Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Újraindul a Hegyvidéki Segítő Központ

Egyre szigorúbb óvintézkedéseket igényel a koronavírus-járvány felfutóban lévő újabb hullámának megállítása, ezekre tekintettel ismét megkezdi tevékenységét a tavasszal létrehozott Hegyvidéki Segítő Központ. Az alapítóval, Fonti Krisztina alpolgármesterrel arról beszélgettünk, milyen módon tudnak most segítséget nyújtani a nehéz helyzetbe kerülő időseknek.

– Ahogy Európa számos országában, Magyarországon is egyre súlyosabb a járványhelyzet, és a leginkább veszélyeztetettek, az idősek ezúttal is csak úgy tudják minimálisra csökkenteni a fertőzés kockázatát, ha otthon maradnak.

– A legtöbben ezt meg is teszik, ám sokaknak nincs állandó segítsége, vagy épp a jelenlegi helyzet miatt – például mert az őket ellátó családtag, ismerős megbetegszik, vagy karanténba vonul – nincs kire támaszkodnia. Egyre többen érdeklődnek munkatársaimnál az első, tavaszi járványhullám idején is biztosított ellátásaink iránt, indokolttá vált tehát a Hegyvidéki Segítő Központ újraindítása.

– Milyen jellegű segítség iránt érdeklődnek a legtöbben?

– Mostanában leggyakrabban a gyógyszerek kiváltását és házhoz szállítását kérik. Ezeket a kéréseket eddig a Hegyvidéki Szociális Központ teljesítette, de hamarosan átveszi a feladatot az intézmény szakmai felügyelete alatt újra felálló Hegyvidéki Segítő Központ. Annak érdekében, hogy a nagyobb számú gyógyszerigénylések teljesítése is zökkenőmentesen történjen, az összes XII. kerületi gyógyszertárral felvettük a kapcsolatot, az együttműködésüket kérve. Egyelőre még kisebb számban, de a bevásárlás iránt is mutatkozik érdeklődés. Az ebédszállítást a járvány első hullámának kezdete óta, szünet nélkül biztosítjuk az igénylőknek.Ujraindul_a_Hegyvideki_Segito_Kozpont2

– Tavasszal, amikor a segítségre szoruló idősekkel telefoninterjúkat készítettünk, szinte mindenki dicsérte a kiszállított kosztot. Sokan kérnek azóta is ebédet az önkormányzattól?

– Valóban, az idősek többsége megkedvelte a tőlünk kért ebédet. Ezt igazolja, hogy a szociális étkeztetés keretében jelenleg ellátott mintegy ötszáz ember közül több mint százan még a járvány első hullámában, a Hegyvidéki Segítő Központ közreműködésével kerültek be a rendszerünkbe. Fontos tudni, hogy amíg tavasszal a szociális étkeztetés bővítésével minden hegyvidéki idősnek kedvezményes egységáron biztosítottunk meleg ételt, a veszélyhelyzet júniusi megszüntetése óta a jövedelem alapján differenciáljuk a díjat. Azaz a rászorulók térítésmentesen vagy kedvezményesen étkezhetnek, akinek pedig a jogosultsági összeghatár felett van a jövedelme, önköltségi áron juthat hozzá az ebédhez. Így tehát a mostani járványidőszakban is bárki igényelhet napi egyszeri meleg ételt, ennek árához azonban szociális helyzettől függően tudunk támogatást nyújtani.

– Kik vesznek részt a központ munkájában? Ezúttal is várják az önkéntesek jelentkezését?

– Mivel a járványügyi korlátozások miatt a kulturális és sportintézményeink működése gyakorlatilag teljesen leállt, az ezekben dolgozók nagy létszámban csatlakoztak a Hegyvidéki Segítő Központhoz. Rajtuk és más önkormányzati alkalmazottakon kívül civil önkéntesek is vannak a csapatban. Eddig 37-en jelentkeztek, de újabb önkénteseket is örömmel fogadunk: mindenkit várunk, aki úgy érzi, szívesen segítene a Hegyvidéken élő, nehéz helyzetbe kerülő időseknek.Ujraindul_a_Hegyvideki_Segito_Kozpont1

sz.