„Semmi sem lehet olyan rossz, hogy ne legyen jó valamire”

Tartsuk meg akár más módon az ünnepet, ne hagyjuk elveszni a karácsony lényegét – javasolja prof. dr. Kurimay Tamás címzetes egyetemi tanár, az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrumának osztályvezető főorvosa. A pszichiáter mindenkit arra buzdít, hogy a fizikai távolság könnyebbé tétele érdekében törekedjen az érzelmek kifejezésére és átadására, akár a modern technika segítségével.

– Más lesz ez a karácsony – halljuk mindenkitől. A pszichiáter számára miben és mennyire lesz más?

– Számomra az egyik legfontosabb ünnep a karácsony, ugyanakkor talán a legnehezebb is. A személyes térben meghitt élmény együtt lenni a családdal. Összegyűlünk, és igyekszünk megélni az örömét. A szakmai oldala egészen más ennek az időszaknak. Pszichiáterként azt tapasztalom, hogy akik nem tudnak a családjukkal lenni, mert egyedül maradtak, vagy éppen kórházban fekszenek, azoknál fokozottan előtörnek a meglévő mentális problémák. Nemcsak a szeretteik hiánya, vagy a párkapcsolati kérdések, hanem a saját belső feszültségeik is erőteljesebben jelentkeznek.

– Hogyan mutatkozik meg ez a kórházi munkában?

– Karácsonykor és a karácsonyt követő időszakban megváltozik az osztály élete. Sokakban, akik kórházban vannak, vagy akik egyedül töltik az ünnepet, jobban kidomborodik a reménytelenség érzése, aminek egyik következménye a kórházba bekerülők, a másik az öngyilkosságot elkövetők számának növekedése. A koronavírus következményeként még nagyobb ez a szám. A vírus lehet közvetlen ok, de sokszor közvetve okoz tragédiát. Gondoljunk azokra, akik a válságban elveszítik az egzisztenciájukat, és annyira kilátástalannak élik meg a helyzetüket, hogy depresszív állapotba kerülnek. Többen vannak azok is, akik mentális zavarral kerülnek kórházba, hiszen az izoláció, a betegségtől, a bizonytalan jövőtől való félelem mindenki számára kihívás. Különösen igaz ez a mentális betegségekben szenvedőkre. Ebben a kiszolgáltatott helyzetben gyakoribb a depresszió mint tünetcsoport és bizonyos szint után betegség. Létezik viszont egy másik irány is, mégpedig az, hogy akit lehet, igyekszünk ünnepek idején hazaengedni a családjához. Egyfajta terápiaként fogjuk fel ezt, ami sokat segíthet a mentális betegek gyógyulásában.Semmi_sem_lehet_olyan_rossz_hogy_ne_legyen_jo_valamire1

– Gyermekkorában hogyan zajlottak a családi ünnepek?

– Egyetlen gyerek voltam, nálunk a karácsony különösen fontos eseményt jelentett. Jöttek a rokonok, ezekben a napokban igazi nagy család voltunk. Arra emlékszem, hogy a felnőttek karácsony másnapján szinte rituálészerűen leültek kártyázni, tarokkoztak, bridzseltek. Később, amikor nagyobb lettem, én is bekapcsolódtam a játékba. Egy másik élményem, hogy orvos-traumatológus édesapám év közben sokat volt távol, rengeteget operált, karácsonykor viszont mindig velünk maradt, erre nagyon ügyelt. Ilyenkor a szokásosnál többet tudott játszani velem. Ezek a kedves pillanatok a mai napig velem vannak. Szép emlékem, amikor egy orosz villanyvasutat kaptam, éjszaka felébredtem, és észrevettem, hogy a szüleim játszanak vele… Volt még egy állandó program nálunk, illetve tulajdonképpen kettő. Az egyik, hogy közösen megbeszéltük az éves sporteseményeket, és elmentünk foci- vagy röplabdameccsre. Az utóbbi élvezett előnyt, mert a szüleim válogatott röplabdásokként ezt a sportot szerették igazán.

– Ezek tehát a régi hagyományok, de vannak újak is?

– Természetesen igen, még ha sokkal racionálisabb dolog is: az én feladatom megvenni a tökéletes karácsonyfát, amely majd hetekig a lakás dísze lesz. Elárulom, a feleségemnek mindig van valamilyen kedvesen kritikus megjegyzése a választásommal kapcsolatban, bár állítólag fejlődök ebben. Szóval, ez is egy családi rituálé, humoros helyzet, ahogyan megbeszéljük, aztán megállapodunk.

– Az idén viszont minden kicsit más lesz…

– Valóban így van! Az operatív törzs javaslatait követjük, és ezt nemcsak orvosként, hanem állampolgárként is rendkívül fontosnak tartom. Feleségem szülei Sopronban élnek, korábban vagy mi mentünk, vagy ők jöttek hozzánk. Most viszont nem egyszerű megoldani, hogy a szentestén biztonságban együtt legyünk. Az idén sajnos elképzelhető, hogy a személyes találkozás elmarad. A mostani időszak mindenki számára teljesen új. Maszkot viselünk, és így sokkal nehezebb kommunikálni, nem látjuk a gesztusokat, a mimikát. Ráadásul kötelező a fizikai távolságtartás is. Mindezt próbáljuk meg érzelmi közelséggel ellensúlyozni, mert ugyan a fizikai távolság szociális izoláció, mégsem egyenértékű az érzelmi távolsággal! A pszichiátria innovatív megközelítésben azt mondja, hogy a szociális távolságot osszuk fel fizikai távolságra és érzelmi közelségre.Semmi_sem_lehet_olyan_rossz_hogy_ne_legyen_jo_valamire2

– Milyen módszereket követhetünk, hogy ez karácsonykor megvalósuljon?

– Attól még, mert valaki térben távol van tőlem, érzelmileg lehet közel. Ehhez törekedni kell az érzelmek kifejezésére és átadására, amihez igénybe vehetjük a modern technikát, az okostelefont, az internetet. A digitális térben láthatjuk egymást; ugyan az illatokat nem érezzük, az aurát, a kisugárzást nem érzékeljük, de a vizualitás sok mindent képes pótolni. Keressük és találjuk meg a pozitív lehetőségeket! Arra koncentráljunk, hogy mit tudunk befolyásolni, és csak kevésbé törődjünk azzal, amit nem. Az utóbbit igyekezni kell elfogadni, és az adott körülmények között megtalálni benne a jót, bármilyen apróság is az. Böszörményi-Nagy Iván világhírű magyar családterapeuta mondta, hogy minden kapcsolatban vannak rejtett erőforrások, amiket a másikban vagy saját magunkban próbáljunk elismerni, kiaknázni. Különösen karácsony idején ez egy olyan kapaszkodó, amit érdemes komolyan venni.

– Többször is szóba kerültek a veszteségek. Mivel lehet ezeket enyhíteni?

– Nem vitás, hogy most, járvány idején az első a fizikai védelem. Az, hogy ne kapjuk el, ne adjuk tovább a vírust. Próbáljuk megtartani a saját rituáléinkat, és olyan újakat kialakítani, amikkel a veszteségeket, az új helyzetet kezelni tudjuk. A rítusok évezredek óta hozzátartoznak az életünkhöz. Az átmeneti rítusok segítenek az egyik élethelyzetből átlépni egy másikba, a mindennapi rítusok pedig strukturálják a pillanatnyi életünket. Amik miatt jobban érezzük magunkat, amik segítenek oldani a szorongásainkat, feldolgozni a veszteségeinket. Ahogy én látom, a jelenlegi vírushelyzetben az a legnagyobb nehézség, hogy a megszokott rítusok – mint amilyen az esküvő, a temetés vagy akár egy ünnep hagyományos módon történő megtartása, megélése – jelentősen korlátozódnak.Semmi_sem_lehet_olyan_rossz_hogy_ne_legyen_jo_valamire3

– Mit tanácsol kifejezetten erre a karácsonyra?

– Az egyik tanácsom, hogy mindenképpen tartsuk meg az ünnepet, akár másképpen, de ne hagyjuk elveszni a karácsony lényegét. Sokak számára a hit védelmet nyújt, ám most még az egyházi rituálékat is módosítani kellett, legalábbis időben. Ünnepeljünk, ahogyan a körülményeink engedik. Ez különösen nehéz egészségügyi dolgozóként, és itt mindenkire, az ellátást segítőkre is gondolok, a rendőrökre, katonákra, hiszen a járvány és következményei miatt mindenképpen más lesz számukra a mostani karácsony. És különösen más a betegeink és családjaik számára. A nehezített körülmények között lényeges az ünnepre való közös felkészülés akkor is, ha csak a távolból tudjuk megvalósítani. Mondjuk, a nagymama elmagyarázza telefonon, hogyan csinálja a bejglit, amit két helyszínen, de együtt készítenek, aztán az unoka lefotózza és elküldi, vagy felveszi videóra. Ez a folyamatos kapcsolattartást erősíti. Akár társasjátékozni is lehet online térben. A kapcsolattartáson túl pedig, a passzív pihenés mellett, ami ebben az időszakban jellemzőbb, az aktív formák, a nagy séták, a sport a szabadban a szorongáskezelés legjobb módjai. Emellett az elmélyülés valami másban, az olvasás, a filmnézés, a zenehallgatás hatékonyan tudja elterelni a figyelmünket a nehézségekről, és nagyon fontos képesség.

– Vannak más technikák is?

– Sikeres öngyógyító „technika” a szolidaritás, a gondoskodás. Olyan emberi értékek ezek, amik egyetemesek, és amik nélkül nem élhetnénk. Gyerekkorban a szülők gondoskodnak rólunk, aztán ezt az adósságot visszaadjuk nekik. Ez a következő generációra vetülés. Amikor adok, teszek valamit valakiért, akkor bizony én sokkal többet kapok, még akkor is, ha ezt éppen nem így gondolom, nem így élem meg.Semmi_sem_lehet_olyan_rossz_hogy_ne_legyen_jo_valamire4

– Az egészségügyben is be lehet vezetni új megoldásokat?

– Mi pontosan ezt tesszük a Szent János Kórházhoz tartozó Egészségfejlesztési Iroda és a Lelki Egészségfejlesztési Iroda keretében, amikor bizonyos tevékenységeket az online térbe helyezünk. Idetartoznak a gerinctorna, a gyógytorna, a dietetikai tanácsadás, a baba-mama klub vagy az internetes előadások. Jó látni, hogy ezek mennyire népszerűek. Többen vesznek részt a programokon, mint az eddigi személyes találkozókon. Ez is azt mutatja, hogy a krízisből lehet előnyt kovácsolni, ahogy korábban mondtam egyfajta ars poeticaként: semmi sem lehet olyan rossz, hogy ne legyen jó valamire. Működik és sokak számára elérhető a Call-for-Help nevű telefonos segítővonal. Nemrég végeztünk egy kutatást arról, hogy a szolgáltatást igénybe vevőknek hogyan változtak a személyes kapcsolataik a karantén idején és általában a veszélyhelyzetben. Például azokban a home office-ba kényszerülő családokban, amelyekben valakinek nem a házastársával, gyermekével volt valamilyen feszültsége, az összezártság még jobban összekovácsolta a családtagokat, javult a kapcsolatuk. Ugyanakkor ahol eleve rossz volt az egymás közti viszony, ez még jobban kiéleződött. Sok egészségügyi dolgozó is igénybe vette a Call-for-Help segítségét.

– Ennyire jelentős az egészségügyi személyzet lelki terhelése?

– Igen, ezt ki kell mondanunk. A szorongás, a kimerültség, a depresszív állapot az egészségügyi személyzet körében fokozottan jelentkezik. Szükség van rá, hogy egy kicsit fellélegezzünk, mert a tartós stresszt csak addig lehet elviselni, amíg tart a lélektani ellenálló képesség.

– Mit tudnak tenni kórházi betegek esetében?

– Igyekszünk valamilyen módon fenntartani a kapcsolattartást a betegek és a hozzátartozók között, ami a járványügyi szabályok miatt különösen nehéz. Minden osztályon él egy külön telefonszám, amin érdeklődni, kommunikálni lehet. Intő jel, hogy minden negyedik COVID-betegnek van valamilyen mentális zavara, idegrendszeri vagy pszichés problémája. Ez lehet akár a már felhozott szorongás, de ilyen a félelem, az alvásprobléma, amik a COVID-os intézkedések miatt gyorsabban súlyosbodhatnak. Ne feledjük, hogy a mentális zavaroknak testi megnyilvánulásai is vannak! Ebben a helyzetben is sokat segíthet a mozgás, a fizikai tevékenység. Tornázzunk otthon, alakítsunk ki mindennapi rutint, rendet, amihez ragaszkodunk! Ugyanakkor keljünk fel, nyissunk ablakot, vegyünk mély levegőket. Hallgassuk meg és értelmezzük a vírussal kapcsolatos információkat, de ne ez töltse ki az életünket! Segítsünk másokon, nézzünk rá a szomszédunkra – ez a mi egészségünket is védi. Amikor adok, akkor kapok is, ezt soha ne felejtsük el! Az emberi lét legfontosabb eleme a törődés. Persze ehhez az is szükséges, hogy a másik együttműködjön velünk. Ebből következik, hogy legyünk nyitottak és befogadók azok irányába, akik segíteni akarnak. A krízis lehetőséget teremt arra, hogy megnyíljunk mások számára, megmutassuk magunkat, ezáltal közelebb kerüljünk egymáshoz. És nem csak szenteste.

M. M.