Az „online” kertész és a többiek – történetek az önkéntes karanténból (II.)

Minél többeket kérdezünk meg, annál érdekesebb és színesebb kép rajzolódik ki arról, hogy a fegyelmezetten otthon maradó emberek mennyiféleképpen tudják élvezetessé tenni az önkéntes karantén heteit. Történeteink közreadásának egyik nem titkolt célja, hogy jó példákat mutassunk be, amik akár ötletet, akár pusztán erőt és hitet adhatnak másoknak, hogy átmenetileg négy fal között is lehet teljes az élet.

Metszés – online

Online metszési bemutatót tart barátainak Tibor, a 72 éves nyugdíjas kertész.
„A barátaim zömével mi szerencsésebb helyzetben vagyunk, mint a többség, mert kertes házban lakunk – mondta. – Miután túljutottunk az első ijedtségen, és felmértük, hogy nem a négy fal közül nem szabad elmozdulnunk, csak az utcára nem mehetünk, igencsak fellélegeztünk. Elkezdtük várni a szép időt. Addig is, amikor nem esett, megmutattam nekik, hogyan kell egy-egy fiatal gyümölcsfát megmetszeni, formázni, hogy szépen termő legyen. A gyerekektől mi is kaptunk okostelefont, azzal a feleségem, mint egy oktatófilmet, videóra veszi a főbb mozzanatokat, aztán szétküldjük a barátoknak. Most, hogy megjött a szép idő, és kezd minden virágba borulni, öröm nézni a sok-sok üzenetet, amiket a fáikról küldenek az ismerősök. Azt találtuk ki, hogy a fák metszéséhez hasonlóan minden kerti, virágápolási tanácsot így osztunk meg. Nem tudjuk még, számíthatunk-e az idén a Hegyvidéki Napokra és a szép udvarok versenyére, mi mindenesetre mindent megteszünk azért, hogy a kis portáink pompázzanak.”

Carcassone

A 10 éves Zsófi anyukája arról mesélt, mennyire odavolt lánya az iskolában megismert játékért: „Majd’ egy éven át nyaggatott, hogy vegyünk neki Carcassone társasjátékot. Nem is tudtam, mi az, meg úgy vagyunk a társasjátékokkal, hogy kevesebbet veszünk neki, mert nincs kivel játszania. Jobban szeretjük, ha mozog, ezért úszni és balettra járatjuk – ami most, persze, szünetel. Aztán karácsony előtt a nagynénje elvitte egy kis adventi csavargásra, hogy kipuhatolja a szíve vágyát, és az én kicsi lányom, felismerve a lehetőséget, azonnal becipelte a játékboltba, és megmutatta, »milyen klassz cucc« ez a Carcassone. Mondanom sem kell, az volt a fa alatt szenteste… Először csak összenéztünk a férjemmel, mert ugyan jó volt látni, hogy a gyerek milyen boldog, de aggódtunk is, ki fog vele játszani. Aztán jött ez a járvány, mind itthon maradtunk, és megismertük a játékot. Olyan dolgokat tudunk meg a lányunkról, amit talán észre sem vettünk eddig: hogy milyen jó taktikai érzéke van, mennyire jól lát át helyzeteket, és hogy mindent megtesz azért, hogy nyerjen. Nagyon is egyenrangú a játékban, sőt! Ezért is élvezzük annyira. Az együtt töltött órákat pedig még inkább! Online már a kiegészítő játékokat is megrendeltük.”

Videokapcsolat az unokákkal

Jobb, ha az idősek nem mennek ki az utcára, és a látogatásukkor is különleges rendszabályokat kell hoznunk. Ezzel a gyerekek nehezebben tudnak azonosulni, ami korántsem azt jelenti, hogy meg kell szakadnia a nagyszülő-unoka kapcsolatnak. Ha nem megy személyesen, akkor vegyük igénybe az internet és az online tér adta lehetőségeket. Mert a világháló, a tablet, az okostelefon nem ismer határokat – ezt már Margit néni mondta igazi meggyőződéssel, és mindjárt el is magyarázta, mire gondol.
„Pár hete még fogalmam sem volt arról, hogy mik azok az applikációk, amikkel a telefonomon láthatom a kis unokáimat. Aztán a fiam megmutatta, azóta mindennap videocsetelek. Kimondani sem könnyű nekem, használni viszont tényleg gyerekjáték” – mosolygott a hegyvidéki nyugdíjas, aki minden idős társát arra buzdítja, legyen nyitott, próbálja ki a modern kor vívmányait.
„Egyedül élek, most, hogy a gyerekek nem jöhetnek, csak így láthatom őket. Rossz ez, de azért annyi jó van benne, hogy már én is egyre többet internetezek. Bevallom, hetvenkilenc évesen erre egyébként biztosan nem vállalkoztam volna” – jelentette ki Margit néni, aki annyit még a lelkünkre kötött, hogy dicsérjük meg az önkormányzatot a hegyvidéki Facebook-oldalért. Mostanában ugyanis sok mindent onnan tudott meg a vírusról és a védekezésről.

Opera a nappaliban

„Annyi tervünk volt tavaszra, de sajnos nem tudjuk megvalósítani – mesélte Eszter, aki nyugdíjas, és együtt lakik 85 éves édesanyjával. – Alig vártuk, hogy kitavaszodjon, és sétáljunk a szabadban, üldögéljünk a virágzó fák alatt a Gesztenyés kertben… Évek óta operabérletünk van, színházi előadásokra is vettünk jegyet, most ezek is mind kútba esnek. Szerencsére a tévéadókon sok jó műsort találunk, így a szobában rendezzük meg a kulturális délutánokat, esteket. Ez azért is jó, mert anyám különben mindig a híreket nézné, ami nincs jó hatással a kedélyállapotára. Ő nem mehet ki a házból! A »séták« itthon történnek, a körjáratos lakásunkban. Amikor rokonok jönnek hozzánk vendégségbe, a kisgyerekek nagyon szokták élvezni, hogy körbefutkoshatnak – most meg mi, ha nem is futva, de többször körbejárunk. Egyébként érdekes, új szemmel látjuk a részleteket! »Emlékszel, milyen jól vettük ezt a szekrényt a felújítás után? Remekül passzol az előszobába…« »Ez a fotel Karcsiéké volt, jól tette apád, hogy megcsináltatta, örökös darab!« – beszélgetünk, és közben sokszor felmerülnek a régi családi emlékek, sztorik. A szabadban eltöltött időről annyit, hogy napozni az erkélyen tudunk, a balkonládákba pedig virágokat, fűszernövényeket ültetünk. Délelőttönként általában főzünk is, régi kedvenc ételeket, előre megtervezzük a menüt. Heti egyszer-kétszer járok vásárolni, akkor viszek ebédet a nagybátyámnak is.”

Aranylakodalom a konyhában

Rozália és Zoltán 1950. április 4-én fogadtak egymásnak örök hűséget. Házassági évfordulójukat mindig utazással szokták megünnepelni, ám most ők is otthon maradtak.
„Ennek is megvan ám a szépsége! Papó ugyanis örök romantikus. Sok nehézségen mentünk már keresztül, a történelem viharai minket sem kíméltek. Megtanultuk, hogy minden pillanatot meg kell becsülnünk, és azt is, hogy a derű a legjobb orvosság – mondta Rozália, aki azt is elárulta, hogy férje igencsak kitett magáért az otthon töltött aranylakodalmukon. – Megkérte a lányunkat, hogy szerezze be a töltött káposzta alapanyagait, hozzon egy üveg pezsgőt és egy nagy csokor vörös rózsát, mert ünnepelni akarunk! A legideálisabb helyszínt választotta ki: a konyhát. Főztünk, meghallgattuk a kedvenc nótáinkat, elővettük a családi fotóalbumot, késő estig beszélgettünk, és hálát adtunk a sorsnak, amiért ötven év elteltével is együtt lehetünk. Papó a szavát adta, hogy bepótoljuk az utazást, Hajdúszoboszló úgyis megvár!”

Az első lépések

A 36 éves Zsolt középvezető egy multinacionális cégnél. Eddig a munkája miatt nem jutott elég ideje feleségére, Melindára és a 10 hónapos Csengére. A veszélyhelyzet alatt most ő is otthonról dolgozik, így egész nap a családjával lehet.
„Az apának is fontos, hogy a gyermeke mellett legyen a nagy pillanatokban. Sajnos nem láttam, amikor először felült, és azt sem, amikor először felállt. Féltem, hogy az első lépésekről is lemaradok, de szerencsére nem így történt. Nem tudom szavakkal kifejezni, mennyire boldog vagyok! – mondta a büszke apuka, aki a mindennapjairól is beszélt. – Eddig nem nagyon gondoltam arra, hogy a feleségemnek milyen nehéz lehet a pici mellett vezetni a háztartást. Minden este finom vacsorával és tiszta otthonnal várt haza. Most szeretném neki meghálálni az eddigieket. Reggel felkelek, hogy reggelit készítsek, és vigyázzak egy kicsit Csengére, amíg ő alszik. Az ebédet közösen főzzük, alvásidőben pedig dolgozom. A munka végén közös a fürdetés, és az esti mesét is felváltva olvassuk a picinek. Minden pillanatot élvezek, amit a családommal tölthetek!”

AI–MM–SZD–BM.