A gyerekkori bántalmazás és a szenvedélybetegségek

Hogyan befolyásolják a gyermekkori lelki és fizikai traumák a mentális és a testi fejlődést? Mi az összefüggés a bántalmazások és az öngyilkosságok gyakorisága között? Ezekre az egész társadalom számára fontos kérdésekre adott válaszokat dr. Makara Mihály, a fővárosi Szent László Kórház szakorvosa az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem legutóbbi összejövetelén.

Étkezési zavar, alkoholizmus, dohányzás, drogfüggőség, szexfüggőség: mindegyik összefüggésbe hozható a negatív gyerekkori élményekkel, amelyeket összefoglaló néven ACE-nek (Adverse Childhood Experiences) hív a tudomány. Vizsgálati módszerét körülbelül húsz évvel ezelőtt dolgozták ki a szakemberek.

A többi között rákérdeznek arra, hogy a pácienssel gyakran ordítottak-e, megverték, megalázták-e, szexuálisan bántalmazták, érzelmileg elhanyagolták-e, kapott-e enni, koszos ruhában kellett-e járnia. Szintén választ várnak arra, hogy elváltak-e a szülei, látta-e az édesanyját bántalmazni, a szülők elmebetegek, kábítószerfüggők vagy alkoholisták-e. Az első kérdőívet Kaliforniában 17 337 ember töltötte ki – mint kiderült, 28 százalékuk gyerekként fizikai bántalmazást, 20 százalékuk szexuális bántalmazást élt át.

Az érzelmi bántalmazás előfordulása 10, az érzelmi elhanyagoltságé 15, míg a fizikai elhanyagoltságé 10 százalék volt. Ezeken kívül jelentős volt azoknak a száma, akik a szüleiknél alkohol- és/vagy droghasználatról, válásról számoltak be. Mindössze 36 százalékuk mondott minden kérdésre nemet, miközben az emberek 12 százaléka legalább négy kategóriában válaszolt igennel, ami azt jelenti, hogy magas a halmozódás.

„A gyermekkor negatívumait egész életünkben magunkkal visszük. Azok között, akiknek szép, kiegyensúlyozott a gyerekkora, szinte nincsenek öngyilkosok. Ugyanez a helyzet az intravénás droghasználattal, a hepatitisz- és a HIV-fertőzéssel. Az is elmondható, hogy a harmincöt feletti BMI-indexszel élőknél, azaz a túlevés miatt súlyosan elhízottaknál jó eséllyel kimutathatók a gyermekkori negatív élmények” – összegezte a felmérés tapasztalatait dr. Makara Mihály az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem legutóbbi összejövetelén.A_gyerekkori_bantalmazas_es_a_szenvedelybetegsegek

Ezeknél az embereknél könnyebben jöhet létre szenvedélybetegség, ami szervi elváltozásokká alakulhat, ezek pedig jelentősen növelik a korai elhalálozás esélyét. Minden utóvizsgálat kimutatta, hogy a szenvedélybetegségek, deviáns magatartások visszavezethetők a gyermekkori traumákra. Szinte törvényszerű, hogy az ACE-vel érintettek elkallódnak, nem tudnak teljes életet élni.

Az ACE tanulási és magatartászavarokhoz is vezet; azok között, akiknek nincs gyerekkori negatív élménye, alig 3 százalék az iskolában bukdácsolók aránya. A négynél több negatív gyermekkori élményt megtapasztalók 5 százaléka nem tudja elvégezni az iskolát. Ez egyébként biztató, mert azt jelenti, van remény a társadalmi integrációra – hívta fel a figyelmet a fővárosi Szent László Kórház szakorvosa.

Hasonló eredményeket hozott a saját felmérése. E szerint a boldog gyermekkorról beszámolók 12 százaléka, míg a halmozottan bántalmazottak 83 százaléka szenvedélybeteg. A szeretetben nevelt gyerekek 80 százaléka felsőfokú végzettséget szerzett, ezzel szemben ez az arány alig 8 százalék a bántalmazottak körében.

Riasztó adat, hogy a rendszeresen bántalmazott gyerekek körében közel 50 százalékos az öngyilkosok aránya a világon. Számukra kibírhatatlanok ezek az élmények és következményeik.

„Takarítónő lesz belőled, lányom, és arra sem leszel elég jó” – a hasonló kijelentések egy életen át végigkísérnek. Pedig a gyermek egy tabula rasa, fehér lap, amire a szülők, a felnőttek azt írnak, amit akarnak. Ha a gyerek kóros viselkedésformát tapasztal, azt kapja útravalónak, akkor számára az lesz a norma.

A negatív gyerekkori élmények biológiai változásokat okoznak, szó szerint lefagynak egyes agyterületek, sőt az ACE-t átadja az ember a következő generációnak. Ezt a folyamatot nagyon nehéz megszakítani, hiszen magával hozza a társadalmi hátrányokat, a szegénységet, a tanulási deficitet. A legnagyobb baj, hogy azt a bizonyos lelkierőt öli ki a gyerekekből. Nyugdíjasként 250 százalékkal nagyobb azoknak a depressziósoknak a száma, akiket gyerekkorukban bántalmaztak.

Mi lehet a megoldás? A megelőzés, a felismerés és annak elkerülése, hogy megtörténjen a továbbadás. Sokat segíthetnek a családsegítő szolgáltatások, a házassági tanácsadás, a gyermekjóléti programok, a pszichológiai támogatás. Intézményi szinten kell kezelni a problémát, egyfajta mentális oltás beadására lenne szüksége a társadalomnak – hangsúlyozta a szakorvos, hozzátéve, hogy hatnál több ACE megléte esetén az élettartam húsz évvel lerövidül. Ennek pedig nemcsak a családi, hanem a társadalmi és a gazdasági deficitje is óriási.

-os