Hegyvidéki emlékképek régi karácsonyokról

„A magyar karácsonyok hangulatához hozzá tartozik a fehérbe öltözött természet ragyogása. Az idei 1929-es szegény karácsony felett hetekig ott borongott az ég szürkesége. Már-már úgy látszott, hogy kívül-belül fekete marad a karácsony. Kedd hajnalra virradóra aztán sűrű pelyhekben megindult a havazás. Mintha karácsonyi angyalok öltöztették volna fehér prémes bundába az öreg János-hegyet és a Svábhegyet. Szerencsére jól átfagyott talajra hullott országszerte a csillogó karácsonyi disz. Előkerülnek a ródlik és benépesedik a szép ünnepnap pihenőjén az öreg Svábhegy hangos kirándulók seregével s mindenütt az országban régi hagyományokhoz illően havas utakon indulhatunk éjféli misére” – fogalmazott a Friss Újság cikke az 1929-es ünnepekről. Az alábbiakban néhány hegyvidéki emlékképet villantunk fel régi karácsonyok idejéből.

Advent és karácsony időszakához számos hagyomány kapcsolódik, amelyek közül sok máig fennmaradt. Az egyik ilyen régi szokás, hogy a rászorulók javára adománygyűjtést rendeztek-rendeznek, hol koncertek formájában, hol táncmulatságok bevételéből, hol egy szentmise keretében vagy egy bevásárlóközpontban. Az 1880-as években leginkább ruhaneműket ajándékoztak a szegényeknek és az iskolásoknak. 1883-ban például néhány tehetősebb svábhegyi polgár karácsonyfa-ünnepélyt szervezett, amelyen a svábhegyi iskolás gyerekek kaptak ajándékokat és nagy értékű ruhaneműt.

Pár esztendővel később 21 fiúruhát, 36 sapkát, 19 pár csizmát, 23 leányruhát, 47 kendőt és 120 pár kesztyűt osztottak ki a svábhegyi elemi iskola szegény sorsú tanulói között. Valamennyi ajándék az Eötvös-vendéglő-nyaralóban augusztus 7-én tartott táncvigalom 260 forintnyi tiszta jövedelméből és két jótevő adományából származott. Olyan is előfordult, hogy egy táncmulatság bevételéből karácsonyfát állíttattak gyerekek, iskolák részére. A lóvasút igazgatósága is így tett minden végállomáson, így a zugligetinél is 1894-ben.Hegyvideki_emlekkepek_regi_karacsonyokrol1

Nemcsak szervezetek és egyesületek gyűjtöttek és adományoztak, hanem magasabb körök képviselői is. Albrecht királyi herceg és felesége nyolcszáz családot látott el ruházattal és élelemmel 1932 karácsonyán. „A királyi hercegné szinte páratlan buzgalommal és szeretettel hónapok óta tartó munkával gyűjtötte az ajándéktárgyakat, amelyeket szép és bensőséges ünnepség keretében osztottak szét a szegények között pénteken délután a Tündérlaki mélyút végén egy villában. Az ajándéktárgyak négy nagy termet töltöttek meg.”

Az egyes ajándékokat, amelyek ruhákat, lábbeliket, élelmiszert, gyerekeknek való játékokat tartalmaztak, maga a királyi hercegné állította össze aprólékos gondossággal. A rászorulók a felsoroltak mellett három napra való tüzelőanyagot is kaptak, többet vagy kevesebbet, huszonöt kilótól száztizenöt kilóig, aszerint, hogy hány tagot számlált a családjuk. Ugyanezeket a családokat a királyi hercegi pár az ünnep három napján meleg étellel, ebéddel és vacsorával látta el. „A királyi hercegné elmondta a Pesti Hírlap munkatársának, hogy a sok holmi, amit kiosztottak, részben vásárlás, részben gyűjtésnek az eredménye és hogy ebben a munkában társaságbeli hölgyek segédkeztek neki. Szeretném — mondotta —, hogy legalább ezen a három napon senki se érezné az élet gondjait.” (Pesti Hírlap, 1932. december 24.)Hegyvideki_emlekkepek_regi_karacsonyokrol2

Mások koncerteket szerveztek, hogy a befolyó összeget jótékonykodásra fordítsák. A Zugligeti Karitász gyönyörű hangversenyt rendezett 1937 karácsonyán. „Az elmúlt hét hétfőjén valóságos autótábor sorakozott a Trombitás-utcai Vikár villa előtt. A zugligeti szegények karácsonyi felruházása javára dr. Vikár Géza és neje Zipernovszky Ilonka évek óta át szokták engedni hangverseny céljára villájukat, megkímélve így a Zugligeti Karitászt a nyilvános helyen rendezett hangverseny költségeitől és kellemetlenségeitől.”

A házigazdák és a zugligeti lelkész alig győzték fogadni a vendégeket a gyönyörű lépcsőházban, egymás után érkeztek a bárók, grófok, konzulok. Huszár Elemér zugligeti lelkész jelentette be az első számot: Dohnányi Ernő játszotta el Liszt Szent Ferenc-legendáját és saját Pastoraléját. „Lélegzet visszafojtva hallgatja az előkelő közönség a mester ujjai alatt csodálatosan hangzó madarak prédikációját, majd a Mennyből az angyal jól ismert dallamát, szűnni nem akaró tapssal köszönve meg a ritka művészi élvezetet.”

Schubert- és két Brahms-dal következett, amiket Layer Mária, Medek Anna tanítványa énekelt el. A „M. kir. Operaház” egy ifjú korrepetitora kísérte őt zongorán – nem más, mint az ifjú Solti György, aki a Hegyvidék szülöttje, nem mellesleg immár a kerületi zeneiskola névadója is. „Gyönyörűen szárnyaló szopránnal, mély átérzéssel és nagyszerű iskolával énekelte az ifjú művésznő dalait s bravúrosan, kísérte Solti György, aki január 12-én a Szimfónikus Zenekart fogja vezényelni a Zeneakadémián.” (Budai Napló, 1937. november 18.)Hegyvideki_emlekkepek_regi_karacsonyokrol3

Elhangzott még egy hegedűtétel is, Országh Tivadar játszotta. Végezetül dr. Palló Imre, az Operaház örökös tagja Monteverdi–Respighi Orfeójából adott elő egy áriát, továbbá egy bájos, Jézus ágyán nincsen paplan című karácsonyi gyermekdalt és székely dalokat énekeltek.

A hangverseny után a társaság nagy része a Trombitásba ment át vacsorázni, ahol minden fogyasztás után 10 százalékot a szegények javára számítottak. Ezzel együtt 850 pengő gyűlt össze, ami minden bizonnyal még növekedett is, de már így is ez bizonyult a Zugligeti Karitász legsikeresebb akciójának.

Az adományozáson kívül egy másik érdekes szokás volt ilyenkor síversenyek rendezése a budai hegyekben, főleg az ünnepek idején, mivel legtöbbször karácsony második napján kezdődött a síszezon. A Nemzeti Sport 1922-ben arról számolt be, hogy december 26-án Pannónia vándordíjat – ötös sístafétaversenyt – szerveztek a Hegyvidéken. A cél és a két váltás a Normafa és az Anna-kápolna közötti platón volt. Rengetegen kilátogattak a viadalra, amelyen három sportegylet, a Magyar Atlétikai Club, a Magyar Sí Club és a BBTE versenyzői mérették meg magukat.

Néhány évvel később, 1929-ben így írt a Pesti Hírlap: „Karácsony meghozta a téli sportolók társadalmának a legkedvesebb ajándékot: a havat. A hétfő éjszaka megindult havazás már reggelre pár centiméteres hólepellel borította be a várost s kedd délelőtt már feltűntek az első sí-hívők a budai villamosokon.” (Pesti Hírlap, 1929. december 25.)Hegyvideki_emlekkepek_regi_karacsonyokrol4

A Magyar Atlétikai Club 1929. december 26-án rendezte évadnyitó síversenyét a Normafánál. Elindult mindenki, aki komolyan készült az igen mozgalmasnak ígérkező versenyszezonra. Megjelentek a legnagyobb bajnokjelöltek is, hiszen alig három héttel később már a szövetség kétnapos bajnoki versenye kezdődött, ugyancsak a budai hegyekben. A szezon tehát december 26-án reggel 9 órakor indult, a főbb állomások között számos svábhegyi is szerepelt. A végül meghirdetett tizenhárom versenyből tíznek a Svábhegy lett a helyszíne, ami jól mutatja a síelés magyarországi központjának jelentőségét.

Sajnos már abban az időben is a síszezon és a kirándulások természetes velejárói voltak a balesetek. A megelőzés érdekében a mentők karácsonykor is szolgáltak a normafai menedékháznál és a Budakeszi úti vámnál. 1933-ban az alábbi felhívást olvashatták az emberek a Pesti Hírlapban: „A Budapesti Önkéntes Mentő-Egyesület közli, hogy a karácsonyi ünnepek alatt, december 24-én, 25-én és 26-án a Normafa menedékháznál (telefon: 65–2–88.) és a Budakeszi-úti vámnál (telefon: 64–4–61.) szolgálatot fog teljesíteni. Baleset esetén mindenki odafordulhat segítségért.” (Pesti Hírlap, 1933. december 22.)

Szükség is volt a mentőkre, mert szinte mindennapos eseménynek számítottak a balesetek. Habár az újságok csak ritkán adtak hírt ezekről, itt-ott mégis találunk cikkeket. 1926-ban az Uj Nemzedék újság arról számolt be, hogy ródlizás közben érte baleset Réder Mária huszonnyolc esztendős nevelőnőt. A hölgy, aki az Izabella utca 70. szám alatt, egy úri család otthonában állt alkalmazásban, a család gyermekeivel együtt a Svábhegyre ment ródlizni. Egy hirtelen fordulónál a ródli felborult, a fiatal nő az árokba zuhant, és eltörte a jobb lábát.Hegyvideki_emlekkepek_regi_karacsonyokrol5

Egy másik súlyos síbalesetről Az Est újság írt 1935-ben. A cikkben az olvasható, hogy a mentők a Normafánál lévő menedékházban állították fel a segélyhelyet, és a baleset helyszínéről szánon húzták oda a sérülteket. Ha súlyos volt az eset, sokszor akár haza is vitték, de leggyakrabban a közeli János kórházba szállították őket.

„Természetesen” ünnepek idején nemcsak a mentőket, hanem a tűzoltókat is sokszor riasztották égő karácsonyfákhoz, vagy egyéb problémák miatt. Így történt ez a Svábhegy talán leghíresebb lakójával, Jókai Mórral is, akinek éppen karácsonyeste gyulladt ki svábhegyi nyaralójának a fedele. „A csöndes karácsony-estén a svábhegyen a Jókai Mór nyaralóját nyolc óra tájban egyszerre magas lángnyelv világította meg: a nyaraló telkén az üvegház kigyulladt és a fedele rövid idő alatt a veszedelem áldozata lett. A tüzet gyorsan lokalizálták s a nagyobb veszedelemnek elejét vették. Így is azonban elég kellemetlen meglepetés ez a tűz a költőkirálynak, aki bizony kedvesebb karácsonyi ajándékot érdemelt volna.” (Pesti Hírlap, 1896. december 25.)

F. G.