A mindenre jó borsikafű

Sokszor lehet olyan érzésünk, hogy egy-egy fűszer- vagy gyógynövénnyel kapcsolatban nem akar véget érni a felhasználási területek felsorolása. Ha megesszük, szinte minden szervrendszerünk új erőre kap, és se szeri, se száma a közvetlen és áttételes hasznoknak. Ilyen növény a nálunk kicsit háttérbe szoruló borsikafű is!

Már a régi rómaiak is… De még mennyire! A borsikafű az ókori birodalom alapélelmiszereiben szereplő fűszer volt, amelyet nem meglepő módon a görögök és a rómaiak is széles körben használtak. Olyannyira, hogy a mitológiai történetekben is főszerephez jutott.

Linné a borsikafű elkeresztelésekor ennek a hírnévnek állított emléket, a tudományos nemzetségneve ugyanis Satureja, azaz a szatírok növénye lett. A disznófülű, kecskefarkú szatírok az erdők vidám és buja félistenei voltak, akik bájitalokban használták a bors-, vagy kicsinyítő képzővel borsikafüvet. Egyébként a hiedelmeket a modern kutatások is igazolják, mert a növényt ma is afrodiziákumnak tekintik, ami a hírnév szempontjából a legfontosabb.

Egyéb jótéteményei közül kiemelkedik az emésztőrendszerre gyakorolt hatása. Az első amerikai telepesek, például, ezzel a növénnyel kezelték az új és mostoha környezethez vonakodva alkalmazkodó gyomrukat. Teája étvágygerjesztő, puffadást gátló, görcsoldó, de a hasmenés és hasfájás ellen is jó. A Kaukázusban gyakran a fekete teához keverik, egyszerre élvezve így az ízét és a jótékony hatásait. Fertőtlenítőképessége miatt külsőleg sebek és csípések gyógyítására alkalmas.A_mindenre_jo_borsikafu1

Szerteágazó hatásspektruma mellett azonban nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a borsikafű azért alapvetően egy fűszer, amely a magyar nevében is szereplő bors „helyettesítője”, vagy talán inkább alternatívája a konyhában. A mai magyar konyha ritkán alkalmazza, Erdélyben – gyakran csombor vagy csombord néven – sokkal kedveltebb. Leggyakrabban húsok, mártások és káposztaételek elkészítésekor kerül elő. Egy kiadósabb lakoma során az íze mellett a gyógyhatása is érvényesül, mert az alaposan megterhelt gyomrot segíti az emésztésben. Elvétve bor ízesítésére is használják.

A borsikafű eredendően a Földközi-tenger vidékén honos lágy szárú növény, de jól alkalmazkodik, és nálunk is olyannyira megél, hogy néhol elvadulva is megjelent. Különösen ott, ahol szántóföldi körülmények között termesztették. Mindezekből következően otthoni nevelése sem jelent komoly kihívást a hobbikertészeknek.

A nemzetség legtöbb fajához hasonlóan alapvetően egyéves növény, de védett környezetben szívesen áttelel. Ezt segíti erősen elágazó gyökérzete, ami hatékonyan gyűjti össze a nedvességet a száraz nyári hónapokban is, így aztán nem kell gyakran öntözni. Magjait a tavaszi fagyok után, április második felétől lehet elvetni. Mivel jól csírázik, nem érdemes előnevelésével, palántázásával vesződni, rögtön a végleges helyére kerülhet.

A talaj tápanyagtartalmától és a benapozottságtól függően június és szeptember között lehet szedni erőteljes hajtásait, olyankor a legmagasabb az illóolajtartalma. Várjuk meg a virágzás kezdetét, és a föld felett vágjuk le az egész növényt, a bokrokat fejjel lefelé lógassuk fel egy hűvös, de jól szellőző helyiségben, majd teljes száradás után morzsoljuk a leveleket jól záródó edénybe.A_mindenre_jo_borsikafu2

Fűszerként frissen a legjobb, de tárolni csak szárítva lehet. Boltban vásárolva is ebben a formájában találkozhatunk vele. Ha a száraz borsikafüvet laza textilzsákba varrjuk, akkor – a levendulához hasonlóan – a ruhamolyok távoltartására is használható.

A borsikafű termesztése során a gyomirtás az egyetlen feladat, amit különösen a hosszabb időre tervezett növények esetén szükséges elvégezni. Kártevők és kórokozók ritkán látogatják az erősen olajos növényt. A növényvédelmet az üzemi termesztésben is főleg a vetésváltással oldják meg.

Érdemes tehát a termesztésével kísérletezni a Hegyvidék éghajlati és talajadottságai között, mert a fűszer egyszerre lehet a provanszi jelleg szimbóluma a fine dining éttermekben, vagy a „házi” töltött káposzta különlegessé tételének nagyszüleinktől örökölt titkos eszköze.

(Barta)