Nárcisz Futás egy jó ügyért

A Magyar Hospice Alapítvány az emberi méltóság megőrzését szem előtt tartva végzi a gyógyíthatatlan, elsősorban daganatos betegek humánus ellátását életük legutolsó szakaszában. Erre az önként vállalt szolgálatra hívja fel a figyelmet a Hegyvidéki Önkormányzattal és a Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft.-vel közösen immár negyedik alkalommal megrendezett Nárcisz Futás. Ezen a hagyományoknak megfelelően a XII. kerületi óvodások és alsós diákok szüleikkel együtt vesznek részt.Narciszfutas_egy_jo_ugyert„Az elsődleges cél a szemléletformálás – emelte ki Madocsai Dániel projektvezető. – A gyerekek felnőttként cselekvő együttérzéssel viszonyulnak majd az elesettekhez, beteg embertársaikhoz, és könnyebben dolgozzák fel az elmúlás tényét.”
Fonti Krisztina alpolgármester elmondta, hogy a Nárcisz Futást korábban a Margitszigeten rendezték meg, azonban úgy gondolták, jobb lenne egy közelebbi helyszín, mert így még több hegyvidéki óvodást és kisiskolást lehet bevonni a programba. A választás a Gesztenyés kertre esett, ahol a tavaly épült kényelmes és biztonságos futókört használhatták a résztvevők.
„Minden évben a Királyhágó téren, kifejezetten erre a célra kialakított ágyásba ültetnek nárciszokat a gyerekek, akik nyomon követhetik a növények fejlődését, ezen keresztül könnyebben megérthetik az élet folyamatát, a születést és az elmúlást” – tette hozzá az alpolgármester.
„Ezúttal is valamennyi önkormányzati óvoda képviseltette magát, rajtuk kívül a Jókai iskola és a Testnevelési Egyetem gyakorlóiskolája jött el. Összesen több mint háromszáz gyerek állt rajthoz” – mondta Móczán Mónika, a Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. vezetője.
A jótékonysági rendezvényen a gyerekek 200, a felnőttek 500 forinttal járultak hozzá az alapítvány munkájához. Az összegyűlt 125 800 forintból a gyermekhospice-szolgálat 42 óra ápolást tud megvalósítani. A Magyar Hospice Alapítvány munkájáról, a különböző programokról a www.hospicehaz.hu honlapon lehet bővebben olvasni.

mm.