez készült előtanulmány – a síremlék másolata a Ferenczy múzeum udvarán látható.

Új korszak nyitányát jelentette, amikor 1932-ben Moszkvában találkozott nagybányai ismerősével, Plop Mária Erzsébettel, aki második felesége lett. Művészetében ezután jelent meg az általa inspirált, kicsit robusztus, szép arcú nőalak. Legalább 200-300 rajza maradt fenn a feleségéről, sokféle mozdulatát megörökítve; ezeken Renoir és Michelangelo hatása érezhető.

A szokatlan testtartásokkal újrafogalmazta az emberi testet. Mozgásban ábrázolt alakjain az egyes testrészek gravitációja megváltoztatja a plasztika kivitelezését. Szép példa erre a Géniusz, amellyel a női szépség előtt tiszteleg, de szerette a torzót is, mert úgy vélte, az is ugyanúgy egész mű. E műtárgycsoport egyik fő darabja egy izgalmas körplasztika, a mitológiai alak, Atalanta, 1937-ből.

Életrajzukból kiderül, hogy Erzsébet csak 1936-ban tudott Moszkvából Bécsbe, Ferenczyhez költözni, de fiát, Nicolast az akkori szovjet berendezkedés miatt nem vihette magával. Jóval később, 1957-ben találkozhattak Budapesten. Ferenczy Béni ekkor kezdett el foglalkozni a kamaszfiú-test megformálásával, aminek hátterében az áll, hogy szobor formájában pótolta fia hiányát a feleségének. Így született meg az Álló fiú (Nicolas) című plasztikája. A fejlődésben lévő test ábrázolása révén új műtárgycsoport jött létre, amelynek részei a Tékozló fiú és a Játszó fiúk. Ez utóbbin ismét a létezésben való csendes elmélyülést figyelhetjük meg.

Ferenczy Béni erős értékrenddel, széles tudással rendelkezett, semmiféle megalkuvásra nem volt hajlandó egész életében – jellemezte a művészt az előadó. Élete végéig megőrizte a derűt és nyugalmat, annak ellenére, hogy 1956-ban, a forradalom leverésének napjaiban fél oldalára megbénult. Nagyon lassan tért vissza a rajzoláshoz, mintázáshoz; akkor kezdődött a balkezes korszaka, amelynek főműve az Aranykor című plasztika. A madárcsontú figura szinte eggyé válik a faággal, amin egyensúlyoz. Jelképezi a szabadság iránti örök vágyat, ugyanakkor az optimizmust és derűt sugárzó, természettel egyesülő harmóniát is.

SzD