Frizbibajnokság diákoknak

A frizbi végtelenül egyszerű játék – gondolhatnánk –, hiszen nem kell mást tenni, csak egymás között dobálni egy kerek, műanyag tárgyat. Nos, ez tulajdonképpen igaz is, ha a parkok, strandok kedvelt szórakozási formájaként tekintünk rá.
Létezik azonban komolyabb „műfaja” is, mégpedig az ultimate frizbi, ami igazi csapatsport. Egy nagyméretű, téglalap alakú pályán játsszák, és a cél az, hogy a támadó csapat valamelyik tagja elkapja a korongot az ellenfél pontzónájában – ez jelenti a gólt. Ehhez összehangolt mozgásokra van szükség, ráadásul a dobó nem futhat a koronggal, teste egy pontjának folyamatosan érintkeznie kell a talajjal, a továbbításhoz pedig mindössze tíz másodperc áll a rendelkezésére.Frizbibajnoksag_diakoknakNem egyszerű kivitelezni, némi gyakorlás után azonban rendkívül látványos lesz az eredmény, és ami szintén fontos, a játékosok maguk is remekül szórakoznak közben. Pontosan ez történt az idén először a Hegyvidéki Szabadidősport Diáksportprogramja keretében meghirdetett Ultimate Frisbee bajnokságon is, amelyen a IV. korcsoportos általános iskolások vehettek részt.
A Városmajor utcai sportcsarnokban lebonyolított egynapos versenyen a kiírás értelmében kizárólag vegyes csapatok indulhattak, a pályán azonos színekben egyszerre legalább két lánynak kellett lennie. Mivel a mérkőzések futó órával mindössze tizenkét percig tartottak, pörgős meccseket láthattunk. A legjobbnak a németvölgyisek bizonyultak, így ők lettek a Hegyvidék első diákfrizbibajnokai.

-os

Eredmények: 1. Németvölgyi Általános Iskola, 2. Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, 3. Városmajori Gimnázium, 4. Zugligeti Általános Iskola, 5. TE Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnázium.