Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Segítség a munka nélkül maradó színészeknek

Sok színházi művész egyéni vállalkozóként dolgozik, állandó társulati szerződés nélkül. A színházak bezárása miatt ők most elveszítették a bevételüket, számukra hozta létre a Színházi Szolidaritási Alapot Kálomista Gábor producer és Schell Judit színművész. Elsőként a Thália Színház állt a kezdeményezés mellé, tizenötmillió forint átutalásával, azóta magánszemélyek is csatlakoztak az adományozókhoz.
– Azért hoztuk létre ezt az alapítványt, hogy segíthessünk az elkövetkezendő nehéz időszakban azoknak, akiknek nincs állandó szerződése kőszínházi vagy egyéb intézménnyel – mondta lapunknak Schell Judit, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett, Jászai Mari-díjas, érdemes művész.
– Milyen módon juthatnak támogatáshoz a művészek?

– Létrehoztunk egy Facebook-oldalt Színházi Szolidaritási Alap néven, ott kell jelentkezniük. A héttagú kuratórium dönti el, hogy az anyagi lehetőségekhez képest kinek mekkora támogatást tud nyújtani – mindenkinek egységesen.
– Van már jelentkező?

– Támogatónak vagy támogatásért?
– Is-is.

– Mindkét oldalról van több jelentkező. Egyelőre tizenhét millió forint áll rendelkezésre a támogatásokhoz. Nemsokára elkészül az alap nevét viselő weboldal, a Facebook mellett ezen is látható lesz a támogatók neve, természetesen azoké, akik nem kérnek névtelenséget. Reméljük, az alap hozzá tud járulni ahhoz, hogy ebben a rendkívül súlyos és eddig számunkra ismeretlen állapotban egymással összefogva segítse azokat a kollégákat, akik különösen nehéz helyzetbe kerülnek.

AI.

A Színházi Szolidaritási Alap az MKB 10300002-13180023-00014900 bankszámlaszámra várja a további felajánlásokat.