A húrok varázslója

Az elmúlt néhány hétben egymásnak „adták a kilincset” a fővárosban a nagy gitárművészek. Láthattuk John McLaughlint a MOM Sportban, aztán John Scofield és Bill Frisell következett, legutóbb pedig Al Di Meola kápráztatta el immár sokadszor a magyar közönséget.

A világ egyik legjobb gitárosa legújabb – Opus című – albumának bemutatóját három alkalommal is végigélvezhettük a GetCloser rendezvényiroda jóvoltából a MOM Kulturális Központban. Meola számos alkalommal szerepelt már hazánkban 1985-ös, emlékezetes kisstadionbeli fellépése óta, és mindig mindenholt telt házat vonzott. Nem volt ez másképp most sem.

Al Di Meola Chick Corea Return To Forever együttesében tűnt fel, de hamar rálépett a saját útjára. Koncertjein és milliós példányszámban eladott lemezein virtuóz játéktechnika, latinos íz és lendületes ritmika jellemzi. Óriási népszerűségre tett szert világszerte akusztikus gitártriójával is, amelyben rajta kívül John McLaughlin és az azóta elhunyt Paco de Lucía játszott.

Talán még nem is létezett a „világzene” fogalma, amikor ő már ennek első számú előadója volt. Nagy érdeklődéssel fordult a legkülönfélébb stílusirányzatok felé, készített lemezt a Beatles dalaiból, később a flamenco, majd az argentin tangó kötötte le figyelmét, de a fúziós jazz-rock és az elektronikus effektek nagymestereként is számon tartják őt.A_hurok_varazsloja

A koncertterem színpadát Meola óriási hangzóörökségéből vett másfél tucat albumának borítóképei díszítették, az Elegant Gypsytől az Elysiumig. A legnagyobb méretben, középen természetesen az Opusé virított. Ám a koncert nemcsak a legutóbbi lemez bemutatója volt, hanem egy igazi esszenciális visszatekintés a gazdag életmű sok kiemelkedő állomására.

A 65 éves művész szemlátomást ereje teljében volt, és szívesen szemezgetett az akár negyed évszázaddal korábbi kompozícióiból is. A koncertindító Azzura Paco de Lucía emlékére hangzott el az említett gitártrió másfél évtizede kiadott lemezéről. Felcsendült a The Grande Passion albumot nyitó Misterio is.

A világkörüli turnén a kiváló kubai zongorista, Kemuel Roig mellett egy olasz harmonikaművész, Fausto Beccalossi is részt vesz, ezért Astor Piazzola számos szerzeménye is a repertoárba került. A bandoneón nevű gombos harmonika mestere olyan hihetetlen vehemenciával játszott és énekelt, hogy az est másik főszereplőjévé vált. A különleges hangzásvilágot fokozta, hogy az előadott darabok jó részében a hazai Sturcz Vonósnégyes is közreműködött, amely a könnyű műfaj számos kiemelkedő zenekarával játszott már, a Buena Vista Social Clubtól a Jethro Tullig.

Al Di Meola mindig is termékeny komponista volt, és nemrég úgy nyilatkozott, hogy a zeneszerzés lesz számára az első és legfontosabb, megelőzve még hangszeres előadói tevékenységét is. Az Opus már ennek jegyében készült, feltehetően a cím is erre utal. A legújabb kompozíciók sorában hatalmas sikerrel hangzott el három kislányának ajánlott Ava’s Dream Sequence Lullaby című dala.

Márton Attila