Napsütéses nyárváró a Városháza téren

A Városháza téren minden ott folytatódott, ahol a néhány héttel ezelőtti tavaszváró vigasságon abbamaradt. „Öt évvel ezelőtt költöztünk a kerületbe. Tudtuk, hogy Budapest egyik legszebb helyére jövünk, de azt nem gondoltuk, hogy a fővárosi nyüzsgést is magunk mögött hagyhatjuk. Nagyon közvetlenek és kedvesek az itt élők. Van egy telkünk Nagyvázsonyban, ahová hétvégén le szoktunk járni, ám a Városháza téri programokat sosem hagyjuk ki, a tavaszvárón is itt voltunk” – mesélte Szalay Veronika, aki két kisfiával és férjével együtt látogatott ki a nyárváró programsorozatra.Napsuteses_nyarvaro_a_Varoshaza_teren1

Mások mellett fellépett a Karzat Színház, a Mező együttes, a Bencze Alma & Reschofsky duó, a Duohh, a Szenior tánccsoport, valamint a Kamilka & Pesti Sikk. Nagy sikert aratott a Jókai Néptánccsoport is, amely a többi között mezőföldi, bukovinai és szatmári táncokat adott elő.

Többen is elérzékenyültek, amikor Pirkáné Bucsu-Szabó Kinga elénekelte a Madárka, madárka című népdalt. „Tegnap volt a polgári esküvőm, ez a nóta pedig a férjhezmenetelről szól. Most léptem először színpadra Pirkánéként. A dal alapvetően szomorú kicsengésű, ennek ellenére, remélem, sikerült átadnom a boldogságomat!” – mosolygott a népdalénekesnő.

A Jókai Néptánccsoport tagjai előadásuk végén még a közönséget is táncra perdítették. Idősek és fiatalok együtt ropták a vidám muzsikára a Városháza téren.

„Tavaly ünnepeltük a huszonöt éves fennállásunkat. Rengeteg szép emlékünk van, az órákon is remek a hangulat, csakúgy, mint fellépés közben” – mondta Bettenbuk Krisztina, a Jókai Néptánccsoport művészeti vezetője.Napsuteses_nyarvaro_a_Varoshaza_teren2

Persze, a színpadon túl is rengeteg élmény várta a hegyvidéki családokat: az arcfestés, a hajfonás és a kézműves-foglalkozások szokás szerint sokakat vonzottak. A kicsik pedig ezúttal sem hagyták ki nagy kedvencüket, a kosaras körhintát.

Az árusok is kellemes élményekkel gazdagodtak. „Minden termékünk tojás- és tejmentes. Többször voltunk már a Hegyvidéken, rendszeresen visszajárunk, mert szeretünk itt lenni, nagyon kedvesek a vásárlók” – mondta Ágoston Erzsi kürtőskalács-készítő, akitől azt is megtudtuk, hogy az idősek a diós, a hölgyek a natúr, a gyerekek a kakaós, az urak pedig a fahéjas kalácsot szeretik leginkább.

„A hangulat a tavaszvárón is tökéletes volt – emlékezett vissza Móczár Gábor, a Hegyvidéki Kulturális Szalon programszervezője –, ám akkor az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, ezért több rendezvényt is be kellett vinnünk a szalonba. Ezúttal azonban semmi sem árnyékolta be a jókedvet: a nap sütött, a koncertek és a foglalkozások pedig osztatlan sikert arattak.”

Boussebaa Mimi