„Sportszerelem, amit nem lehet abbahagyni”

Két dudás nem fér meg egy csárdában – tartja a régi magyar szólás, amit alaposan megcáfolnak a Zugligetben élő Krebs testvérek. Az asztaliteniszező Bálint és öccse, Levente ugyanis egymást segítve lépnek egyre feljebb a ranglétrán. Mindketten korosztályos válogatottak, ott vannak az ország legjobb tíz játékosa között.

– Foci, foci, foci – a legtöbb kisfiú szerint ez a sorrend a sportágak között.

Krebs Bálint: Ez sokáig ránk is igaz volt, óvodáskorunktól hetente kétszer jártunk fociedzésre. Édesapánk, Krebs Zoltán viszont versenyszerűen pingpongozott, mi pedig ott voltunk a meccsein, és szép lassan megszerettük a sportágat. Aztán úgy hat-hét évesen végérvényesen az asztalitenisz mellett döntöttünk.

– Hogyan indult a sportkarrierjük?

K. B.: Édesapánk összehozott egy csapatot 2010-ben a Városmajori Katolikus Egyesület keretében. A szárnyai alatt kezdtünk el komolyabban foglalkozni a sportággal, ő volt az első igazi edzőnk. Két évig játszottunk városmajori színekben, elindultunk a kerületi első osztályú csapatbajnokságban. Közben országos versenyeken is szerepeltünk, így kerültünk a BVSC látókörébe, amely már akkor is a legjobb utánpótlás-nevelő egyesület volt. Ez 2014 júliusában történt.

– Nagy változást jelentett az addigiakhoz képest?

Krebs Levente: Teljesen más világ a BVSC-ben játszani, minden szempontból óriási ugrást jelentett a váltás. A kisteremben, a kezdők között találtuk magunkat; egy év kellett ahhoz, hogy átmehessünk a nagyterembe, ahol az NB I-esek játszanak. Heti ötször edzettünk, sokszor már kettőkor a csarnokban voltunk, olyankor különedzővel gyakoroltunk. Fizikálisan eleinte alaposan megszenvedtünk, a három-négy órás edzésektől a hét közepére már nagyon elfáradtunk. Aztán belejöttünk, egyre jobb erőállapotba kerültünk.

– Kevesen gondolnák, hogy ennyire megterhelő pingpongozni.

K. B.: Pedig ez az igazság. Magas szinten az állóképesség nagyon fontos, utánpótláskorban sokan mégsem törődnek az erősítéssel. Pedig erőnlét nélkül, megfelelő izomzat hiányában bármilyen ügyes valaki, nem lesz eredményes a felnőttek között. Édesapánk ezért ösztönöz minket arra, hogy foglalkozzunk komolyabban a fizikai felkészüléssel. Amellett, hogy az asztalitenisz intenzív játék, sok gyors mozgásból áll, szellemileg is rendkívül kimerítő. Meccs közben egy pillanat üresjárat sincs, folyamatos koncentrációra van szükség. A pingpong felerészt az agyban dől el: ha fejben ott vagy a meccsen, nagy baj nem lehet.

– Mik voltak az első sikereik?

K. B.: Számomra a serdülőcsapattal két évvel ezelőtt megnyert magyar bajnokság az eddigi legjobb eredmény, továbbá a 2017-es serdülő Top 24 Bajnokságon elért harmadik helyezés. A Molnár János Nemzetközi Emlékversenyen 2018-ban az ifjúságiak között sikerült bejutnom a nyolc közé. Mindketten többszörös korosztályos magyar bajnoknak mondhatjuk magunkat, évek óta ott vagyunk a top 24 magyar játékos között.

K. L.: Csapatban az újoncok közt a magyar bajnoki cím volt az első nagyobb sikerem. Büszke vagyok a 2018-as serdülő magyar bajnoki címemre, amit csapat- és klubtársammal, Fehér Balázzsal szereztem párosban. Emellett a 2019-es serdülőcsapat és ifjúsági csapat magyar bajnoki cím is különösen kedves emlék. A legutóbbi pedig az idei Molnár János Nemzetközi Emlékversenyen megszerzett harmadik hely. Huszonkét országból érkeztek versenyzők, én voltam az egyetlen európai a dobogón. A legjobbnak rangsorolt kínai játékost a főtábla első fordulójában sikerült legyőznöm.

– Hogyan tudják összeegyeztetni a sportolást és a tanulást?

K. L.: Nem egyszerű, főleg mostanában, hiszen egyre több az elfoglaltságom. Ezért is illeti nagy köszönet a Zugligeti Általános Iskola tanárait és dr. Bernyák Adrienn igazgatót, hogy mindenben támogatnak. Elengednek edzésre, versenyekre, edzőtáborba. Azért „nem úszom meg” a tanulást, nekem is mindenből fel kell készülni. Igyekszem helytállni, egyelőre nincs lemaradásom.

K. B.: Nekem most kicsit könnyebb, hiszen már sportiskolába járok. De amíg zugligeti diák voltam, addig sem lehetett okom a panaszra, sokat köszönhetek én is a tanáraimnak és az igazgatónknak.

– A tréningek, versenyek mellett van még kedvük „csak úgy” játszani?

K. L.: Természetesen! Ez egy sportszerelem, amit nem lehet abbahagyni. Néha szoktunk „diliből” is játszani, más eszközzel, nekem például a telefon a kedvencem. Egyébként is sokat gyakorolunk együtt, mi vagyunk egymás legjobb edzőpartnerei.

– Milyen célokat tűztek ki maguk elé a következő időszakra?

K. B.: Szeretnék egyéniben is a dobogóra lépni az országos bajnokságon, valamint bemutatkozni a válogatottban. Most ezért dolgozom; az a legfontosabb, hogy lépésről lépésre felépítsem a versenyzői karrieremet.

K. L.: Ostravában rendezik július 7. és 16. között a serdülő és ifjúsági Európa-bajnokságot, amin jó lenne dobogóra állni a serdülőcsapattal. A realitás az ötödik–nyolcadik hely, mi viszont szeretnénk felborítani a papírformát. Egyéniben a főtábla a célom, ehhez három meccsből kettőt kell nyerni. A későbbiekre pedig az álmom a Bundesligában szereplés – ezért dolgozom mindennap.Sportszerelem_amit_nem_lehet_abbahagyni

sm.