A Normafa is megsínylette a járványt

Arról, hogy jelenleg milyen igénybevételnek vannak kitéve a Hegyvidék zöld területei, fenti nagy cikkünkben olvashatnak. A tavaszi bezártság idején tapasztaltak összegzése viszont már megtörtént, bár lehet, hogy a hatások egy részével csak később szembesülünk. Erről beszélgettünk Bajor Zoltánnal, a Főkert zöldstratégiai főosztályvezetőjével, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület elnökével.

– Természetvédelmi szempontból mit lehetett érzékelni a márciusi kijárási korlátozás idején abból a látogatói hullámból, ami a zöld területeket, köztük is kiemelkedően a Normafát érintette?

– A Normafa térségében, vagy a kerület helyi védettségű természetvédelmi területein, a Kis-sváb-hegyen és az Ördög-oromnál máskor is magas a látogatószám. A kijárási korlátozás időszakában viszont soha nem látott embertömeg kereste fel a városi és város környéki zöld területeket. Ebben közrejátszott, hogy a szabadtéri programok járványügyi szempontból biztonságosabbak. Azokban a hetekben ezrek éreztek rá a zöld környezet „ízére”, ami alapvetően jó, mert szükség volt a megszokott szórakozási módokat pótló lazításra és a feszültségek levezetésére. Azt is megtapasztaltuk azonban, hogy a kirándulási, természetjárási kultúra sajnálatosan alacsony!

– Ez miben nyilvánult meg?

– A szabadon látogatható kategóriába sorolt rekreációs természeti területek azért vannak, hogy a lakosság használja őket – de utánunk is szeretné majd valaki örömét lelni bennük, azaz vigyázni kellene rájuk… Nem is beszélve a természetvédelmi szempontból izgalmasabb helyekről. Mi tehát egyfajta óvatosságot feltételeztünk a látogatók részéről, akik ehelyett úgy viselkedtek, mintha a főváros zöld területei kizárólag értük lennének, mintha azt tehetnék, amihez éppen kedvük támad. Tisztelet a kivételnek!A_Normafa_is_megsinylette_a_jarvanyt

– Mégis, mihez támadt kedvük a látogatóknak?

– Sajnos a megnövekedett létszám vandalizmusban és mértéktelen szemetelésben mutatkozott meg. Hihetetlen mennyiségű hulladékot hagytak az emberek a természetben! Néhány hét alatt annyi szétszórt szemetet találtunk, amennyi máskor egy év alatt gyűlik össze. Ráadásul ezek nem a kukákban, hanem elhajigálva hevertek mindenfelé. A szokásos protokollunk szerint a tavaszi-nyári időszakban hetente szedjük a szemetet, most ez messze nem volt elég. Sokszor tapasztaltuk azt is, hogy a vendégek tiltott helyen gyújtottak tüzet, ennek nyomait is el kellett tüntetni. Szélsőséges esetként az is előfordult – nem a Hegyvidéken! –, hogy bulizó fiatalok a tűzgyújtási tilalmat jelző tábla mellett háborodtak fel, milyen alapon kéri tőlük a természetvédelmi őr a tűz eloltását. Ki voltak kelve magukból, hogy nem lehet bárhol és bármikor grillezni az erdőben – ráadásul mindez aszály idején történt… Az érződött, hogy az emberek kiszabadultak otthonaik és a város bezártságából, és fékevesztett szórakozásba kezdtek, a környezet iránti alázat legkisebb jele nélkül. Nyilvánvalóan tudom, hogy a társadalom nagy része becsüli a természet értékeit, és ezt szem előtt tartva megy kirándulni, de abban az időszakban, sajnos, sok rossz példával szembesültünk. Értékes felismerés volt ugyanakkor, hogy elsősorban nekünk, természetvédelemmel foglalkozóknak, jóval nagyobb figyelmet kell és érdemes fordítani a kommunikációra, a szemléletformálásra. A természet iránti, jelenleg még sokszor hiányzó tiszteletet, alázatot és csodálatot tudatosan kell kialakítanunk mindenkiben. Úgy tűnik, ez nem megy magától.

– Milyen tudatformálásra van szükség?

– A magukra adó, rutinos természetjárók számára evidencia, hogy a kiránduláskor keletkező hulladékot visszapakolják a hátizsákba, és az otthoni szemetesbe dobják. Sőt, náluk gyakran az erdőben elszórva talált hulladékok töltik ki a szemét számára elvitt zacskóban fennmaradó helyet. Mindezt azért, mert tudják, a zöld területeken kihelyezett szemétgyűjtők inkább arra szolgálnak, hogy ha valamit tényleg nem lehet hazavinni, azt kidobhassuk. Gondolok itt például egy használt pelenkára, vagy egy törött palackra. Az lenne a normális, ha a túrázók után valóban csak a lábnyomuk maradna a természetben. Tavasszal a közparkokban és a védett területeken a háztartási kommunális kukák tartalmát találtuk; a látogatók nemhogy hazavitték az elemózsiájuk csomagolását, italosdobozokat, palackokat, hanem mintha még otthonról is hoztak volna szemetet – és az sem a kukákba került. Ez a jelenség nagyon lehangoló volt, de remélem, akár már ez a cikk is segít javítani a helyzeten!

– Érezni lehetett a megnövekedett látogatószám kifejezetten a védett növényeket, állatokat érintő káros hatásait?

– Szerencsére védett értékekben nem keletkezett akár célzott, akár tudatlansággal magyarázható kár. A tavaszi járványidőszak épp egybeesett a madarak szaporodási időszakával, így ezeken az állatokon lehetett legjobban megfigyelni a változásokat. Egyes élőhelyeken néhány érzékeny madárfaj az idén nem mutatkozott, vagy nem fészkelt. Persze nem tudhatjuk, ez milyen mértékben vezethető vissza a megnövekedett emberi jelenlétre. Azt viszont okunk van feltételezni, hogy a sűrűn látogatott útvonalaktól a szokatlan mértékű zaj miatt húzódtak távolabb a szárnyasok.A_Normafa_is_megsinylette_a_jarvanyt2

– Adott lehetőséget némi regenerálódásra a Normafa lezárásának időszaka?

– Sajnos ez az időszak túl rövid volt ahhoz, hogy a természet vagy az őrszolgálat szempontjából komolyabb hatást váltson ki. Talán ha egy egész vegetációs időszakot átfogott volna... Érdemes megjegyezni, hogy akkor nem volt idő és erő tudományos alapossággal kutatni az eseményeket és okaikat. Előfordulhat, hogy a hatások egy részével csak később vagy egyáltalán nem szembesülünk. Mint említettem, az előttünk álló legfontosabb feladat a szemléletformálás. Remélem, széles körben át tudjuk adni az alapvető üzenetet: a – sok esetben védett – természeti területeknek nem pusztán használói vagyunk, hanem tisztelettel és alázattal kell megközelítenünk azokat, hogy megóvhassuk az értékeket a következő generációk számára.

(Barta)