Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Sült gyümölcsök illatát viszi az őszi szél

Tartósítunk, dunsztolunk, fagyasztunk, bespájzolunk télire minden jót, amit még kínál az októberi piac. A kamra megtelik befőttekkel, a pince krumplival, hagymával, hiszen a hideg hónapok most a szokásosnál is nagyobb bezárkózást hoznak. Bár az élelmekkel való feltankolás kényszer is, ez nem von le semmit a jóleső érzésből, hogy üvegbe zártuk, zacskóba kötöttük télire a nyár és az ősz zamatát.

Töltött alma sajttésztában

Néha a téboly szélére kerülök attól, hogy amit reggel gondosan becsomagoltam a gyerekeknek, az délután szinte érintetlenül vagy félig megrágva „jön vissza”. „Nem volt elég az uzsonnaidő” – hangzik ilyenkor, de persze a csoki vagy a müzliszelet mindig eltűnik, azokra mindig marad idő, csak a zöldségekre, a gyümölcsökre fogy el. Hát, most túljártam az eszükön! Egybecsomagoltam a gyümölcsöt a desszerttel…

 

Hozzávalók:

6 alma

…a tésztához:

37 dkg liszt

1 kk só (opcionális)

18 dkg vaj

12 dkg cheddar sajt

8-10 ek hideg víz

…a díszítéshez:

1 tojás

6 szem szegfűszeg

..a töltelékhez:

8 dkg barna cukor

3 dkg mazsola

3 dkg dió

6 dkg vaj

1 kk fahéj

… az öntethez:

3 dl almalé

2 ek méz

 

Először a tésztát készítjük el. Ehhez a lisztet, a sót, a vajat és a reszelt cheddar sajtot összegyúrjuk annyi hideg vízzel, amennyivel szépen összeáll. Cipót formázunk belőle, és félretesszük. A töltelékhez összetörjük a diót, megtisztítjuk a mazsolát, összeforgatjuk a puha vajjal és a barna cukorral. Az almákat meghámozzuk, kivágjuk a csumájukat, és a helyüket megtöltjük a mazsolás keverékkel. A tésztából félreteszünk 5 dekányit, a maradékot kinyújtjuk, és hat négyzetet metszünk ki belőle. Megkenjük őket tojással, a közepükre helyezzük az almákat, és felhajtjuk a csücsköket, majd eldolgozzuk a találkozásoknál, vagy egyszerűen rányomkodjuk az almára.

A maradék tésztát is kinyújtjuk, és tizenkét levelet metszünk ki belőle, erezetet „faragunk” beléjük, és feltesszük őket az almákra, majd a tetejükbe egy-egy szegfűszeget állítunk, ezek jelképezik az almák szárait. Az egész tésztát lekenjük tojással, és 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk 35 percre. Amíg sül, az almalét elkeverjük a mézzel. Ha megsültek az almák, meglocsoljuk őket a mézes sziruppal, és még 15 percig sütjük, időnként újra meglocsolva a lecsurgó lével. Az időközben besűrűsödő sziruppal tálaljuk, melegen.Sult_gyumolcsok_illatat_viszi_az_oszi_szel2

 

Kolbászos sütőtökkrémleves

Ez a pikáns krémleves méltó nyitánya a sütőtökszezonnak. A csípős kolbász kellemesen ellenpontozza a tök édességét, a tejszín selymessé és könnyűvé teszi.

 

Hozzávalók:

1 sütőtök

4 sárgarépa

150 g csípős kolbász

1 liter csirkealaplé

1 dl tejszín

 

Az alaplé használata nem kötelező, de erősen javallott, hiszen sokkal ízletesebb lesz tőle a leves. A sütőtököt 220 fokon megsütjük. Nem baj, ha a teteje kissé karamellizálódik. Amíg megsül, az alaplében megfőzzük a megpucolt és négyrét vágott répát. A tök magjait kikaparjuk és eldobjuk, a húsát pedig kimerjük a héjból, és a répához adjuk.

Kevés olívaolajon megpároljuk a felkockázott hagymát, és ha már üveges, rákarikázzuk a kolbászt, amelynek előzőleg bevizeztük és lehúztuk a héját. Ha megpirult, a zöldségekhez adjuk, felengedjük tejszínnel, és az egészet turmixgépbe öntve krémesre pürésítjük. Sűrű, krémes állagú levest kapunk, amelyet tetszés szerint hígíthatunk vízzel vagy alaplével. Forrón, tökmagolajjal vagy paprikával meghintve tálaljuk.Sult_gyumolcsok_illatat_viszi_az_oszi_szel1

 

Konyakos kacsasült áfonyachutney-val

Ünnepi fogás, remekül illik hozzá a bor, mint minden gyümölcsös szárnyas húshoz. Frissen jó elkészíteni és azon nyomban tálalni, mert a forró kacsamellből, bizony, gyorsan elpárolognak a jótékony nedvek. Köretként kacsazsírba forgatott tört krumplit kínáljunk mellé, ez a konyakos zsírral még ízletesebb lesz!

 

Hozzávalók a kacsasülthez:

3 kacsacomb

1 fél kacsamell

1 citrom reszelt héja és leve

1 tk méz

bors, só

1 kupica jó minőségű konyak

1 hagyma

3-4 kisebb körte

1,5 dl víz, vagy ha van otthon, alaplé

…az áfonyachutney-hoz:

30 dkg kék áfonya

1 lilahagyma

1 teáskanál méz

1 gerezd fokhagyma

1 tk olívaolaj

1 körte

1 ek almaecet

1 ek víz

fahéj

1 csipet szerecsendió

1 csipet kardamom

¼ tk szegfűbors

só, bors

 

A kacsamell bőrét óvatosan beirdaljuk, úgy, hogy a kés ne érje el a húst. A citrom héját lereszeljük, kifacsarjuk a levét, ezekkel összekeverünk egy kiskanál mézet, egy áttört fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, és a keverékkel alaposan bedörzsöljük a hússzeleteket. A hagymát megpucoljuk, és négyfelé vágjuk, a körtéket kétfelé, és a húsokkal együtt ezeket is elrendezzük a kacsasütő tál alján.

Felöntjük egy kis pohár konyakkal és egy kevés vízzel, még egy kis sót hintünk rá, és az edény fedelét feltéve az egészet betoljuk a sütőbe, majd 180 fokon sütjük két órán át, vagy amíg meg nem puhul. Ha omlós, leemeljük a fedőt, feltekerjük a sütőt maximum hőfokra, grillsütőre kapcsolunk, és megpirítjuk a húsok bőrét. Ha tört krumplit készítünk, ezen a ponton kimerjük a húsok mellől a szükséges mennyiségű zsírt, és azon pirítjuk meg hozzá a hagymát.

Az áfonyachutney-hoz apróra kockázzuk a lilahagymát, megpároljuk kevés olívaolajon, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, a mézet, majd meghámozzuk, kis kockákra vágjuk a körtét, és az áfonyával együtt ezt is beleszórjuk az edénybe. Egy evőkanál almaecettel és ugyanannyi vízzel hígítjuk. Miközben a gyümölcsök felforrósodnak, meghintjük őket fahéjjal, szegfűborssal, kardamommal, egy csipet szerecsendiót reszelünk rájuk, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A húsok mellé melegen tálaljuk.Sult_gyumolcsok_illatat_viszi_az_oszi_szel4

 

Vöröslencsecurry

A vöröslencse nagy előnye, hogy gyorsan fő. Ez a curry pedig kókusztejjel, kókuszreszelékkel, korianderrel egy csapásra egy másik világba repít.

 

Hozzávalók:

20 dkg vöröslencse

2 kis csilipaprika

0,5 citrom

koriander

4 evőkanál napraforgóolaj

3 evőkanál kókusztej

1 evőkanál kókuszreszelék

1 evőkanál currypor

só, bors

 

Öblítsük le a lencsét, és főzzük 15 percig egy lábosban, forró, sós vízben. Keverjük össze a kókusztejet, az olajat és a citromlevet egy tálban. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a lencsét, összekeverjük, és hűlni hagyjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott madárpaprikát, a curryt és a kókuszt. Összekeverjük, és apróra vágott korianderrel megszórva azonnal tálaljuk.Sult_gyumolcsok_illatat_viszi_az_oszi_szel3

 

Rumos fügetarte

A fordított torták királynőjét csak ilyenkor lehet elkészíteni, friss fügéből, amelyet némi karamellizálás után jócskán meglocsolunk jó minőségű rummal.

 

Hozzávalók:

10 dkg cukor

20 dkg vaj

30 dkg liszt

1 tojás

35 dkg friss füge

8 dkg cukor

1 rúd vanília

1 dl rum

 

A tésztához minden hozzávalót alaposan összegyúrunk, kerek formában kissé kilapogatjuk, és lezárt dobozban hűtőbe tesszük fél órára. A cukrot egy tűzálló serpenyőben karamellizáljuk, és amikor még világos, belekaparjuk a vanília magjait. Szépen elrendezzük rajta a félbe-, esetleg negyedbe vágott fügéket, és hagyjuk, hogy a gyümölcs leve feloldja a karamellt. Körülbelül 15-20 perc után lehúzzuk a tűzről a serpenyőt, és befedjük a kerekre nyújtott tésztával, majd a 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk. Melegen, tejszínes fagylalttal tálaljuk.Sult_gyumolcsok_illatat_viszi_az_oszi_szel5

Sashegyi Zsófia