Pakká változott az „Ecseri”

Pakk – most már így hívják a Közösségi Szociális Szövetkezet által működtetett adományboltot az Alkotás utcában. Bár a név új, az üzlet profilja nem változott: továbbra is az adományozók által felajánlott használt, de még jó állapotú ruhákhoz, könyvekhez, dísztárgyakhoz, játékokhoz, konyhai eszközökhöz juthatunk hozzá szinte fillérekért.

A tízéves Közösségi Szociális Szövetkezet lassan kilenc esztendeje működtet nonprofit adományboltot a Hegyvidéken. Ennek eddigi elnevezése, az E-cherry egyszerre emlékeztetett az angol adományboltokra, a charity shopokra, valamint a közismert pesti bolhapiacra, az Ecserire, ám hiába volt szellemes a név, ha azt nehezen értelmezte a célközönség.

„Sokan nem tudták, hogyan is írjuk pontosan a boltunk nevét, emiatt nem találtak meg minket az interneten. Voltak, akik bolhapiacnak hitték, míg mások, főként a külföldiek, az E-cherry kötőjellel elkülönített »e« betűje alapján arra következtettek, hogy elektronikai eszközökkel foglalkozunk” – sorolta az eredeti elnevezés buktatóit Vízkelety László, a szövetkezet adománybolt-hálózatának vezetője. Mint mondta, az említett okok miatt egyszerűbb, rövidebb, könnyebben érthető és leírható nevet kerestek. Így esett a választásuk a Pakkra, amely a csomagok, dobozok formájában hozzájuk kerülő adományokra, valamint az elvitt áruk mennyiségére utal.Pakka_valtozott_az_ecseri

A szövetkezet munkatársa szerint az adománybolt működésében a szociális funkció mellett egyre markánsabban érvényesülnek a környezeti fenntarthatósági szempontok is. Ez azt jelenti, hogy az olcsó árucikkek miatt továbbra is szívesen járnak hozzájuk az alacsony jövedelmű vásárlók, ugyanakkor mind többen jönnek olyanok is, akik a mindennapi életükben tudatosan törekednek arra, hogy minél kevésbé terheljék környezetüket. Főként fiatalokról van szó, akik annak ellenére, hogy általában lenne rá pénzük, nem tartanak autót, vonattal járnak repülő helyett, vásárlásaik során pedig az újrahasználatot támogatják, inkább a használt termékeket részesítik előnyben az újak helyett.

A társadalmi szemléletváltás, a környezettudatos gondolkodás előtérbe kerülése növeli az Alkotás utcai bolt vonzerejét, de a nagyobb népszerűséghez a fenntartó is igyekszik hozzájárulni a maga eszközeivel. Például azzal, hogy megszüntette a felnőttruhák „turkálóját”, sokkal rendezettebb lett az üzlet, könnyebben tudnak válogatni a vevők. A hétről hétre ismétlődő napi akciók is nagy sikert arattak a vásárlók körében.

Hétfőnként újabb ruhákat tesznek ki, és ugyanezen a napon fél áron kínálják az egységáras könyveket. Kedden újabb könyvek kerülnek ki a polcokra, míg szerdán 30%-os kedvezménnyel kaphatók vállfás ruhák. Csütörtökön egységáras ruhákhoz, pénteken pedig vállfás ruhákhoz juthatnak hozzá fél áron a vevők.

z.

 

A Pakk adománybolt címe: XII., Alkotás utca 39/a. Nyitvatartás: hétfőn 12.00–18.00, kedden 12.00–19.00, szerdán 12.00–18.00, csütörtökön 12.00–18.00, pénteken 10.00–16.00 óráig.