A Nemzet Sportolójának még vannak tervei

Monspart Sarolta, a Hegyvidék díszpolgára, sokaknak személyes ismerőse a Hegyvidéken. Betegsége dacára, töretlen lelkesedésének köszönhetően, egész tömegeket mozgat meg szinte minden korosztályban. Habitusával, pályafutásával méltán érdemelte ki – sok egyéb díja mellé – a Nemzet Sportolója címet. A veszélyhelyzetre tekintettel telefonon kérdeztük őt, mit jelent számára ez a legújabb elismerés.

– Nem könnyű felsorolni azokat a díjakat, amiket eddig kapott. Hogyan ünnepelte meg ezt a legújabbat?

– Azt gondolom, méltóképpen, mert olyan emléktúrára mentünk férjemmel és Derke kutyánkkal, ami nemcsak időben, de térben is visszavitt a sportolói pályafutásom elejére. Úgy döntöttünk, hogy most nem a Városmajorban sétáltatjuk meg a kutyát, hanem felmentünk a Hármashatárhegyre, pontosabban a Guckler-sétányra. Gyönyörű, három kilométeres szakaszán végig belátni Óbudát, a Dunát, Pestet. Amikor a hatvanas években futni jártam a hegyekbe, ez a sík rész majdnem olyan volt, mintha épített pályán sportolnék. Sok szép emlékem köt ide. Az elején a parkoló autókban mindig szerelmes párok voltak, mi meg fennhangon énekelve törtük meg a légyott romantikáját. Ezen valószínűleg mi jobban mulattunk, mint ők. Ha délután futottunk itt, rendszeresen találkoztunk Hofi Gézával, aki vagy elmerült a gondolataiban, vagy az Esti Hírlapot olvasta – és valószínűleg a napi poénjai egy részét is itt gyűjtötte. Emléktúra volt ez most a javából, életemnek egy olyan korábbi helyszínén, ahol gyakran futottam, és ahol sok minden elkezdődött.

– Meg lehet határozni, hogy eddigi díjai között a Nemzet Sportolója cím hol foglal helyet?

– Nagyon kedves a szívemnek a Hegyvidék Díszpolgára cím, de most már nincs tovább vagy feljebb, a Nemzet Sportolója díj a korona az egész pályámon. Nincs is már semmi ezen a téren, amit még szeretnék elérni.

– Együtt járhat ezzel a díjjal, hogy sportszakmai vagy egyéb vezetői körökben most jobban meghallhatják a hangját, a véleményét?

– Nem tudom, erre még nem gondoltam, és őszintén szólva azt sem tudom, ez a cím pontosan mivel jár. Egyelőre azt érzem, hogy nagyon örülök. Egész nap a fülemen a telefon, s nemcsak a család, a rokonok és a barátok hívnak fel, de olyan régi sporttársak is, akikkel negyven éve nem beszéltem. Számomra ez pluszajándék. De nem csak ezért örülök. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy nem olimpiai sportolót ért a megtiszteltetés. Tagja vagyok a Megszállottak Klubjának, amely 1993-ban alakult azzal a céllal, hogy összefogja a nem olimpiai sportágakban nemzetközi szinten is kimagasló eredményt elérő sportolókat, önszerveződő egyesületként. Olyan hírességek kerültek ebbe a klubba, mint Besenyei Péter műrepülő, Erőss Zsolt hegymászó, Bérces Edit ultrafutó, Piroch Gábor kaszkadőr, vagy a maiak közül Lubics Szilvia hosszútávfutó, Kopár István vitorlázó és Szőnyi Ferenc ultratriatlonista. Csak néhány nevet említettem a legismertebbek közül, velük szemléltetve, hogy nemcsak az olimpiai érem nagy dolog… Az, hogy most engem választottak a tizenkettedik Nemzet Sportolójának, nagy kitüntetés számomra, és egyben rangot ad az olimpián kívüli sportágaknak is.A_Nemzet_Sportolojanak_meg_vannak_tervei

– Köztudott önről, mennyire szívügye a szabadidősport, s hogy lehetőség szerint mindenkit szeretne megmozgatni.

– Igen, régóta szervezem az amatőrök sportját, támogattam a képzésüket, edzésterveket készítettem. Mindig izgalmas volt, hogy az élsportolóként tanultakat hogyan tudom átültetni a szabadidősportba. Mostanában az idősek gyalogoltatása a szívügyem. Az Idősek Tanácsának is tagjaként szeretném megmozgatni a kétmillió hazai öregségi nyugdíjast. Két év alatt több mint száz gyaloglóklubot hoztunk létre.

– Ez nagyon jó eredmény.

– Dehogy… Ha azt nézzük, hogy háromezer-egyszáznál több település van az országban, akkor nagyon kevés. Most egy kicsit a lelkesedés is karanténba került. Ezt nehezebb a távolból szervezni, ezért arra készülök, hogy ha vége ennek az időszaknak, sok helyre elmegyek, mert a legtöbb klub akkor jött létre, amikor személyesen is ott voltam, és beszélgettem a nyugdíjasokkal. Kell a lelkesítés.

– Innen nézve azt is mondhatnánk, a Nemzet Sportolója díj ezt a munkát is segíti, ebben is ajándék.

– És nem csak ebben. Sokan tudják, hogy évek óta a rák legyőzésén dolgozom. Azzal, hogy megkaptam a cím elnyeréséhez szükséges szavazatokat, valóságos lelki gyógyszert is kaptam, úgy érzem, hogy nem is vagyok beteg. A szavazók mellett azonban a legnagyobb hálát férjem iránt érzem. Feledy Péter negyven éve a házastársam, támaszom mindenben. Mellettem áll, támogatja minden kezdeményezésemet, lázadásomat. És ezt, ha lehet, itt, ezúton is szeretném megköszönni neki.

AI.

 

A Nemzet Sportolója kitüntető címet 2004-ben alapította az Országgyűlés. A díjat azok a 60 éven felüli, kimagasló eredményeket elérő magyar sportolók kaphatják, akik aktív sportpályafutásuk befejezése után is meghatározó szerepet játszanak a sportéletben. Egyéni vagy csapatsportágban nyújtott teljesítményért egyaránt odaítélhető. A kitüntetettek száma egyidejűleg legfeljebb 12 lehet, a Nemzet Színésze díjhoz hasonlóan. Ebben az évben Székely Éva úszó sajnálatos távozása adott okot az új tag megválasztására.

 

Monspart Sarolta tájfutó-világbajnok, tizennégyszeres magyar bajnok, sífutásban hatszoros magyar bajnok. Az első nő Európában, aki három órán belül futotta le a maratoni távot (1972-ben). Aktív sportpályafutását kullancs okozta betegség (enkefalitisz) szakította meg. Kétszer kapta meg a Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem arany fokozatát; Kiváló sportoló; Érdemes sportoló; Fair Play-díjas; mesteredző (1989). Elismerései, díjai: Köztársasági elnök érdemérem (2003); a Nemzeti Sportszövetség Életműdíja (2006); Prima díj (2010); Az év magyar tájfutója (1971–1977); MOB Nők sportjáért különdíj (2012); MOB Fair Play-díj, szabadidősport kategória (2014); a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2018); a Hegyvidék díszpolgára (2019); a Nemzet Sportolója (2020).