Csontváry Kosztka Tivadar, a „napút-festő” titkai

Csontváry Kosztka Tivadar a magyar művészettörténet egyik legrejtélyesebb, egyben legismertebb alakja. Képei színes csodák, a századforduló lenyomatai, mély belső hanggal bíró alkotások. Végvári Zsófia, a Festményvizsgálati Labor vezetője vetítéssel kísért előadásában mesélt a száz éve elhunyt festőművészről és koráról.

Rendkívüli kultúrtörténeti utazáson vehettünk részt a Hegyvidék Galériában, ahol kicsit más képet kaptunk Csontváry Kosztka Tivadarról, mint amit az iskolában tanultunk. A festő művészete nem kapcsolható egyértelműen egyetlen korstílushoz sem, különböző síkon értelmezhető. Mivel önéletírása szűkszavú, titkait a ránk maradt mintegy 150 festménye őrzi.
Végvári Zsófia, a Festményvizsgálati Labor vezetője elmúlt tízéves kutatásának anyagát mutatta be előadásában. Részleteket olvasott fel a festőművész önéletrajzából, megtudtuk, hogyan indult a karrierje, hogyan lett gyógyszerészből – Németh Lajos szavaival – a magyar művészet ragyogó csillaga. A maga korában különcnek, sőt bolondnak vélték, ma azonban a legnagyobbak közt tartják számon, képeiért hatalmas összegeket fizetnek az árveréseken.
Ki is Csontváry valójában? Megítélése, zsenijének felismerése korszakonként változott. A szakértő a műveket önmagukban és elfogultság nélkül szemlélve mutatott rá az inspiráció forrásaira, a kultúrtörténeti háttérre, és szerephez jutottak pszichológiai, filozófiai tézisek is. Nem úgy tekintette a festő művészetét, mint valamilyen patológiás megnyilvánulást, amit az 1960-as években belénk sulykoltak. Csontváry tudatosan építette fel festészetét és önéletírását, az uralkodó hatások, a stílus csak eszközök voltak a kezében ahhoz, hogy prófétai elhivatottságát hangsúlyozza.
Már korábban is rajzolt, festett, amikor 1881-ben, huszonnyolc évesen, iglói gyógyszerészként egy szekeret rajzolt egy vénypapírra, és égi jóslatot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napút-festője. Nagyobb Raffaelnél.” A 19. század végén Raffaellót tartották a legjobbnak, és Csontváry Munkácsié mellett az ő festészetét is nagyon szerette. Az előadáson láthattunk egy parafrázis festménypárt: Csontváry Piros ruhás gyermek című képét, amin saját magát ábrázolja Raffaellóként, mint aki a jövőbe tekint profetikus szemekkel, valamint Girolamo di Giovanni di Camerinomunkáját, amelyről úgy tartották, Raffaello apja készítette hatéves gyermekéről.Csontvary_Kosztka_Tivadar_a_naput_festo_titkai1A sugallat után Csontváry arra az elhatározásra jutott, húsz esztendeig kell dolgoznia, hogy utolérje, avagy túlszárnyalja a nagyokat. Elhivatottságának számos jele mutatkozott, az egyikre egy gömöri kis faluban lévő oltárkép restaurálásakor bukkantak. A kép 1887–88-ban készülhetett, Munkácsy Krisztus-trilógiája hatott rá, valamint Raffaellótól az Urunk színeváltozása. Csontváry a jelenetet redukálta és átértelmezte: nála Jézuson kívül három figura jelenik meg, és két angyal. Az egyik figura Munkácsyra hasonlít, a két tanítvány a Pulszky család két tagjáról, a 19. századi művészettörténet két zseniális figurájáról készült portré, a mennybe menő Jézus arca pedig Csontváryéra emlékeztet. A képen Munkácsy nézi, ahogy Csontváry mennybe megy, a fiatal Pulszky imádkozik a sikeréért, a másik csodálkozva figyeli, hogy ez az az ember, aki újjá tud születni, és már nem gyógyszerész, hamarosan a világ legnagyobb napút-festője lesz.
Csontváry életművében minden bizonnyal az egyik legnagyobb kérdés az anyaghasználat. Nem olajjal festett, kitalált egyfajta hordozható freskót, amihez maga keverte ki festőanyagát. A gácsi posztógyárból szerezte be az anilin alapú textilfestéket, amit fehér agyagporral, kaolinnal, enyvvel, terpentinnel, sóval és vízzel kevert, így kapta ragyogó színű festékeit. Hozzájutott a cinóbervörös higany-szulfidhoz is, amely az egyik legfontosabb gyógyszertári alapanyag volt a szifilisz gyógyításához, és szintén használta a szatócsboltban kapható, vas-oxid alapú porfestékeket, „kerítésfestéket”.
Vajon mik lehettek Csontváry képeinek forrásai? Hogyan hatott művészetére a fotográfia és a hozzá kapcsolható képeslapnyomtatás, amellyel megalkotta sajátos, új stílusát a tájábrázolásban? – ezekre a kérdésekre is választ kaptunk. A művész „látlatai”, vagyis a hely jellemző látványai az emlékőrző képeslapok voltak. A Nápolyi öböl című képen azért is lehet sárga az ég és lila a felhő az Etna fölött, mert épp olyan színű volt a színezett képeslap. A fotókról diapozitívok készültek az előadásokhoz, amiket az Uránia Tudományos Színházban vetítések kísértek. Az előadó feltételezése szerint Csontváry mindennapos vendég lehetett a ma is meglévő Rákóczi úti palotában, ahol változatos ismeretterjesztő előadásokkal, álló- és mozgóképekkel mutatták be a tudomány, a technika kutatásainak legújabb eredményeit.Csontvary_Kosztka_Tivadar_a_naput_festo_titkai2A művész érdeklődése felébredt az eddig számára ismeretlen úti célok – a Szentföld, Spanyolország, a fjordok, Hollandia, Svájc és Itália – felkeresésére is. A Vihar a Hortobágyon festményéhez A délibábok hazája című népszerű előadás adhatta az ihletet, de képeslapok segítették a Mostari híd, A jajcei vízesés, A taorminai görög színház romjai, a Schaffhauseni vízesés megalkotásában is. Rengeteget utazott, részt vett az életreform-mozgalmakban is – ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy többen pszichopatológiás esetnek tartották.
Írásaiban többször említette magát prófétaként. A Fohászkodó üdvözítő című festményében is elhivatottsága jelenik meg, a kép ars poetica is lehetne. Önéletírásában ez olvasható: „Maradandó alkotást csak az igazságból meríthetünk, az igazságot csak az Istentől nyerhetjük. Akinek megadatott a képesség az alkotásra, annak megadatott a képesség a halhatatlanságra.” Valóban, Csontváry Kosztka Tivadar halhatatlanságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy még mindig van mit kutatni életművében.

Szepesi Dóra